Amint a neve is mutatja, a félünnep, vagy az ünnep hétköznapja egyesíti magában az ünnepet és a hétköznapot, a szentet és a profánt, az emelkedettet és a mindennapit. Pészah ünnepe a tórai előírás szerint hét napos. A gálutban, vagyis Izraelen kívül azonban nyolc napon át ünneplik.
Míg Izraelben az első és az utolsó nap az ünnep, az öt közbeeső nap pedig félünnep, vagyis chol hámoed, addig külföldön az első és az utolsó két nap jom tov, vagyis ünnepnap, és négy közbülső nap a chol hámoed. Az ünnepnapokon munkatilalom van érvényben, mely kissé kevésbé szigorú, mint a szombati munkatilalom. Érdekes, ám viszonylag gyakori jelenség, ami ebben az évben is előfordult: az ünnep első napja szombatra esik, így az utolsó nap péntek lesz. Emiatt Izraelben hiába lesz a pénteki ünnepnapot közvetlenül követő szombat technikailag már nem ünnepnapnak minősülő egyszerű szombat, az izraeli zsidók ugyanúgy, mint az Izraelen kívül élők, szintén maceszra mondanak áldást a szombati asztalnál.
A Szentély fennállásának idejében, amikor a teljes zsidó népesség, vagy a későbbiekben a zsidók legnagyobb része Izraelben élt, még nem létezett a mai, kötött naptár. Az újholdat akkor hirdették ki, ha szavahihető tanú jelentette a Szentélyben, hogy látta az égen felbukkanó holdsarlót. Ha a Szánhedrin elfogadta a tanúságot, kihirdette az újholdat, és követeket küldtek más zsidó közösségekbe, hogy jelentsék, melyik nap volt a ros chodes. Később magaslatok tetejéről jelzőtüzekkel adták át a hírt. A követek és a jelzőtüzek azonban nem voltak elég megbízhatóak abban a tekintetben, hogy távolabbi közösségekbe esetleg később ért a hír a kelleténél, és bizonytalan volt, hogy melyik nap valóban az újhold, így ahhoz képest az sem volt biztos, hogy az adott hónapban esedékes ünnep valójában melyik napra esik. Ezért vezették be a jom tov séni sel hágálujot intézményét, vagyis a diaszpórában élők második ünnepnapját. A szokás háláchává szilárdult, és bár a kötött naptár korában már könnyedén kiszámítható, hogy melyik ünnep melyik napon van, mégis kétnapos ünnepeket tartanak a diaszpórában. Így lesz pészah nyolcnapos ünnep Izraelen kívül.
| A másik ünnep, melynek szintén vannak félünnepei, szukot, erről korábban itt írtunk. |
A félünnepek abban különböznek az ünnepnapoktól, hogy a szükséges munkálatokat elvégezhetjük, ám megtartunk valamit az ünnep jeleiből: szukotkor sátorban eszünk és alszunk, illetve áldást mondunk az ünnepi csokorra, pészahkor pedig tartózkodunk minden kovászostól. Emellett sokan ünnepi öltözéket hordanak chol hámoedkor, odafigyelnek a veszámáchtá bechágéchá, vagyis az „és örüljetek az ünnepeiteken” micvájára, és az imarendben, valamint az étkezés utáni áldásban, a bencsolásban is változások vannak. Egyes közösségekben tesznek a férfiak tfilint (imaszíjakat) az ünnep hétköznapjain a reggeli ima elején (bár áldás nélkül), míg mások helyeken inkább e napok ünnepi jellegét hangsúlyozzák, és nem raknak tfilint.
Félünnepeken szokás kirándulni, családi összejöveteleket szervezni, és persze jókat enni. Lehetőleg nem mosunk, kerüljük az írást, de nincs érvényben sem utazási, sem tűzgyújtási, illetve főzési tilalom. Ha egy munka el nem végzése komoly anyagi veszteséggel járna, elvégezhetjük az adott munkát. Szabad vásárolni, de csak ha nem járna komoly anyagi veszteséggel, ha egy bizonyos dolgot nem veszünk meg ezen időszakban. Érdemes odafigyelni arra, hogy csak azt vásároljuk meg, amire az ünnephez valóban szükségünk van. A földeken is csak annyi munkát szabad elvégezni, amennyi feltétlenül szükséges. Ezek mellett chol hámoedkor szabad eljegyzést tartani, de esküvőt nem, illetve nem szabad böjtölni, és a megszokottól eltérő szabályok vonatkoznak a gyászolókra.
Moádim leszimchá, boldog ünneplést!