Több száz érdeklődő, vidám hangulat, hávdálák és egy felejthetetlen koncert az éjszaka közepén. Az EMIH idén is számos helyszínnel és vezetővel csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatához. A Nyitott Zsinagógák Éjszakáján Budapest több pontján és Szentendrén nagy volt a forgalom az zsinagógákban.
Június 21-én ismét óriási jövés-menés volt az EMIH-Chábád zsinagógáiban, de most nemcsak imára gyűltek össze az emberek. A Múzeumok Éjszakája alkalmából az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség olyan egyedülálló programsorozattal várta az érdeklődőket, amely egyszerre szólt a vallásról, közösségről, zenéről és kultúráról. Az érdeklődők ismét autentikus bepillantást nyerhettek egy élő, és dinamikusan fejlődő vallási közösség mindennapjaiba.
Ha Múzeumok Éjszakája, akkor a zsinagógák is nyitva
Június 21-én, immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg hazánk egyik legnagyobb kulturális eseményét, a Múzeumok Éjszakáját. A programsorozatban az EMIH idén is számos programmal vett részt. A Nyitott Zsinagógák Éjszakája keretében az esti óráktól kezdve egészen hajnalig pezsgő vallási, kulturális és zenei élet töltötte meg Budapest és Szentendre zsidó közösségi tereit.
A résztvevők zsinagóga-túrákon vehettek részt, találkozhattak rabbikkal és az egyes közösségek oszlopos tagjaival. Részt vehettek a hávdálán, azaz a szombatbúcsúztató szertartáson. De betekintést nyerhettek a zsidó közösségek hétköznapjaiba is, melyet több helyen egy szelet kóser flódni kísért.
Személyes találkozások rabbikkal
A program kezdő, egyben elengedhetetlen eleme minden helyszínen a hávdálá volt. A hagyományos szertartási elemek mellett hangsúlyt kaptak a rabbik személyes gondolatai is.
Óbudán Köves Slomó rabbi vezette a hávdálát, majd Szalai Kálmán és Ambrus Klára tartott vezetett bejárásokat a különleges épületben. A Budavári Zsinagógában Faith Áser rabbi fogadta a vendégeket, ahol a spirituális programot baráti hangulatú beszélgetések és az elmúlt évekből már nagy kedvenc csocsó is színesítette.
Az Újbudai Zsinagógában Megyeri Jonatán rabbi, a Zsilipben Glitzenstein Sámuel rabbi mesélt haszid történeteket. Míg a Vasvári Pál utcai Zsinagógában Oberlander Báruch rabbi és Nógrádi Bálint vezették végig a látogatókat az ortodox közösség világán. Szentendrén Myers Mendy rabbi fogadta az érdeklődőket, ahol különleges op-art és kinetikus kiállítás is várta a közönséget Yaacov és Ron Agam alkotásaival.
Három teli különjárat
A zsinagógák közötti utazást idén is három különjárat segítette. A három tematikus útvonal mindegyike teltházas volt, sokan hosszú várólistákról reménykedtek, hogy hátha mégis felférnek egyik járatra. Az utazás során az EMIH vezetői meséltek a zsidó hagyományokról, építészetről és közösségi életről.
A kóser gasztronómiáról pedig nemcsak sok szó esett, de az utazások végén mindenki kóstolhatott is. Ezúttal a híres zsidó sütemény, a flódni került a tányérra.
Éjféli koncert az Óbudai Zsinagógában
Az éjszaka egyik központi eseménye a Variart Trio éjféli koncertje volt az Óbudai Zsinagógában. A koncert zenei utazásra invitálta a hallgatóságot Franciaországtól a Közel-Keleten át Afrika partjaiig. Kuti Sándor Szerenádja, Hermann Pál fiatalkori vonóstriója, az ikonikus Misirlou és Jean Cras lenyűgöző impresszionista műve mind más-más hangulatot adtak az éjszakának.
A zsinagóga akusztikája és a zeneművek összhangja emlékezetes élményt nyújtott a közönségnek. Az előadók – Németh Gábor (hegedű), Kalocsai Eszter (brácsa) és Agárdi Eszter (cselló) – nagy ovációt kaptak. Majd a koncert után volt még egy vezetés, mely hajnali 2-ig tartott.
Múzeumok éjszakája: híd kultúrák és vallási közösségek között
Az EMIH idei részvétele újra bebizonyította, hogy a Nyitott Zsinagógák Éjszakája több mint egy egyszerű kulturális program. A nyári napforduló újból lehetőséget adott a nyitásra, a párbeszédre, a megértésre.
A zsinagógák története, a közösségek ereje és a Tóra kézzelfoghatóvá vált. Az éjszaka pedig nemcsak a zsidó közösségeink életébe adott bepillantást, hanem megerősítette a hidat a vallási hagyományok és a hétköznapok között.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.