A National Action nevű szervezet ezt a módszert találta a legalkalmasabbnak arra, hogy eloszlassák a szélsőjobboldallal szembeni előítéleteket.

Twitter bejegyzésben hirdette ki a „Miss Hitler 2016” névre keresztelt szépségverseny győztesét nemrég a National Action (NA) nevű brit szervezet, miután a Facebook eltávolította a közösségi oldalon korábban közzé tett versenykiírást, majd az eredményt is. A versenyfelhívás szerint arra bátorították a női támogatóikat, hogy az oldalon tegyenek közzé álnéven egy velük készült rövid interjút, és küldjenek magukról fotókat, melyeken a számukra kiküldött pólót viselik – olvasható a The Times of Israel honlapján.

A verseny győztesének ítélt fiatal nő azt mondta a bemutatkozásában: „Nem akartam elhinni, hogy a zsidók az ellenségeink; korábban, azt hittem, hogy nagyon hasonlóak a keresztényekhez. Végül a zsidó propaganda annyira nyilvánvalóvá lett, hogy nem hagyhattam figyelmen kívül, és akkor csatlakoztam az NA-hoz”.

Arra a kérdésre, hogy kit gyilkolna meg, „ha megúszhatná a következményeket”, a lány azt válaszolta, hogy Angela Merkel német kancellárt, akit betenne „az egyik táborába”, és hagyná, hogy „a dédelgetett menekültjei megtegyék a többit”.

A verseny népszerűsítésekor a National Action azt írta, remélik, hogy az „megfelelő belátást biztosít a mozgalom életébe, ami által megkérdőjeleződnek a társadalomban kialakult és széles körben elterjedt, szélsőjobboldallal szembeni előítéletek is”.

zsido.com

 

Megszakítás