Az Európai Zsidó Szövetség legújabb felmérése szerint Németországban többen tartják veszélynek az iszlamofóbiát, mint az antiszemitizmust.

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) által szerdán közzé tett közvélemény kutatás eredménye alapján csupán minden negyedik német állampolgár gondolja úgy, hogy az Európai Uniónak nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie az antiszemitizmus felszámolása érdekében – írta a Jerusalem Post.

Az országban végzett felmérés alapján tíz emberből közel négy vallja azt, hogy a hatóságok megfelelő munkát végeznek az antiszemitizmus elleni harcban, míg 15 százalékuk szerint a kormánynak kevesebbet is elég volna tenni ellene.

A kutatásban részt vevők egyben egy 10-es listát is felállítottak azokról a kihívásokról, melyek szerintük a legjobban veszélyeztetik jelenleg az európai kontinenst. A válaszadók közül voltak, akik az antiszemitizmust helyezték az első helyre – mely végül a 9. helyre került a listán –, azonban több mint kétszer annyian gondolták úgy, hogy az iszlámellenesség jelenti a legnagyobb veszélyforrást.

A válaszolók 53 százaléka gondolta úgy, hogy jelenleg a bevándorlás a legsürgetőbb gond, 44 százalék szerint pedig a környezeti problémák állítják a legnagyobb kihívás elé Európát; a terrorizmus csupán a harmadik helyen végzett a listán.

Menachem Margolin rabbi, az EJA igazgatója nyugtalanítónak nevezte az eredményeket. „A német közvélemény egyszerűen nincs tisztában a támadásoknak azon növekvő dagályával, melynek alapjául az antiszemitizmus szolgál” – mondta.

zsido.com

Kép forrása: chersonandmolschky.com

Megszakítás