Megjelent a Magyar Narancs hetilapban Köves Slomó, Az ember tragédiája című cikke a Holokauszt közelgő hetvenedik évfordulója alkalmából. 

A szerzőt egy vidéki gimnazista kérdése ihlette meg: „Miért kell hetven év után is a Holokausztra emlékezni?”A kérdés nem csak ebben a diákban, hanem másokban is felmerülhet. Mi haszna van a népirtás borzalmainak újbóli felemlegetésének? Nem válnak-e kontraproduktívvá a Holokauszt megemlékezések és évfordulók? Írásában a szerző többek között ezekre a kérdésekre keres választ, illetve megoldást a Holokauszt fájó sebeinek begyógyítására.

A rabbi írásában kitér arra, hogy a Holokauszt emlékének idézése a magyar társadalomban azt az érzést keltheti, hogy az áldozatok valamilyen előjogot szeretnének kivívni maguknak a tragédia emlegetésével, esetleg a kollektív bűnösök és áldozatok szerepének kiosztása a cél, holott a megemlékezésnek az emberről, a bűnről, a minden emberre leselkedő lecsúszás és megromlás veszélyeiről kell, hogy szóljon. Véleménye szerint az áldozat-tettes szereposztás megnehezíti az emlékezés azon formáját, mely megindítaná a valódi, tanulságokkal teli gyógyulási folyamatot. Senki sem születik bizonyosan és megmásíthatatlanul bűnösnek vagy bűntelennek, „bárkiből lehet tettes vagy áldozat”.

A II. világháború genocídiuma minden más modernkori iszonyatot felülmúlt, de egyedisége nem a hatmillió áldozat felfoghatatlan szenvedésében, hanem a felvilágosodás utáni Európa polgárainak gyilkossá és halálraítélt számokká válásában – véli Köves Slomó. „A Holokauszt ily módon az emberi állapot romlandóságának legbecstelenebb és legfájdalmasabb példája.”
Ez a téma mindig aktuális, de most külön jelentőséget ad neki a magyar Holokauszt közelgő hetvenedik évfordulója. A Köves Slomó vezette EMIH, több más szervezettel együtt kezdeményezte, hogy 2014-et nyilvánítsák a Holokauszt emlékévének. Ennek kapcsán hozta létre a Kormány a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot, melynek célja a méltó megemlékezés szervezése és összefogása. 

Megszakítás