Az e heti cikkemben Purimról akartam írni. Írtam volna arról, hogy ez EMIH négy településes összesen tíznél is több eseménnyel várta az ünneplőket. Arról, milyen élmény volt két év után újra együtt ünnepelni, amikor a maszk és a korona újra ünnepi kiegészítő volt végre és nem járványügy. És arról, hogy mekkora siker volt a Zsilipben szervezett purimi vacsora, melyet az ukrajnai menekülteknek szerveztek. Szerettem volna írni a Kerepeld a purimot elnevezésű eseményről – ami az idő rövidsége ellenére is sokakat vonzott, és aminek keretében hatalmas zajongással fejezték ki a résztvevők béke iránti vágyukat a Jászai Mari téren.

Azonban tegnap Izraelben terrortámadás történt, 2016 óta a legvéresebb… Ahogy a zsido.com összefoglaló cikkében áll, kedd délután egy izraeli állampolgárságú beduin merénylő oltotta ki négy ember életét Beer-Sevában. Hármat megkéselt, egy negyediket pedig gépkocsijával gázolt halálra.

A három megkéselt áldozat Dorisz Jáhbász (49), Lora Jicchák (43) és Menáchem Je­chez­kél (67), a negyedik pedig az 50 éves Mose Krivitski rabbi volt. A négy áldozat után összesen tíz gyerek maradt árván.

Amikor Krivtski rabbi életéről olvastam, rögtön tudtam, hogy nem Purimról kell írnom, hanem erről a különleges emberről. Krivitski rabbi Beer-Seva Náchál Beká negyedében szolgált a Chábád-mozgalom küldöttjeként. Zsinagógát vezetett és ingyenkonyhát működtetett a rászorulók számára. Feleségével, Mirjámmal négy gyermeket neveltek.

„Rendkívül nemes lelkű ember volt, egész életében csak másoknak akart segíteni” – mondta róla Sálom Duchman rabbi, a lubavicsi haszid mozgalom szegényeket segítő szervezetének, a Kolel Chábádnak az igazgatója. „Min­den egyes nap ő intézte az élelmiszerse­gély kiosztását a nélkülözők számára és az évek során több ezer adag ételt juttatott a Kolel Chábád konyháján meg­jelenőknek. A koronajárvány miatt jelen­tő­sen megnőtt a rászorulók száma, ő pedig megsokszorozta az erejét, hogy mindenkin segíteni tudjon. Ő volt a legnagylelkűbb és legtöbb együttérzéssel bíró ember, akit valaha ismertem. Azért imádkozom, hogy az általa végzett jótékonysági munka érdemében vigasztalást nyerjen a családja és a közössége”

Krivstki rabbi élete arról szólt, hogy segítse Izrael legelesettebbjeit. Hangot adjon azoknak, akikre senki nem figyel. Felkarolja azokat, akik senkire nem támaszkodhatnak. Minden tette a szeretetről szólt, halálát pedig a gyűlölet és a pusztítani akarás okozta.

A szomszédunkban háború dúl és a pusztítás hozzánk űzi a menekülőket. Segítsük, karoljuk fel őket és adjunk hangot nekik – ne csak kereplőkkel, hanem saját jó cselekedeteink ré­vén is. Adja a Jóisten, hogy micváink mielőbb, még napjainkban elhozzák a megváltást!

***

Kérjük, segítse munkánkat ado­mányával!

www.tamogatas.cedek.hu

Steiner Zsófia

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 29. szám – 2022. március 24.

 

Megszakítás