Az egykor a Pesti Jesiva falai közt tanuló Pini Zaklas rabbi és felesége, Raizy hosszú ideje dolgoztak azon, hogy hetven év elteltével ismét kóser rituális fürdő működhessen a horvát fővárosban. Miután megvalósult az álom, a helyi Chábád-központot vezető házaspár nagy ünnepséget rendezett.

Eddig azok az asszonyok, akik megmerültek volna a mikvében, Budapestre vagy Bécsbe utaztak minden hónapban. A zágrábi mikve azonban nemcsak a vallásos nők életét változtatja meg. Az ünnepség óta egyre több új érdeklődő keresi meg a rebecent. „Ez a zsidó vallásos élet alapja, és ezt tudják a helyi zsidó nők is. Ők is nagyra értékelik az új mikvét” – mondta Raizy.

Az egykor virágzó hitközséggel rendelkező Zágrábban ma már csak háromezer zsidó maradt. A valós szám ennél feltehetően magasabb, ám sokan még mindig nem merik nyíltan vállalni származásukat, tartva a máig jelen lévő antiszemitizmustól. Komoly probléma az asszimiláció, mely gyakorlatilag 100%-os vegyesházassági rátát jelent.

Az elmúlt években azonban megnövekedett érdeklődés tapasztalható az ősi hagyományok iránt. V. Mayer, egy zágrábi újságírónő például a közelmúltban tudta meg, hogy zsidó, miután édesanyja elárulta féltve őrzött titkát. „Meg akartam ismerni őseim történetét, de nem voltam hajlandó hivatalosan is a hitközség tagja lenni. Egyszer azonban megláttam Zaklas rabbit és a gyermekeit egy játszóházban. Ez felébresztette bennem a vágyat, hogy a zsidó hagyományokról tanuljak. Azt is elhatároztam, hogy mindenképpen tőle, egy autentikus, vallásos zsidótól akarok tanulni. Végül egy évbe telt, mire összeszedtem a bátorságomat, és felvettem vele a kapcsolatot”.

A Zaklas család 2004-ben érkezett Zágrábba. Tudták, hogy nagy kihívásokkal kell szembenézniük. „Ez egy szegény ország. A közösség kis létszámú. Az emberek pedig féltek eljönni hozzánk” – mondta Pini. A rabbi és felesége elkötelezettsége azonban idővel meghozta a gyümölcsét. Egyre többen fogadták el a meghívásukat és kezdték felfedezni gyökereiket. Nemcsak a tanulásért jöttek, hanem a hangulatért és a szeretetért is. A házaspárból sugárzó zsidó büszkeség és magabiztosság lassan átragad a helyi zsidókra is.

„Őket látva könnyebb megélni a zsidó identitást ás jó érzés a közösséghez tartozni” – mondta egy helyi zsidó üzletember.

zsido.com

Forrás: crownheights.info

 

z a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287
Megszakítás