A múlt héten egy különleges, kóser sétára invitálta az EMIH az újságírókat és a gasztrobloggereket.

Manapság igen népszerűek a különböző séták, melyeken a résztvevők megismerhetnek egy-egy környéket, egy-egy életstílust. Az EMIH szervezésében Fűszeres-Bodrogi Eszter, a Fűszer és lélek népszerű gasztroblog szerzője betekintést nyújtott a budapesti 21. századi kóser élet rejtelmeibe azzal a szándékkal, hogy a kóserság szabályai mellett az érdeklődők megismerkedhessenek a kóser kínálattal, éttermekkel, üzletekkel.

A séta az Oberlander családnál kezdődött, ahol egy autentikus konyhában hallgatták meg a résztvevők a kóserság eredetét és alapszabályait Oberlander Báruch rabbi rövid előadása keretében. Oberlander Batsheva rebbecen a legfontosabb kósersági tudnivalókat a beszélgetés mellett bemutatóval is érdekessé tette.

Ezután következett az edénymerítő mikve látogatása, melyen Zev Páskesz kalauzolta az újságírókat. Természetesen szó esett a szintén ebben a Kazinczy utcai épületben található, gyönyörű és exkluzív női mikvéről is.

A rendkívül érdekes beszélgetések után a szintén Kazinczy utcai Carmel Glatt Kóser étterem vendéglátását élvezhették a résztvevők, az ízletes ebéd közben természetesen a kósersági szabályok mellett Fűszeres Eszter szólt a hagyományos zsidó ételekről, receptekről étkezési szokásokról is.

Ebéd után a csoport ellátogatott a Dohány utca 36. szám alatt található Kósermarketbe (Obláth), ahol megtekinthették a Budapesten is elérhető széles kóser élelmiszer- és húskínálatot, illetve megismerhették a kósersági felügyeletet bizonyító különböző pecsétek (hechserek) eredetét és rejtelmeit.

A résztvevők a séta végén egy vadonatúj kiadványt is kaptak, amelyben az alapvető kósersági szabályok mellett ízletes receptek is találhatók, szintén a Fűszer és Lélek receptjei közül.

Hasonló sétákat, immáron az érdeklődő közönségnek az EMIH januártól kezdődően minden hónapban szervez, jelentkezni a koserseta@zsido.com címen lehet, a dátumokról és a részvétel feltételeiről a www.zsido.com oldalon lehet érdeklődni.

Kóser séta időpontok 2015-ben:

Január 11.
Február 8.
Március 8.
Április 19.
Május 10.
Június 14.
Július 12.
Augusztus 9.
Szeptember 13.
Október 11.
November 8.
December 13.
 

 

Megszakítás