Továbbpörögnek a CTeen programjai

Már többször számoltunk be a CTeen ifjúsági szervezetben zajló izgalmas programokról. A Bassman házaspárt, Tzemmy-t és Sophie-t az sem állítja meg a közösségszervezésben és a programok lebonyolításában, hogy hónapok óta csak az online térben találkoznak tizenévesekből álló csoportjuk tagjai. „A tinédzsereknek különösen nehéz ez a helyzet, és nagyon feldobja őket, ha közösen csinálunk valamit” – mondta Tzemmy.

A programokhoz szükséges kellékeket mindig személyesen juttatják el a fiataloknak – ez az egyetlen alkalom, amikor szemtől szembe találkoznak velük, de ezek a szabadtéren váltott mondatok és Bassmanék figyelmessége is nagyon sokat jelent a fiataloknak, akik mind otthonról tanulnak a középiskolák bezárása miatt.

„Eddig csináltunk virtuális bárchesz-sütést, amihez előre kimértük és kiszállítottuk a hozzávalókat. Szerveztünk festészeti estet, egy New York-i vendégmű­vész, Chana Labor vezetésével, aki Van Gogh inspirálta menórákat készített velünk. Volt egy savanyítós programunk, amikor savanyú uborkát készítettünk „Rabbi Pickle”-lel, vagyis a híres Shmuli Marcus-szal, az 8th Day zenekarból. Miközben a konzerválásról tanultunk, Shmuli nagyon fontos üzenetet is átadott a hagyományok megőrzésének fontosságáról.”

A programokon általában 20-30 középiskolás vesz részt. Az alkotással vagy sütés-főzéssel eltelő programok mellett Kérdezd a rabbit alkalmakra is sor kerül. Akár Köves rabbi, akár Feldman Mussie rebbecen adja a válaszokat, a fiatalok nem fogynak ki a kérdésekből és az izgalmas témákból, amiket meg akarnak vitatni.

„Végül, de nem utolsósorban, tartottunk virtuális hávdálát is. Minden hozzávalót jó előre eljuttattunk a cteens-es fiataloknak, akik így velünk együtt otthonról búcsúztathatták a szombatot.” Ezen az esten Glitsenstein Smuel, vagyis Glici rabbi volt a vendég, akinek nagy sikere volt történeteivel.

„Összességében semmi nem állíthat meg minket, hogy kapcsolatban maradjunk és ünnepeljük a zsidó büszkeséget” –mondta Tzemmy, aki arra kér mindenkit: ha ismer zsidó tizenéveseket, akik még nem csatlakoztak a CTeens-hez, adják át nekik a hírt, hogy mindenkit szeretettel várnak. Jelentkezni a tzemmy@zsido.com vagy a szofi@zsido.com email címen lehet, és mindenki kövesse a Bassman házaspár programjait a @cteenhu instagram-oldalon és a Facebookon!

Megszakítás