Bo hetiszakasz – négy magyarázat hetiszakaszunkhoz a Rebbétől a chabad.org írása alapján.
1. A megújulás ereje
„Ez legyen számodra a hónapok eleje” – olvassuk a Bo hetiszakaszban. Bölcseink ebből vezetik le az újhold megszentelésének parancsolatát. Amikor hiteles tanúk jelentették a bíróságnak, hogy látták az újholdat, megkezdődött az új hónap. Ünnepnapjaink a héber naptár hónapjaihoz kapcsolódnak. Nem egyszerűen tetszőleges időpontban megült emléknapok, hanem olyan időpontok, melyek a spirituális világban is jelentőséggel bírnak. Ezért aztán az Örökkévaló és az Égi Bíróság is várja, hogy a földi bíróság tagjai kimondják az új hónap kezdetét.
Az emberben mindig ott van a megújulás képessége. Bárkinek lehetősége van arra, hogy elérjen a benne égő isteni szikrához és radikális változásokat hajtson végre az életében. Minden zsidóban ott van az Örökkévaló egy darabja. És ahogyan Isten képes arra, hogy a természet fölé emelkedve saját akarata szerint irányítsa a világot, úgy minden zsidóban ott van a lehetőség, hogy természetes hajlamai fölé emelkedve megkezdje személyes fejlődésének következő állomását. Nem kell elfogadnunk a jelen korlátait! A bennünk rejlő isteni potenciál végtelen, ezért bármikor lehetőségünk nyílhat a radikális megújulásra.
2. A kihívás
A hetiszakasz címe azt jelenti: jöjj. Magyarázhatjuk ezt úgy is, hogy „bemegy” vagy „behatol”. Isten megparancsolta Mózesnek, hogy menjen és beszéljen Fáraóval. A zsidó misztika egyik alapműve, a Zohár magyarázata szerint szobáról szobára kellett haladnia, hogy behatoljon Fáraó palotájának legbensőbb lényegébe. Mózes azonban megriadt ettől a feladattól, hogy a gonosz gyökeréig hatoljon el. Isten pedig azt mondta neki támogatólag: „jöjj” – vagyis: gyere velem. Nem pedig azt, hogy menj – menj egyedül. Isten megígérte Mózesnek, hogy elkíséri őt Fáraóhoz. Mózesnek magának is cselekednie kellett, de Isten nem hagyta őt egyedül. Az Örökkévaló vele ment és támogatta az erőfeszítéseit.
Ez a helyzet kicsiben naponta többször is lejátszódik személyes életünk mikrokozmoszában, mindennapi spirituális küzdelmeinkben. Ki kell állnunk zsidó értékeinkért a minket körülvevő világban, méghozzá úgy, hogy odamegyünk egyenesen a dolgok közepébe, és farkasszemet nézünk a kihívásokkal. A feladat elsőre ijesztő lehet, de mindig észben kell tartanunk, hogy képesek vagyunk teljesíteni. És amikor nekiindulunk, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül: Isten mindig velünk van és támogatja az erőfeszítéseinket. Az Ő segítségével pedig képesek vagyunk megváltoztatni a világot.
3. Éjfél
A tízcsapásból az utolsó az elsőszülöttek halála volt. Mózes utalt arra, hogy éjfélkor kerül majd sor erre. A zsidóknak védekezésképpen a peszách áldozatból és a körülmetélésből származó vért kellett az ajtófélfára kenniük. Miért utalt Mózes a csapás várható idejére és miért kellett a zsidóknak védelmet keresniük? Az utolsó csapás célja az volt, hogy személyes pusztulást hozzon az egyiptomiak számára. Az isteni igazságosság attribútuma joggal kérdezhette volna: „Miben különböznek a zsidók az egyiptomiaktól [hiszen sokan közülük is bálványokat imádnak]?” Ám Isten, népe iránti végtelen szeretetében védelmezte saját gyermekeit. Ehhez a logika fölött álló jelre volt szüksége a zsidóknak, olyan jelre, mely meg nem magyarázható, ám önfeláldozással jár. Mivel a zsidók képesek voltak arra, hogy számukra ésszel fel nem érhető és meg nem magyarázható dolgot megtegyenek Isten kérésére, a Mindenható is így cselekedett, népe iránti végtelen szeretetében.
4. Itt és ott
Az első, még Egyiptomban bemutatott peszách áldozatot mindenki a saját otthonában hozta. A későbbi pészahok alkalmával az áldozat bemutatására csakis a pusztai Szentélyben, később pedig a jeruzsálemi kőszentélyben kerülhetett sor.
A tórai történeteket kiegészítő midrás elmondja, hogy az Örökkévaló vágyott egy lakásra ebben a fizikai világban, és ezért épült fel a Miskán, a sátorszentély. „És építsetek nekem szentély, hogy bennük lakozzam” – olvassuk a Tórában, amit bölcseink úgy magyaráznak: nem azt mondja a Tóra, hogy „benne”, hanem azt, hogy „bennük” – minden egyes zsidó emberben. Minden zsidónak kötelessége megteremtenie saját, személyes szentélyét, hogy az Egyetlen Szent a bensőjében lakozhasson.
Egyiptomban a zsidók saját otthonaikban hozták az áldozatot, hogy kifejezzék: személyes spirituális szolgálatukkal megteremtik önmagukban az Örökkévaló otthonát és mindannyian átalakítják saját otthonaikat Isten lakhelyévé.