Mohél továbbképzésen vett részt Köves Slomó rabbi, budapesti mohél. A hazánkban is ismert Slomo Gelber rabbi által vezetett bné bráki tanfolyamon a legfrissebb egészségügyi és gyakorlati tapasztalatok kerültek ismertetésre.

Ma Izraelben körülbelül 2000 mohel működik, közülük 600-an rendelkeznek az Izraeli Rabbinátus engedélye mellett az Egészségügyi Minisztérium engedélyével is. A mohelek olyan vallási szakemberek, akik elvégzik a zsidó kisfiúk rituális körülmetélését.

Ezeknek az engedéllyel rendelkező moheleknek rendszeresen szakmai továbbképzésen kell részt venniük. Azt hihetnénk, egy olyan szakmában, melynek 3000 éves múltja és szigorú szabályai vannak, nem nagyon lehet újat mutatni. Ezzel szemben Köves Slomó rabbi, aki maga is engedéllyel rendelkező, „praktizáló” mohel, és nemrégiben tért vissza Izraelből egy ilyen tanfolyamról, elmondta, hogy ezeken a gyakorlati és elméleti képzéseken számos újdonsággal találkozhatnak.

SONY DSC
SONY DSC

Egyrészt mindig felmerülnek olyan háláchikus kérdések, amik a napi gyakorlat során fogalmazódnak meg, és amelyekre komoly szakértők adnak választ. Másrészt az orvostudomány fejlődését is figyelemmel kísérik, például az újféle fájdalomcsillapítók, vérzéscsillapítók ismerete elengedhetetlen munkájuk során.

Megszakítás