MIT MOND A HÁLÁCHÁ A KLÓNOZOTT EMBERRŐL?

A legújabb fejlemények a lombikban előállított, illetve a génekből duplikált – „magyarul” klónozott – élőlények körül – heves vitákat váltottak ki a háláchá (zsidó törvény) művelői között, mivel a meglévő és alkalmazható precedensek egyike sem nagyon alkalmas arra, hogy abból ki lehessen fejteni a háláchá útmutatását. A kérdés akkor lesz akut, amikor tudósok megkísérlik egy fejlett élőlény, vagyis ember, előállítását, hasonló módszerekkel.

Az izraeli országos főrabbik ez idáig csak nagy általánosságban szóltak – negatív formában – a kérdéshez. A kérdés kényes, mivel a Talmud egy helyütt azt állapítja meg, hogy „ha összegyűlnek kelet és nyugat királyai – együttesen nem képesek egy szúnyogot sem teremteni”, és most úgy tűnik, hogy egy bárányt már „teremtettek”, ha nem is királyok, de tudósok.

Az alapkérdés az: mennyiben lehet a „klónozást” teremtésnek tekinteni?

* * *

Most egy izraeli jesiva-vezető rabbi, Mose Bocskó, letette a garast az ügyben, amikor egy vallásos lapban közzétett cikkében azt írta, hogy a klónozott ember nem számít embernek, az nem más mint egy két lábon járó valami – nem felel meg az emberre érvényes kritériumnak – ha valaki megöli, az nem számít gyilkosnak. Az ember – írja a rabbi – felelős tetteiért, és ez személyes felelősség, mivel minden ember más és más, különbözik a többitől. Ha azonban valami műhelyben állítanak elő egy „embert”, az nem lesz felelős tetteiért, hanem az felel aki a teremtményt „klónozta”, vagyis duplikálta. Ha a „teremtmény” megöl valakit – gyártója lesz felelős ezért, és ha valaki ezt az „embert” megöli, nem viseli tettéért a hagyományos felelősséget, mivel nem ölt embert – a szó hagyományos értelmében. „Embernek csak az számít – írja a rabbi halachikus cikkében – aki az Isten „kulcsával” jött létre. Erre vonatkozva idézi a Talmud azon mondását, miszerint a „Teremtő” három kulcsot nem adott át embernek. az élet kulcsát, az eső (csapadék) kulcsát és a feltámadás kulcsát” (Táánit 2a.). Aki ezen „kulcs” nélkül akar embert teremteni – annak az eredménye nem ember lesz” – írja a rabbi.

Bocskó rabbi a Héchál Élijáhu nevű jesiva vezetője. E jesíva tanítványai egyesítik a katonai szolgálatot a tanulással, emiatt ez a jesíva egyfajta „modern” jesivának számít. A rabbi Franciaországban született és nevelkedett és Montröában (Svájc) volt jesiva-vezető, ahonnan 12 évvel ezelőtt allijázott jesivájával együtt. Véleményét nagy érdeklődés fogadta és ez idáig senki nem kérdőjelezte meg.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 31. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás