Miért tiltja meg a zsidóság, hogy túlságosan sok jót mondjunk valakiről? A kérdés feltevőjével az történt, hogy egy munkatársa nagyon dicsérte, amiért egy nem túlságosan bonyolult feladatot kiválóan látott el. Ennek következtében alacsonyabb munkakörbe helyezték. Így aztán hiába volt megfelelő képesítése, a túlzott dicséret miatt alacsonyabb státuszba került.
A feltett kérdésre a Jew in the City oldalon Jack Abramowitz rabbi adta meg a választ.
Sok szó esik a láson háráról, a rossz nyelvről és a pletykálkodásról, ám arról ritkábban hallunk, hogy mi történik akkor, ha valakiről túlságosan sok jót mondanak.
Tudni kell, hogy a túldicsérés a láson hárá egy formája.
Kezdjük azzal, hogy mi is a láson hárá, amit szóról szóra gonosz beszédnek fordíthatunk. Általában pletyka formájában jelenik meg. Olyan beszédről van szó, amely lenéző (ha nem is árt senkinek) vagy árt valakinek (még akkor is, ha nem lenéző). Például azt mondom a feleségemnek: „a kolleganőm teljesen sötét”. Ezzel nem ártok a kolleganőmnek, mégis lenézően szólok róla, ezért ez láson hárának minősül.
Megemlítem a közös főnökünknek, hogy az adott kolleganő retteg a macskáktól. Ez alapjában véve nem lekezelő, ám a főnök megszállott macskabolond és a megjegyzésem miatt rossz szemmel tekint majd rá. Semmi lekezelőt nem mondtam, mégis árthat a megjegyzésem, ezért a láson hárá kategóriába tartozik.
A láson hárát általában azzal szokás védeni, hogy „csak vicc volt” vagy „de hát ez igaz”. Ez azonban nem változtat a lényegen. Sőt! A láson hárá definíció szerint egy igaz állítás! Ha ugyanis hamis lenne, akkor azt úgy neveznénk: „moci sém rá” (szó szerint: rossz név terjesztése, vagyis rágalmazás). Ezen felül létezik még egy fogalom: „ávák láson hárá” – a láson hárá „pora”. Ez a valódi láson háránál is inkább függ a helyzettől.
Egy példa: „Ne is említsd őt előttem. Nem akarom elmondani, mit hallottam róla”. Semmi rosszat nem mondtam az illetőről, de utaltam arra, hogy valami igazán nem kívánatos történik. Az ávák láson hárá kategóriájába tartozhatnak az olyan pontatlan kijelentéseik, hogy „az a nő állandóan főz”. Ugyan én arra gondoltam, hogy a család mindig készen áll a vendégek fogadására, ám a hallgatóságom arra is gondolhat, hogy az adott család tagjai rettenetesen falánkok.
A túldicsérés szintén az ávák láson hárá egy formája. Nézzünk egy példát. A Mislé (Példabeszédek) a következőket mondja (27:14):
„Ha valaki nagy hangon dicséri társát minden reggel, az átokká lesz a számára.”
Miért lenne a dicséret átok? A nagy középkori kommentátor, Rási a Talmudot idézi (Áráchin 16a), amennyiben ha embertársam nagylelkűségét dicsérem, akkor mások, akik ezt meghallják, kihasználhatják nagylelkű természetét.
Ugyanezen a talmudi oldalon olvasható, hogy ráv Dimi azt mondja: az embernek nem szabad a társát hangosan dicsérnie, mert az kritikákhoz vezethet. Ez több módon lehetséges:
1. Ha valakit egy riválisa vagy ellensége előtt dicsérnek, akkor a dicséretet mondó szinte kényszeríti az ellenfelet, hogy kritizálja a dicséret tárgyát.
2. Még ha nem is ellenfél előtt hangzik el a dicséret, az emberi természet gyakran azt mondatja: „Igen, de…”
3. Függetlenül a hallgatóktól, még a túlzottan sok dicséretet zengő beszélő maga is mondhat valami negatívat, hogy „kiegyensúlyozottabbnak” tűnjön az álláspontja.
Ha ellenségről van szó, nemcsak nem szabad dicsérnünk a riválisát, de az a legjobb, ha egyáltalán meg sem említjük az illető nevét, mert akár már a név említése is láson hárához vezethet.
Egy másik helyzet: egy ember egy neves jogi cégnél kap munkát. Elmondja a testvérének, de szeretné az egészet titokban tartani, így figyelmezteti a testvérét, hogy ne mondja el másnak. A testvér azonban olyan büszke, hogy elmondja néhány barátjának. Semmi másról nincs szó, csak tiszta dicséretről, nincs negatív következmény és nem generál kritikát sem. Ettől függetlenül még mindig láson háráról beszélünk, mivel a testvér felfedett egy titkot.
Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a láson hárá sokkal többről szól, mint ami árt vagy lekezelő. Amikor másokról beszélünk, figyelembe kell vennünk azt a lehetőséget is, hogy esetleg félreértenek, vagy beszédünkkel arra késztetünk másokat, hogy rosszat mondjanak emberekről, csak nekünk szánt információt fedünk fel vagy szavainknak más, nem kívánatos következményei lesznek. Talán éppen olyan, mint amilyet a kérdező átélt.
A Zsoltárok könyve (65:2) mondja: „Neked dicséret a csend”. Rási ezt úgy magyarázza, hogy minél inkább próbáljuk dicsérni Istent, valójában annál kevesebbet mondunk. Bár maga a szöveg Istenre utal, az emberekkel kapcsolatban is mondhatunk valami hasonlót.
Még akkor is, ha jót mondunk másokról, mindig gondoljuk át alaposan a szavainkat. A kevesebb gyakran több.
Fotó: Birmingham Museums Trust on Unsplash