Modern körülmények, elhivatott oktatók – Nyelvtanulás a Maimonidész Gimnáziumban

„Az elavult oktatási módszerek, technikák, illetve a korszerűtlen berendezések, mind szerepet játszanak abban, hogy nyelvtudás tekintetében ennyire lemaradt Magyarország az uniós országokhoz képest.” Topor Katalinnal és Stell Mushky-val, a Maimonidész Gimnázium angoltanáraival beszélgettünk. 

Az Eurostat legutóbbi átfogó statisztikai kutatását 2013-ban végezte, melyek eredményét egy grafikonon ábrázolta. Az ábrán aszerint rangsorolta az Európai Unió országait, hogy a 25 és 64 év közötti korosztály hány százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet. Ezen adatok szerint Magyarország áll az utolsó helyen. Az ábra alapján a magyarországi felnőtt lakosság mindösszesen 37 százaléka tud legalább egy idegen nyelvet; míg más tagállamokban ez az arány jóval magasabb.

A lista első helyén álló Luxemburgban a lakosság 99 százaléka beszéli még vagy a német vagy a francia nyelvet – nem kevés esetben mindkettőt. Őt követi Litvánia és Lettország, majd Dánia és Szlovénia. Spanyolország áll a lista harmadik helyén hátulról, de még itt is a lakosság 51 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, az utolsó előtti hely Bulgáriáé 39, az utolsó hely pedig Magyarországnak jutott, szerény 37 százalékkal.

Ez nemhogy elszomorító, de meg is kérdőjelezi az általános tanítási módszereket, ugyanis minek a kötelező nyelvóraszám általános és középiskolában, ha később haszontalannak bizonyul a ráfordítás. Ezekre a kérdéseinkre a Maimonidész Gimnázium angoltanárai, Topor Katalin és a Kanadában felnőtt, többnyelvű Stell Mushky* adtak választ.

 

Miért utolsók a magyarok a nyelvtudásban?

„Az elavult oktatási módszerek, tech­nikák, illetve a korszerűtlen be­rendezések, mind szerepet játszanak abban, hogy nyelvtudás tekintetében ennyire lemaradt Magyarország az uniós országokhoz ké­pest.” – kezdte Topor Katalin, a Mai­monidész Gimnázium vezető an­goltanára. „Az, hogy a tanárok még mindig nem veszik figyelembe, hogy a tanulóknak az érdeklődését kell felkelteni és nem csak szárazon leadni egy anyagot, csak tovább ront a helyzeten. Természetesen akadnak olyan kollégák is, akik mindent megtennének, hogy jól adják le az órákat, náluk meg a körülmények nem megfelelőek.

A másik dolog, hogy nincsenek csoportokra osztva a diákok, és így képtelenség tanítani, nyelvet elsajátítani. Kizárólag frontálisan lehet tanítani, tehát nem hatékony a képzés. Nem létezik olyan évfolyam, ahol minden gyerek azonos szinten tudná az idegen nyelvet, ezért nem lehet mindenkinek ugyanazt az anyagot tanítani. A gyengébbek feltartják a már nagyobb tudással rendelkezőket, vagy épp fordítva: a nagyobb tudásúak hátráltatják azokat, akik kevésbé beszélik a nyelvet – folyamatos kudarcot teremtve számukra.

Egy másik tény: a tanárok hetente minimum 22-26 órát adnak le, és ebben még nincsenek benne a helyettesítések. Ez borzasztóan leterhelő mentálisan, hiszen minden órán 100 százalékot kell nyújtani. Amíg ezek a problémák nem lesznek megoldva, addig valószínűleg nem változik rohamosan a »nyelvhelyzet« Magyarországon.”

A külföldi oktatási módszerek nagyban eltérnek a hazai oktatási módszerektől. Nem is kell messzire menni, elég megnézni, hogy milyen állami iskolák vannak a finneknél. Itt a személyiségközpontúságon van a hangsúly, illetve a motiváláson, és teljesen visszaszorítják a stresszt, ami a gyerekekre terhelődik – emiatt nem adnak rengeteg házi feladatot és a határidőket sem napokban mérik, leginkább sokszor hetekben. Kinek, éppen hogyan sikerül ezt megoldania. A tanár együttműködik a diákokkal, úgy adják le a tananyagot, hogy a gyereknek kedve legyen tanulni, személyreszabottan foglalkoznak minden egyes diákkal, és nem erőltetik rá senkire, hogy azt is tökéletesen megtanulja, amit nem tart a kedvenc tárgyának. Nincs egyentanterv és egyentanköny, ez a kulcsa az egésznek – ellentétben a hazai oktatással.

A csoportbontás előnyei

Magyarországon egyelőre kizárólag a Klebelsberg Központ (KLIK) en­gedélyez nyelvi csoportbontást. Egy korábban kiadott kompetencia­fel­mérésük alapján olyan iskolában is sikeres volt a nyelvoktatás, ahol nem osztották csoportokra a tanu­ló­kat. Ha valaki jobban belegondol, ez az adat vagy nem igaz, vagy a felmérés hiányos, ugyanis kizárt, hogy jobban vagy ugyanúgy telje­sít­sen egy osztály összevontan, mint a nyelvi szintfelmérés alapján szétbontott csoportokban. Utóbbiban a tanárok egy-egy diákra is koncentrálhatnak, és mindenki a maga útján sajátíthatja el az adott idegen nyelvet. Ez egyfelől hatalmas stresszt levesz a gyerekekről, valamint motivál is a tanulásra. Hát nem ez lenne a sikeres oktatás alapja?!

 

Merőben más a nyelvi képzés a Maimonidészben

Hogy átfogó képet kapjunk arról, hogy hogyan is zajlik egy nyelvóra a Maimonidész Gimnáziumban, beültünk pár órára, majd a diákokat is megkérdeztük a témában.

Elsőre feltűnt, hogy a csengő senkiben sem okozott különösebb feszültséget; a tanár nem rohant be a terembe, a gyerekek meg nem kiabáltak a folyosón, hanem csendben várták, míg az oktatójuk megérkezik. Már az óra elején érezni lehetett, hogy nem átlagos iskolai órán ül az ember. Nyilván fontos szempont, hogy az angolban megegyezik a tegezés és a magázás, így a gyerekek a szokásos formai nyelvtan helyett, úgy beszélgethetnek a tanárral, mintha egy közeli ismerősük lenne. Az is egyből kiderült, hogy abszolút személyre szabott az oktatás: mindenkire azonos figyelem jutott – ami persze nyilván nem okoz különösebb problémát egy 4-5 fős csoportban. (Csoportbontás, ugye…)

Egyik tanuló sem nyomta el a másikat, nem nevette ki, ha rossz választ adott; ellenkezőleg: készségesen segítette. Ha mégsem volt meg a helyes válasz egy kérdésre, a tanár nem megmondta, hanem rávezette a tanulókat a megoldásra.

Látható volt, hogy a 21. századi technika, mint a laptop és a mobiltelefon használata, csak erősítette a diákokban az érzést, hogy tanulni játékosan is lehet, ergo a tanár úgy tanít, hogy közben fel sem merül, hogy éppen a kötelező anyag kerül leadásra. Sokkal gördülékenyebb így az óra, minden tanulónak sikerélmény a foglalkozás, és ezáltal mindenki egyforma aktivitással vesz részt az órán. Ami még azonnal feltűnt: a gyerekek folyamatosan dicséretet kapnak. Ez nemcsak ösztönzi őket interaktivitásra, de nagyban befolyásolja azt is, mennyire szeretik az adott tárgyat, órát. A motiváció és a pozitív visszacsatolás elengedhetetlen a sikeres tanuláshoz és a tananyag elsajátításához. Az óra nem csak arról szól, hogy az osztály halad a kötelezően előírt tananyag szerint. A tanár ugyan tartja magát a tantervhez, de ha valaki felhoz egy odaillőnek vélt témát, a tanár készségesen belemegy a diskurzusba – természetesen angolul – és pár percet erre is szán, hogy átbeszélhesse az osztály. Így került szóba a Balaton Sound meg a Sziget is azon az órán, amelyen mi is jelen voltunk. Miután a témát kitárgyalták, a diákok zokszó nélkül tértek vissza a tanuláshoz.

A tanár-diák viszony feltűnően jó, ami abból is fakadhat, hogy a tanár nem „csak gyereknek”, hanem potenciális partnernek is tekinti a diákot. Úgy magyaráz, hogy a ta­nu­ló közben egy percig sem érzi al­sóbbrendűnek magát.

Ami még feltűnt: Topor Katalin az óra 90 százalékában, míg Stell Mushky a tanóra egész ideje alatt kizárólag angolul beszél, magyaráz. Tökéletes módja ez annak, hogy a gyerek – pozitív értelemben – rá legyen kényszerítve, hogy angolul kommunikáljon, még ha nem is tökéletes a nyelvtudása, ilyen módon gyorsabban elsajátíthatja azt. Nem is csoda, hogy ezzel a módszerrel közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsgát tesznek majd le az iskola hallgatói a közeljövőben.

Stell Mushky úgy adja le az órát, hogy az embernek olyan érzése van, mintha nem Magyarországon, nem magyar iskolapadban ülne. Hiába magyar a gyerekek anyanyelve, meg sem szólalnak saját nyelvükön, kizárólag az angolt használják. Elmondásuk szerint, eleinte kicsit nehézkes volt megérteni a tanárnőt, de most már nem kell lassabban beszélnie, mert a tanulók értik, hogy miről magyaráz. Ehhez hozzátartozik, hogy Stell Mushky igazodik a kezdőbb és haladóbb csoportok képességeihez.

Így látják a diákok

A Maimonidész gimnazistái tudatosan építik későbbi karrierjüket – derült ki az elhangzottakból a beszélgetés alatt. Mindannyian fontosnak tartják az idegen nyelvek elsajátítását és a vallási órákat is. Egy negatívumot azonban többen észrevételeztek: nincs az a tipikus „suli-hangulat”, mivel egyelőre csak egy osztály tanul az iskolában, nincs lehetőségük más gyerekek megismerésére, azonban ez nem ok iskolaváltásra – állítják egyöntetűen. A pozitívumok közé sorolták az interaktív órákat, hogy lehet használni az internetet. Később megtudtuk, hogy korlátozott a diákok által elérhető internet, tehát filmnézésre, különböző „közösségi médiumok” használatára szinte alkalmatlan – de az órai feladatokhoz tökéletesen megfelelő.

A legtöbben szülői ösztönzésre vágtak bele a Maimonidészbe, és bár kevesek álma volt közülük vallásos iskolába járni, mára egyikük sem választana másik gimnáziumot. „Sok barátom nem érti, hogy miért járok ide. Mondjuk, én sem akartam idejönni, féltem a vallás miatt, de most már látom, hogy ez az aggodalom teljesen fölösleges volt. Aki nem jár ide, az el sem tudja képzelni, hogy milyen itt a tanítás. Attól még, hogy egyenruhában járunk, és tanulunk például judaisztikát, ez nagyon me­nő suli. Kár, hogy ezt nehezen értik meg a többiek. Az ismerőseim mostanában sokat kérdezgettek az itteni dolgokról, szóval azt látom, hogy foglalkoztatja őket. Remélem, többen leszünk jövőre.” – mondta egy, a gimnáziumba járó nulladikos lány.

A diákok nehezményezték még a magas óraszámot. Sok esetben délután háromig tart az utolsó óra, ezt megterhelőnek vélik – azonban azzal is tisztában vannak, hogy a nulladik évtől elköszönve az óraszámok is csökkennek, ugyanis elmarad az intenzív nyelvoktatás (nem a nyelvórák!). Az iskola végére mentálisan kellőképpen elfáradnak, emiatt előfordul, hogy a házi feladatot aznap már nem írják meg, de ezen nem görcsölnek sokat. „Ha nem írom meg a leckét előző nap, akkor reggel csinálom meg a suliban. A tanárok senkit nem büntetnek, ha nincs kész a házija. Megkérdezik, hogy miért nem készült el, és megértik, ha fáradtak vagyunk.”

Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy nincs számonkérés az iskolában, egyszerűen csak nem akarják ezzel stresszelni a diákokat, és ha nincsenek notórius hiányzások, szemet hunynak egy-egy el nem készített házi feladat fölött.

Azzal kapcsolatosan megoszlottak a vélemények, hogy az angol vagy a héber nyelv elsajátítása nehezebb-e, de abban mindannyian egyetértettek, hogy a két nyelv együttes tanulása nem okoz különösebb gondot számukra.

„Apukám vetette fel, hogy mi lenne, ha a Maimonidészbe járnék. Nem zárkóztam el az ötlettől, de nem is voltam túl lelkes, és a hébert sem igazán szeretem, viszont tudom, hogy később majd hasznát veszem mindkét nyelvnek. Nem arról van szó, hogy nehéz a héber, egyszerűen csak nem szeretem. Egyébként nagyon megszerettem a sulit, már meg sem fordul a fejemben, hogy máshova járjak.”– mesélte egy hallgató.

 

Ha érdekli, hogyan zajlik a Maimoni­dész­ben egy nap, keresse fel Szilánk Zsuzsát, az iskola operatív igazgatóját, aki készséggel válaszol minden kérdésre.

Telefon: (06-30 990-3694)

E-mail: info@zsidogimnazium.hu

Web: www.zsidogimnazium.hu