Némák imájától hangosan – A Bethlen tér zsidó fejezetei 1. rész  

Ha a Bethlen téri zsinagóga történetét szeretnénk felidézni, akkor először is az imaház nagy múltú épületét kell megismerni, vagyis az emberbaráti szeretet egykori fellegvárának, az Izraelita Siketnémák Országos Intézete krónikáját kell felcsapni. A Judapest anno legújabb, kétrészes cikkében a Bethlen tér zsidó fejezeteit ismerhetik meg az olvasók.

 

A nagybetűs „névtelen”

Megsejtve halálának közeledtét, Fochs Antal, a pesti izraelita (neológ) hitközség alelnöke 1874. március 18-án nagyvonalú és példaértékű végrendelet mondott tollba: a szülei – Fochs L. Móricz és Fochs Johanna – nevét viselő több mint egy tucat, ezer forint értékű alapítványt hozott létre különböző szervezeteknél, kezdve az izraelita kézműves egylettől a magyar gazdasszonyok egyletén át több fővárosi kórházig. Nagyvonalúan járult hozzá az izraelita leányárvaház és „sinlők” házának működéséhez, a zsidó kórház újjászervezéséhez, továbbá két grandiózus alapítványt hozott létre, egy 60 ezer forint értékűt, mely az izraelita fiúárvaházból kikerült ifjak képzési ösztöndíját fedezte, továbbá egy mintegy 300 ezer forintos alapítványt egy országos jellegű izraelita siketnéma intézet felépítésére.¹

A végrendelet pedig egyhamar életbe is lépett, ugyanis május 31-én este – sziván hó 16-án – Fochs Antal visszaadta lelkét Teremtőjének. Jóllehet, Fochs úr meglehetősen magas körökben mozgott, neve mégsem volt szélesebb körben ismert, végrendeletével viszont valóságos hírnevet szerzett magának, mert ahogy egy helyen írták: „a »hiúság vására« közepett mindig titokban, névtelenül osztogatta ezreit jótékonyságra”² – bizony megszívlelendő lenne szerénysége ma is!

A nagybetűs pénzhagyaték mellett lélekemelő ingóságok is előkerültek Fochs úr örökségéből, így például hat egyforma olajfestmény. Egyszer ugyanis, amikor megtudta, hogy valahol, a Józsefváros nyomorúságos szobakonyhájában tengődik egy ’48-as honvédtiszt, ki képfestéssel keresi családja betevő falatját, rögtön rendelt tőle egy tájképet, amit később öt különböző álnéven festetett újra, így juttatva becsületes jövedelemhez az egykori szabadságharcost.³

Az örökség „szárba szökkenése”

Az örökséget gondos kezek érvényesítették a jótékonyság oltárán. S habár Fochs úrnak az egyes intézmények és alapítványok állítottak igazi emléket, néhány alkalommal a tárgyi jellegű emlékállítástól sem tekintettek el, így például az izraelita árvaházban – melynek épületét anno teljesen titokban Fochs úr vásárolta meg – 1876 nyár elején, a jótevőjük végső kívánságát figyelembe véve, miszerint temetése mindenféle ünnepélyes jelleget mellőzzön, egy intim, csendes ünnepség keretében leplezték le arcképét, melyet Adler Mór (1826–1902), a magyar festők nesztora készített el. Az intézmény növendékei másnap Fochs Antal sírjánál is lerótták hálás kegyeletüket.⁴

Az izraelita siketnémák palotája Freund Vilmos (1846–1920) tervei alapján már az 1877-es őszre elkészült, s jóllehet, az ünnepélyes megnyitására még majd’ egy évet kellett várni, Grünberger Lipót (1840–1910) igazgató két segítőjével az első emelet egy tágas termében 33 növendékkel már ekkor megkezdte az oktatást. Az új intézményt pedig a következőképpen üdvözölte a korabeli sajtó:

„Valódi palota az, magas két emeletes, veres téglából készült épület az István út azon vidékén, hova az új tervek szerint egy pompás oktogon jönne, […] Jelenleg a palota tágas kert közepén fekszik, melyet ugyan csak pár héttel ezelőtt vettek gondozás alá, de körvonalai már is készek s a kertész által gondosan elhelyezett fácskákkal igen szép képet nyújt.

Még vonzóbb maga az épület. Egyszerű, méltóságos reneszánsz stílusban van építve, faszádja mintegy 80 méter hosszú, kiemelkedő közép darabjának felső részén egyszerű betűkkel van kirakva: »Izraelita Siketnémák Országos Intézete«, támoszlopai magas, erőteljes kinézésű talapzatokon nyugszanak s mindkét emeleten végigfutva a nagy épületnek, a szilárdság, de egyúttal fönségesség jellegét nyújtják.”⁵

Az intézmény Magyarország dicsőségére, a legmodernebb vívmányo­kat felhasználva épült, így az egész épületben a kezdetektől volt vízfűtőrendszer, melyben hat kemence keringette a melegvizet, télre és nyárra pedig különböző szellőztető rendszerek voltak. A pincében kapott helyet a konyha, mosoda, cselédlakások, a földszinten volt az iroda, három tanári lakás, betegszoba, múzeum, dolgozószoba a fiúk részére és az ebédlő. Az első emeleten volt a leányok dolgozóterme, a tornaterem, a zsinagóga és az igazgató lakása, a második emeleten külön szárnyakban pedig hálótermek mosdószobákkal 120 növendék számára és egy-egy tanár számára hálófülkék.⁶

Beszámoló az avatásról

Két év, fáradalmat nem ismerő munka után végül 1878. június 2-án avatták fel az emberbarát újabb bástyáját, melyről az alábbi beszámoló maradt ránk:

„Az izraelita süketnémák országos intézete zárkövét vasárnap dél­előtt tették le. Szép ünnep volt ez, mely nagy és díszes közönséget vonzott a jótékonyság ez impozáns új palotájába. Nem volt, ki ez áldásos hajlékba először lépve, ne gondolt volna kegyelettel Fuchs Antalra, a magyar Peabodyra, ki vagyona öthatodát e nagyszerű intézet építésére hagyta. Az előcsarnokban arany betűkkel két bibliai idézet olvasható a falakon, célzattal a süketnémákra: »Ha megszólítom, felel nekem, nem hittem volna, hogy szavaimat érti« Jób, 9:16. és »Aznap hallani fogják a siketek a könyvnek szavait« Jesaiás, 29:18. Egy táblán: »Ezen intézet felállításával a névtelen alapító által Baumgarten Ignác, Deutsch Sámuel, Neuwelt Ármin és dr. Pollák bízattak meg. Az építkezés Freund Vilmos műépítő tervei szerint 1876. év május havában vette kezdetét és 1877. november havában fejeztetett be.« Alább: »Ezen intézet létesítése, hagyománya egy nemes lelkű emberbarátnak, ki élete minden gyümölcsét magasztos célokra szentelé. Isten áldása kísérje műveit.« A nagy vizsgálati teremben sokan gyűltek egybe. Vagy tizenöt padot csak a hölgyek foglaltak el (köztük a fővárosi jótékony egyesületek, intézmények elnöknői), ott voltak továbbá, Ghyczy Kálmán, Tanárky Gedeon, Kemény Gábor báró (a belügyi- és közoktatásügyi minisztereket képviselte), Ráth Károly főpolgármester, városi tisztviselők, ötvenegy izraelita hitközség s a bécsi süketnéma intézet küldöttei stb. Tíz órakor kezdődött az ünnep, zsoltárénekkel, mely után Neuwelt Ármin üdvözölé a megjelenteket. Dr. Goldziher Igánc, az izr. hitközség titkára, fölolvasta amaz okiratot, mely az intézet alapítása, építése történet stb. tartalmazza. A jelenvoltak közül sokan aláírták az okmányt, melyet a zárkőben befalaztak. A szokásos kalapácsütéseket Ghyczy Kálmán kezdte meg. A kar szép korált énekelt e szertartások alatt. Ezután dr. Kohn hitszónok tartott magyarul ünnepi beszédet, melyet nagy tetszéssel hallgatott mindenki. Megkapó hasonlatot mondott a teremtés első szaváról s az emberi beszédről, majd festé a különbséget az egykori fél-állatiás süketnémák s a mai értelmesek közt; s ez mind a tanítás műve. Említett négy nagyérdemű süketnéma-oktatót: de l’Epée abbét, a német Einingert, a portugált Pereirát s a magyar lipótszentmiklósi Mauksch Móricot. A szónoki hévvel előadott beszédet élénken megéljenezték. Ráth Károly főpolgármester a város nevében fejezte ki köszönetét az izr. hitközségnek, majd az intézet igazgatója: Grünberger Lipót magyarázta a berendezést, tanmódszert stb. A jelenvoltak nem győzték csodálni, mily eszesek az intézeti növendékek, hogy tudnak olvasni, írni, számolni, sőt még mondani is pár szót. A rögtönzött vizsgálat után Tanárky államtitkár üdvözölte az igazgatót. A fölemelő ünnep a Himnusz éneklésével ért véget.”⁷

„Hab a tortán”

Az intézet első négy évtizedében, a régi alapszabályoknak megfelelően 12 tagú bizottság – nyolcan a pesti neológ hitközség delegáltjai közül, négyen pedig a pártoló tagok sorából – igazgatta, vagyis körültekintő gazdálkodással teremtette meg a működéshez szükséges költségeket. Ha végignézünk a bizottság 1916-os névsorán,⁸ akkor csupa-csupa ismert és nem utolsó sorban jól csengő nevet találunk, akik közül, csak hogy néhányat említsünk:

Domonyi Domony Ödön (1867–1918) a Flóra magyar gyertya- és szappangyár vezérigazgatója, a hazai gyáripar egyik kiválósága.⁹ Kaszab Aladár (1868–1929) királyi udvari tanácsos, a hitközség elnöke, a Kereskedelmi és Iparkamara és a Kereskedelmi Csarnok egyik prominense.¹⁰ Dr. Kohn Sámuel (1841–1920) hittudós, történész, a Dohány utcai nagyzsinagóga főrabbija, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat elnöke.¹¹ Nagel Marcell (1882–1949) kereskedelmi tanácsos, a Zsák, Zsineg és Ponyvakereskedők Országos Szakegyesület elnöke.¹² Csepeli Weiss Manfréd (1857–1922) iparmágnás főrendházi tag, a híres „kapitalista” és egyik legnagyobb emberbarát…¹³

Ugyanakkor nem csak férfiúk, de nagy mértékben asszonyok is részt vettek ennek a csodálatos emberbaráti intézmények a felvirágoztatásában (is). A női bizottság hat – élelmezési, ruházási, tisztasági, kézimunka, szórakozási és propaganda – osztályra bontva fejtette ki áldozatos munkáját. Az örökös díszelnöke, dr. Ehrenhaft Rezsőné (szül.: Kohn Regina, 1840–1927) volt, aki míg férje a betegeket gyógyította, addig ő a gyermekek lelkét ápolta, nem csupán az intézetben, de az Izraelita Szünidei Gyermektelep Egyesületben is, melynek alelnöke volt.¹⁴

Szintén sokat tett az intézet jobbá tételéért boglári Simon Jakabné (szül.: Brinbaum Berta, 1859–1939)¹⁵ a női bizottság ügyvezető elnöke és Kaszab Aladárné (szül.: Weisskopf Józsa, 1874–1960) társelnök.¹⁶

 

Áldozat a haza oltárán

Az első világháború teljesen felforgatta az addigi rendet és a békés korszak meghitt helyei is felbolydultak. A Fochs-féle siketnéma intézet is új funkciót kapott és az 1914/15-ös évben növendékek helyett sebesült katonákkal telt meg az épület.

1914. október 19-én „Bethlen-téri hadikórház” néven, az intézet főorvosa, másfelől a neves gyermekgyógyász, dr. Deutsch Ernő (1872–1944) parancsnoksága alatt nyílt meg a 304 ágyas szükségkórház. Amellett pedig, hogy a hitközség felajánlotta az épületet, az intézet hölgybizottsága rögtön gyűjtést is rendezett a sebesült katonák javára, melyre mások mellett Deutsch doktor 500 koronát ajánlott fel.¹⁷

Az intézet hadikórházi formájában sem veszített zsidó kaliberéből, aki igényelte, annak az „Áhávász Réim” egyesület biztosított rituálisan felügyelt kosztot, vagyis kóser étkezést. 1914. december 14-én dr. Hevesi Simon (1868–1943) rabbi vezetésével chanukai ünnepséget rendeztek az ispotály 16 zsidó vallású sebesültjének, de a hölgybizottság nem feledkezett meg a többi, mintegy 300 keresztény sebesültről sem, akiket bőségesen meguzsonnáztattak, miközben az énekkar hazafias dalokkal hozott jobb étvágyat a finom falatokhoz.¹⁸

A hadikórház pedig nemcsak „lokálisan” fejtette ki hatását, hanem országos szinten is, miután Deutsch főorvos, kórházparancsnoki minőségében majdnem kétszáz ápolónőt tanított ki, akik a háború során mentettek életeket.¹⁹

A kórház 1916. április 8-ai fennállásáig közel 3000 bennfekvő és mintegy 15000 bejáró sebesültet gyógyítottak a Bethlen téri intézet falai között. Az épület három hónapos helyreállítási munkálatok után, 1916 augusztusában térhetett vissza eredeti funkciójához. Az intézet vezérlőbizottsága pedig két márványtáblán örökítette meg az áldozatos munka emlékét.²⁰

 

¹ „Különfélék – Jótékony hagyományok”, A Hon, 1874. 12. évf. 126. szám, 3. old.; ² „Fővárosi hirek – A jótékonyság névtelenje.”, Fővárosi Lapok, 1874. 14. évf. 126. szám, 553. old.; ³ „Fővárosi hirek – Hat egyforma tájfestményt”, Fővárosi Lapok, 1874. 14. évf. 128. szám, 562. old.; ⁴ „Különfélék – Csöndes ünnepély”, A Hon, 1876. 14. évf. 132. szám, 3. old.; ⁵ „Az izr. siketnémák országos intézete.”, A Hon, 1877. 15. évf. 291. szám, 1. old.; ⁶ Uo.; ⁷ „Fővárosi hirek – Az izraelita süketnémák országos intézete”, Fővárosi Lapok, 1878. 14. évf. 128. szám, 629. old.; ⁸ Tolnai I. Béla szerk., Az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének Jubileumi Jelentése. Budapest: ISOI. 1916. 8–9. old. A továbbiakban: Tolnai, 1916.; ⁹ „Hirek – Domonyi Domony Ödön”, Egyenlőség, 1918. 37. évf. 37. szám, 11. old.; ¹⁰ „A pesti izraelita hitközség gyász-közgyűlése Kaszab Aladár emlékére”, Magyar Hirlap, 1929. 39. évf. 63. szám, 4. old.; ¹¹ „Kohn Sámuel”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 12. szám, 7–8. old.; ¹² „Nagel Marcell”, Magyar Nemzet, 1949. 5. évf. 118. szám, 6. old.; ¹³ „Báró Weiss Manfréd”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 52. szám, 2–3. old.; ¹⁴ „Halálozás.”, Ország-Világ, 1927. 48. évf. 3–4. szám, 15. old.; ¹⁵ „özv. Boglári Simon Jakabné”, Pesti Napló, 1939. 90. évf. 206. szám, 10. old.; ¹⁶ „Özv. Kaszab Aladárné temetése”, Uj Élet, 1960. 16. évf. 14. szám, 6. old.; ¹⁷ „A háború körül – Hadi kórház.”, Egyenlőség, 1914. 33. évf. 41. szám, 6–7. old.; ¹⁸ „Hirek – Chanuka-ünnepélyek.”, Egyenlőség, 1914. 33. évf. 51. szám, 10. old.; ¹⁹ „Hirek – Ápolónői tanfolyam”, Világ, 1915. 6. évf. 22. szám, 11. old.; ²⁰ Tolnai, 1916: 12–13. old.

 

Grünberger Lipót

A magyar gyógypedagógia kiemelkedő alakja, ki egy emberöltőn keresztül nem csak alapítója és vezetője, de valóságos atyja volt a siketnémáknak. Vágújhelyen (Nové Mesto nad Váhom, Szlovákia) született, ahol elemi tanulmányait is végezte. A reáliskolát Bécsben fejezte be, s ott már egyetemi előadásokat is hallgatott. 1862-ben költözött Budapestre, ahol a neves pedagógus, Lederer Ábrahám (1827–1916) vezetése alatt álló tanítóképzőben nyert oklevelet. Először két évig Léván (Levice, Szlovákia) volt felekezeti tanító, ám, hogy tudásszomját oltsa, Németországba ment és ott Drezdában, Weissenfelsben, majd a lengyel Racibórzban a siketnéma oktatásra szakosodott, minek köszönhetően elnyerte a bécsi zsidó hitközség siketnéma intézetének (Allgemeine Isr. Landes Taubstummen Istitut) vezetését, amit budapesti kinevezéséig folytatott. Diákoknak, tanároknak egyaránt tiltotta a jelbeszéd használatát, minden bizonnyal ennek volt köszönhető az intézetben végzettek kiváló szájleolvasási készsége. Az alsóbb osztályokban saját tankönyvéből, felsőbb osztályokban viszont az általánosan használt könyvekből oktatott, sikerrel. 1910 október végén, tisri hó 27-én hunyt el, halála nagy veszteség volt a hazai gyógypedagógiának. Ravatalát működésének fő színterén, egyben az otthonául is szolgáló intézet díszterében állították fel. Temetésén a hitközség vezetői és állami prominensek is megjelentek. Dr. Fischer Gyula rabbi heszpede után az elhunyt egyik siketnéma növendéke, Herskovits Izidor mondott ékes búcsút, a temetőben pedig egy másik tanítványa, Singer Lipót mondta a Kádis imát. (Források: Tolnai Béla, „Grünberger Lipót, 1840–1910”, Magyar Gyógypedagógia, 1910. 2. évf. 9. szám, 303–306. old.; „Hirek – Grünberger Lipót.”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 45. szám, 11. old.)

 

Deutsch Sámuel

Az izraelita siketnéma intézet érdemdús elnöke, a fővárosi zsidó felekezeti élet egyik meghatározó alakja. Már fiatal korában a pesti chevra kadisa elöljárója volt, 1861-től a hitközség képviselőtestületi tagja, négy évvel később pedig kultuszelöljárója volt, s mint ilyen minőségében nagy szerepe volt a neológ zsinagógákban használt imarend kialakításában, később a hitközség alelnöke is volt. Kezdeményezője volt a fiúárvaháznak, a zsidó kórháznak, a fővárosi Talmud-Tórák meghonosításának és a siketnémák intézetének felállításában, mely vezérlőbizottságának haláláig elnöke volt. 1916 október elején, tisri hó 8-án hunyt el pátriárka korban, 87 éves korában. Emlékét márványtáblák, olajfestmény, alapítvány és több ezer hálás szív őrizte meg. (Forrás: „Hirek – Deutsch Sámuel.”, Egyenlőség, 1916. 35. évf. 41–42. szám, 12. old.)

 

Helyesbítés:

A Judapest Anno rovat korábbi, A Kattler-féle legenda és valóság című cikkében egy képen tévesen jegyeztük, hogy az Back Mór rabbiról készült felvétel volna. Azóta Back rabbi Egyesült Államokban élő leánya az alábbi felvételt küldte a Jósika utcai imaház emblematikus rabbijáról.