Adományozó családok segítik a népszerű projekt terjeszkedését, hogy minél több embert elérhessenek vele – már Magyarországon is!

A 23 éves Ruby Ichikowitz komolyan veszi a tfilinrakás micváját, és még tfilin szelfiket, vagyis telfiket is gyakran készít magáról szerte a világban. Reményei szerint egy napon majd azt tudja mondani, hogy minden kontinensen lefényképezkedett a tfilinjében. „Számos olyan alkalmat fel tudok sorolni az elmúlt évtizedből, melynek során segített, vagy vezetett engem a tfilinem”- mondja a dél-afrikai fiatalember, aki jelenleg Izraelben egyetemi hallgató. „Kívánom, hogy mindenkire olyan hatást gyakoroljon, mint rám.” Ennek okán a szülei az elmúlt évtized során tfilinbankot üzemeltettek Dél-Afrikában, és idén – kapcsolódva a Chábád brooklyni központja, a Küldöttek Irodája tevékenységéhez -, elhatározták, hogy kilépnek a nemzetközi színtérre.

A projekt kezdetei arra az időre nyúlnak vissza, amikor Ichikowitz és családja Dovid Wineberg rabbi zsinagógájának közösségéhez tartoztak. Ő volt az, aki a fiatalembernek segített felkészülni a bár micvájára. A közösségnek sok problémája és vitája akadt a tfilin körül, egyrészt, mivel nagyon drága és bonyolult volt kóser tfilint szerezni, másrészt mert sokan eltávolodtak ettől a micvától. Így indította útjára Ichikowitz kiterjedt családja a dél-afrikai tfilinbankot, mely ebbe az évben hasonló nehézségekkel küzdő országokban is megkezdi működését. A terjeszkedés az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi tfilinkampányának ötvenéves évfordulójára esik; a kampány során az volt a Rebbe célja, hogy minél több, 13 éves, vagy annál idősebb fiút, vagy férfit inspiráljon e micva megtartására.

Ichikowitz szerint fontos, hogy a fejet és az szívet összekötő parancsolatról van szó, és a két kis doboz jelentősége messze túlmutat a tfilin aktuális fizikai megkötésén. „Szélesebb keretbe helyezve a dolgokat azt mondhatjuk, hogy a tfilinbank nagyobb egységet hozott létre a dél-afrikai zsidók között.”- mondja, hozzátéve, hogy számos zsidó rajta keresztül tért vissza ősei hitéhez. „Összekötötte őket Istennel, és minket pedig egymással.”

Chagall: Imádkozó zsidó férfi

A Küldöttek Irodájával való együttműködés lehetővé tette Wineberg rabbi számára, hogy új, globális szinten indítsa újra útjára kezdeményezését. Szeptemberben bevonták a programba Azerbajdzsánt, Brazíliát, Kínát, Magyarországot, Mauritiust, Mexikót, Marokkót, Portugáliát, és Puerto Ricót is. A tervek szerint egyre több területet szeretnének elérni, hogy olyan zsidó férfiaknak juttathassanak tfilint, akik elkötelezik magukat arra, hogy nap mint nap fel is teszik azt. A helyi szponzorok által finanszírozott tfilinért a jelentkező – akikből nincs hiány – jelképes vételárként csupán 50 dollárt fizet 500-1000 dollár helyett. A jelentkezők közül egy néhány tagból álló bíráló bizottság, Wineberggel az élén választja ki azokat, akik elnyerhetik a tfilint. Ha egyszer valakit elfogadott a vezetés, a neki járó tfilint elküldik saját körzete rabbijának, és ő adja át azt a boldog tulajdonosnak.

„Nagy a lelkesedés, ahogyan egyre inkább terjed a hír”- mondja, hozzátéve, hogy egyre több ország szeretne csatlakozni. „A tflilin képes arra, hogy megváltoztassa emberek életét”- vélekedett Mendy Shemtov rabbi, a projekt egyik szervezője. A legelső ilyen tfilinbank, melyet 2005-ben alapítottak, 8 év alatt több mint 5000 pár tfilint osztott ki. Ez szolgál a dél-afrikai szervezésű tfilinbank modelljéül is.

„Sokan bonyolultnak találhatják, hogy tfilint szerezzenek”- szögezte le Shemtov. „A tfilinbank könnyebbséget jelent azok számára, akik azt mondják, hogy nem kerül túl sokba, kész vagyok arra, hogy elköteleződjem. Ez az enyém lesz, és naponta felteszem.”

A tfilinbank ingyen jutat tfilint mindenkinek, aki magára veszi, hogy minden nap felköti, de anyagilag nem engedheti meg magának, hogy saját tfilinje legyen. A programhoz Magyarországon is lehet kapcsolódni. Érdeklődni az EMIH budapesti Keren Or központjában lehet, vagy a posta@zsido.com email címen.

zsido.com

Forrás: chabad.org

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 119. szám – 2019. június 3.