Akár három év börtönt is kaphat az a német énektanár, aki tizenegyedikes diákjait arra utasította, hogy egy Hitlert dicsőítő dalra meneteljenek.

Németországban egy középiskolai énektanár arra kényszerítette tizenegyedikes diákjait, hogy a nácik himnuszára meneteljen – egy olyan dalra, melynek szövege többek közt Adolf Hitlert is dicsőíti. A német alkotmány tiltja a náci szimbólumok használatát, ide értve a náci dalok éneklését is, azonban művészeti, tudományos, vagy oktatási céllal, illetve elítélő kontextusban megjelenhetnek ezek a jelképek. A határok azonban meglehetősen elmosódóak, így, ha a tanárt elítélik, akár három év börtön is várhat rá.

Az eset az israelnationalnews.com internetes portál értékelése szerint azért is különösen figyelemre méltó, mert egy most napvilágot látott jelentés szerint 2013 óta megdöbbentő módon 38 százalékkal nőtt az antiszemitizmus mértéke Európában, és Németország az elsők között van az antiszemita atrocitások számát tekintve. A jelentést megelőző kutatást a Tel Aviv-i Egyetem Kantor Központja az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) közreműködésével végezte. Míg 2013-ban 554 erőszakos antiszemita cselekedetet jegyezek fel, addig 2014-ben összesen 776 erőszakos antiszemita megnyilvánulást rögzítettek – ezek között szerepel fegyverrel és fegyver nélkül elkövetett bűntett, gyújtogatás, vandalizmus és zsidók, illetve zsidó intézmények közvetlen fenyegetése is. A legtöbb antiszemita indíttatású, erőszakos cselekményt Franciaországban és Angliában találták, utánuk Németország, Svédország, Belgium, Olaszország és Ausztria következik a szomorú listában.

A helyzet az Egyesült Államokban sem biztatóbb – a Kongresszus éppen az előző hónapban indított el egy munkacsoportot az Amerikában szintén növekvő tendenciát mutató antiszemitizmus elleni küzdelem lehetőségeinek feltérképezése céljából. A jelentés nyomán az EU-ban is keresni kezdték a megoldási lehetőségeket: a dr. Mose Kantor, az EJC elnöke által vezetett küldöttségek találkoztak az Európai Unió különböző, magas rangú tisztségviselőivel annak érdekében, hogy segítséget kapjanak az EU-tól a nagy mértékű antiszemita hullám visszaszorításában. Kantor szerint azt remélem, hogy – mivel „a jelenlegi rendszer nem képes szembenézni a problémával, vagy megelőzni egy következő támadást” -, képesek lesznek egy megfelelő, új rendszert kidolgozni.

Steiner Zsófia

kép: Rex Features, 1931

Megszakítás