Munkácsy Mihály ma is az egyik legmeghatározóbb magyar festőművész, és jelentőségéhez méltó módon képei képesek hatással lenni a társadalomra. Halála után mintegy másfél évtizeddel például egy neki tulajdonított festményt használtak fel arra, hogy antiszemita indulatokat keltsenek. A szóban forgó képen haszid zsidók láthatók, amint rituális módon meggyilkolnak egy keresztény nőt.
A sztereotip módon ábrázolt haszid zsidó alakokat a lincshangulat fokozására próbálták felhasználni. Nem példátlan, hogy híres embereket antiszemita nézetekkel társítanak, de vajon Munkácsy is közéjük tartozott? Tényleg ő festette ezt a hátborzongató olajképet?
Munkácsy orosz „szenzációja”
Az orosz vidéken még a 20. század első felében is gyakran előfordultak vérvádra épülő pogromok. Így talán nem is meglepő, hogy a szentpétervári Novoje Vremja napilap hasábjain egy rituális gyilkosságot ábrázoló festménnyel próbálták újra felszítani az antiszemitizmust.
1913 októberében – két év börtön és hosszadalmas, megalázó tárgyalás után – a kijevi bíróság felmentette Menáchem Mendel Beilist. Az igazságszolgáltatás egyértelműen megállapította: nem történt rituális gyilkosság, Beilis pedig ártatlan. (Egyébként ez az eset inspirálta Bernard Malamud A mesterember című regényét is.)
A felmentés csalódást keltett az orosz antiszemiták körében. Mivel a zsidóellenes hangulat lanyhulni látszott, gyorsan előálltak egy új történettel. Előkerítettek egy festményt, amelyen haszid zsidók egy meztelen lány vérét veszik. Az önmagában is sokkoló képet pedig úgy tették igazán „átütővé”, hogy egy híres festő nevéhez kötötték. Így keveredett Munkácsy Mihály neve Alekszandr Arkagyevics Sztolipin újságíró – a meggyilkolt Pjotr Sztolipin orosz miniszterelnök testvéröccse – hazug cikkébe, amely a Mendel Bilis diadala címet viselte.
Miért nem találta Munkácsy haszid zsidók képét Sztolpin?
A. A. Sztolipin hosszasan értekezett arról, milyen jelentőséggel bír Munkácsy állítólagos, vérvádat ábrázoló festménye. Emellett arra is panaszkodott, hogy a képet teljes titok övezi, alig lehet róla bármit is tudni:
„A napokban szerencsém volt megismerkedni Munkácsy egy mélyen megrendítő képének tulajdonosával. A híres művész szimbolikus értelmet vitt bele a félelmetesen reális témába. A szőke leányt, akit a zsidók megölnek, a szlávságot jelképezi és a vérszomjas, vérteresztő »cádikok« arca a zsidóság vezéreinek arca. Köztük látható Rotschild és Montefiore. Ennek a festménynek érdekes a története, mert többször meg akarták semmisíteni […] a lexikonokban, a Larousse-féle kivételével, nem találni említést róla.”
De ha valóban ilyen festményről volt szó, miért nem tudta megtalálni senki? Egy világhírű művész botrányos képe rendszerint élénk érdeklődést vált ki, különösen ha nem is sikerült megsemmisíteni azt.
Az igazság azonban az, hogy a Larousse lexikonban sem szerepelt a festmény – nem tévedésből, hanem mert Munkácsy sosem festett ilyet.
Munkácsy özvegye hangosan tiltakozott
Amikor Munkácsy Luxemburgban élő özvegye, Munkácsy Cecília tudomást szerzett a botrányos orosz cikkről, azonnal tollat ragadott, és szentpétervári ismerőseihez fordult, hogy nyilvánosságot adjanak tiltakozásának:
„Azt hallom, hogy egy A. Stolypin nevű ember egy orosz lapban, a »Novoje Vremjé«-ben azt merészelte állítani, hogy a »Rituális gyilkosság« című festmény, amelyet még ma is egy híres magyar festő neve alatt állítanak ki, boldogult uramtól, Munkácsy Mihálytól való. Minden erőmmel tiltakozom ez ellen az infámia ellen.
Munkácsy azt a kiállítást, amelyen a hamisítványt kifüggesztették, Párizsban, tizenöt vagy tizenhat évvel ezelőtt bezáratta. Aztán vakmerően Brüsszelben állították ki ezt a képet, de férjem itt is közbelépett s most arról kell értesülnöm, hogy hasonló csalást követtel el Oroszországban is.
Ezt a képet boldogult Munkácsy sohasem festette, még csak befolyást sem gyakorolt reá és én energikusan tiltakozom a hazugság ellen.
Boldog lennénk, ha orosz barátaimnak sikerülne ennek az alávalóságnak véget vetni. Munkácsy Cecília.”
De ha nem Munkácsy, akkor ki festette meg így a haszid zsidókat?
A titokzatos, Munkácsynak tulajdonított festmény eredetét a budapesti Világ napilap munkatársai derítették fel. Emlékeztettek rá, hogy a képet valójában az 1883-as tiszaeszlári per idején készítette egy másik művész: Ábrányi Lajos, aki akkoriban a Vasárnapi Ujság illusztrátoraként is dolgozott.
Az egyébként technikailag jól kivitelezett kép az antiszemita párt megrendelésére készült, és 10 krajcárért bárki megtekinthette az Andrássy úton, egy bódéban, a mai Operaház helyén. Viszont akkor sem mint Munkácsy jegyezte a képet, hanem Ábrányi Lajos.
A képen látható női alak Solymosi Esztert ábrázolja, nem a szláv népet, a zsidó férfiak pedig nem Rotschild és Montefiore, hanem a vérvád fő vádlottjai. És ezzel csak egy kérdés marad: ha nem Munkácsy festette, hanem Ábrányi, akkor vajon ő volt antiszemita?
A válasz erre is minden bizonnyal nemleges – ahogy azt korabeli források is megírták:
„[…] utóbb nagyon röstellte ezt a művét és gyakran mentegetőzött, hogy csak azért festette, mert nagy pénzzavarban volt akkor és jól megfizették.”
∗ Források: ∗ „Bloch doktor naplója – Munkácsy-kép mint vérvád-propaganda.”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 5. szám, 8. old. ∗ „Mese vagy csalás – Kalandos Munkácsy-kép – Ábrányi festette – Tiszaeszlár és Kiev”, Világ, 1914. 5. évf. 81. szám, 8. old. ∗ „Munkácsy özvegyének tiltakozása. Az orosz feketék meséje.”, Friss Ujság, 1914. 19. évf. 81. szám, 5. old. ∗
A festmény részletei az index.hu archívumából származó képkivágások. A borítókép illusztráció, Munkácsy Párizsi szobabelső című 1877-es festménye.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.