Szukkot ünnepének ötödik napján a szépséges és bölcs Ávigáilt invitálják a sátorba. Ávigáil a gazdag, ám lelketlen és fösvény Návál felesége volt. A Talmud (Megilá 15b) a világ leggyönyörűbb asszonyai között említi, aki olyan szép volt, hogy még akkor is vágyat keltett a férfiakban, ha nem látták, csak beszéltek róla.

Amikor a még meg nem koronázott Dávid átvonult Návál birtokán, a Kármel-beli Návál nem volt hajlandó arra, hogy ellássa a sereget étellel és itallal. Felesége azonban kenyeret, bort, húst és szárított gyümölcsöket adott a katonáknak és meggyőzte Dávidot, hogy kímélje meg férje életét. A Talmud (Megila 14b) szerint ehhez a zsidó jogból hozott érveket, vagyis jártas volt a háláchában, a zsidó törvénykezésben. A kőszívű és barátságtalan Návál azonban hamarosan, pontosan tíz nappal ezen események után meghalt. Halála Isten ítélete nyomán következett be: miután hallotta, hogyan szolgálta ki Dávidott tudta nélkül Ávigáil, szíve kővé vált és néhány nappal később meghalt.

 

Pixabay

A kevéssé ismert történetet erről a hősnőről Smuel próféta könyvének 25. fejezete írja le. Ávigáil tudta, ki az, aki áthalad a birtokukon és azt is tudta, hogy az Isten Dávid oldalán van. Bölcsen és bátran cselekedett, családja megmentése érdekében, még akkor is, ha férje kiállhatatlan természetű volt. Tudta és hitte, hogy végső soron mindannyian az Örökkévaló kezében vagyunk. Dávidot, aki nem sokkal korábban könyörült meg Saulon és kímélte meg az életét, bár Saul az életére tört, megindította a szerény asszony beszéde. Rájött, hogy bár Návál bosszantóan és bántóan viselkedett, valójában nem követett el ellene semmit, és megkönyörült Náválon és egész háza népén.

Ávigáil mondandójának egy része prófécia volt, melyben megjövendölte, hogy ha Dávid könyörülettel viselkedik Návál iránt, akkor Isten is könyörületes lesz vele, sőt, meg is jutalmazza:

Bocsásd meg, kérlek, szolgálód vétkét, mert az Örökkévaló uramnak állandó házat fog alapítani, mert uram az Örökkévaló harcait harcolja, valami rossz tehát ne találtassék rajtad élteden át. (1Smuel 25:29)

Ezt a próféciát később Nátán próféta is megerősítette. Ávigáil még megkoronázása előtt elismeri Dávid uralmát, és bölcsességében nemcsak háza népének megmenekülését, de saját későbbi életét is biztosítja. Dávid férje halálát követően feleségül vette Ávigáilt, aki a hagyomány szerint nemcsak gazdag volt, de szép és szerény is, ezek mellett bölcsen beszélt és prófétai képességekkel is rendelkezett. E történet éles ellentétben áll Dávid király egy másik felesége, Bátsevá történetével, hiszen Ávigáilt csupán férje halála után szerette meg és vette el feleségül. Ávigáil Dávid harmadik felesége volt, Áchinoám és Michál után. Ezt követően Ávigáil neve még egyszer felmerül a Tánáchban, a zsidó Bibliában: ő volt Dávid második fiának anyja. Későbbi tetteiről nem értesülünk.

Ávigáil minden ember számára példával szolgálhat: élete azt tanítja, hogy a szeretet legyőzi a haragot és a gyűlöletet, valamint azt, hogy bár gyakran nem érti az ember, hogy mi, miért történik életében, azonban ha ragaszkodik saját elveihez és céljaihoz, meg tudja őrizni erkölcseit, tartását, így megkaphatja az Örökkévaló áldását. Ha a jellem és az Örökkévalóba vetett hit szilárd, akkor bárki képes lehet arra, hogy a körülményektől függetlenül maga alakítsa életének folyását, ahogy Ávigáil optimista hitének is meglett a jutalma.

 

Hagyományos vendég: Áron

Chábád hászid vendég: Cemách Cedek

Megszakítás