Dr. Fuchs Jenő (1882–1955) budapesti ügyvéd, négyszeres világbajnok kardvívó, a londoni majd a stockholmi olimpia győztese vajon miért nem ment az 1924-es párizsi olimpiára? Tudja meg cikkünkből!
Fuchs Jenő doktort 1908-ban ismerte meg a szélesebb közönség, amikor az akkori londoni olimpián, a vívásból egyéniben és csapatversenyben is aranyérmet hozott haza – dupla sikerét pedig tetézte a merőben szokatlan körülmény, ugyanis a versenyeket salakon rendezték.
Ezt követően a nyilvánosságtól jórészt visszavonultan élt, viszont az 1912-es stockholmi olimpián újabb két aranyéremmel szerzett dicsőséget hazánknak. S Fuchs doktor szerepe különösen kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen Stockholmból mindösszesen három aranyérmet tudhatunk magunknak, s ebből kettő Fuchs Jenőnek köszönhető, míg a harmadikat dr. Prokopp Sándor (1887–1964) sportlövészeten nyerte. Élcelődtek is ezen a teljesítményen, hogy a haza becsületét egy zsidó kénytelen megőrzi:
„Ez a Fuchs Jenő, az egy szál zsidó, úgy ahogy van, két bajnokságot is szerzett nékünk, míg a többiek együtt, harmincféle sportban csak egyet tudtak elkaparintani. Ezt a Fuchs Jenőt, komolyan mondom, nem szabad többször kiküldeni az olimpiára, mert ha még egynéhányszor megnyeri a bajnokságot, hát azt fogja gondolni a művelt nyugat, hogy Hunyadi János és Toldi Miklós is héber daliák voltak.” – s jaj, a maró gúny évekkel később a szomorú valósággá vált…
Fuchs a londoni olimpiához hasonlóan, Stockholm után újból távolmaradt a versenyektől és csak a vívótermekben lehetett látni, ahol viszont az olimpiákon megszokott bravúrokkal forgatta a tőrt.
Neve 1924-ben került újból a nyilvánosság elé, amikor jelentkezett a párizsi olimpiára. A többszörös bajnokot azonban megalázó módon próbaversenyre utasították, mely merőben furcsa eljárásmódon – a nem faji alapon, hanem kizárólag az eredményeken alapján ítélő – sportközönség java felháborodott, – ahogy a Sporthirlap szerkesztői fogalmaztak:
„Úgy látszik, egyeseknek nagyon fáj, hogy Fuchs megszerezhetné a harmadik világbajnokságot is, amivel még megkoronázhatná az eddig is egyedülálló bravúrját: a kétszeres olimpiai kardvívóbajnokságot.
Másutt külföldön nemzeti hőst csinálnának egy ilyen kiváló vívóból, nálunk elgáncsolják és kedvét szegik.
Másutt, ha akad egy ilyen nagyság, kikérik a véleményét és ő szabja meg a próbaverseny feltételeit. Nálunk lehetetlen intézkedéseket akarnak ráerőszakolni és semmi megkülönböztetést sem alkalmaznak vele szemben.
Nem lehet eléggé kárhoztatni ezt az eljárást, amely csak arra alkalmas, hogy legreményteljesebb versenyzőnket lelkileg letörje. Hiszen Fuchs-nak nemcsak a képességei azok, amelyek révén feltétlenül ott a helye Párizsban, hanem felbecsülhetetlen erkölcsi tőkét is jelent neve, amely iránt úgy a külföldi zsűri, mint a versenyzők érthető regarddal [tisztelettel – szerk.] viseltetnének. Fuchs Jenő dr. tekintély az egész világon és úgy látszik, épp ezt akarják egyesek lejáratni.”
A Vívó Szövetség egynéhány – klubérdekektől s valószínűleg egy csipetnyi antiszemitizmustól áthatott – hangadója ugyanis háromfordulós próbaversenyt rendelt el, hogy „megbizonyosodjanak” arról, hogy Fuchs érdemes lehet egy olimpiai versenyre. Bizony, jól olvasták, a tisztelt uraknak nem számított, amit már két olimpián láthattak a többszörös bajnok Fuchs-tól, helyette inkább elkezdték terjeszteni, hogy az már a régmúlt, kiment a formából, holott ha a bizottsági urak eljártak volna a vívóterembe, akkor megbizonyosodhattak volna arról, hogy Fuchs kitűnő formának örvend!
Az Est napilap sporttudósítója is Fuchs remek formájáról számolt be, s azt is hangsúlyozta, hogy az állandó formát egyébként sem lehet megállapítani egy pillanatnyi állapotból, egy olyan próbaversenyből, ahol „a zsűri kiszámíthatatlan ítélkezése a döntő”. Fuchs is így gondolhatta, mert végül nem vállalta az ellenséges légkörű „megmérettetést” – ahogy azt az Egyenlőség szerkesztői szomorúan summázták:
„Fuchs Jenőt nem küldték ki a párizsi olimpiára. Pedig Fuchs Jenő csak 41 éves ma, ereje és tehetsége teljében van, a kardot jobban forgatja, mint valaha […] viszont az a gyógyíthatatlan születési hibája, amely már a londoni és stockholmi olimpián is szembetűnt, azóta egyre nőtt, egyre hatalmasabb lett, egyre döntőbb befolyást gyakorolt életére, az a születési hibája, hogy: zsidó. Mi hisszük és reméljük a magyar nemzet érdekében, hogy a vívócsapat, melyet Párizsba küldtek, derekasan meg fogja állni a helyét és dicsőséget fog szerezni a magyar névnek. De a győzelem talán biztosabb lett volna, az esélyek talán nagyobbak lennének, ha e csapat élén Fuchs Jenő halad, kinek nevét az egész világon ismerik, Kanadától a Fokföldig, mert ő a magyar vívás hőse és koszorús alakja. De Fuchs Jenőt nem küldték ki. A neve nem tetszett egyeseknek és a származása nem tetszett másoknak, tehát itthon maradt.”
Fuchs tehát a zsidó származása miatt nem ment az 1924-es párizsi olimpiára. A vívócsapatversenyt pedig el is veszítette a magyar válogatott, mely vereséget a legtöbben – legalábbis az ország józanabbik fele – Fuchs távolmaradásának tulajdonították.
|
Források:
„Fuchs Jenő”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 24. szám, 1. old. „Glosszák a hétről.”, Egyenlőség, 1912. 31. évf. 29. szám, 5–6. old. „Ugy hírlik, hogy dr. Fuchs Jenő jó formában van”, Az Est, 1924. 15. évf. 104. szám, 11. old. „Viharok Fuchs Jenő dr. körül. – »Egy kétszeres világbajnokot nem lehet kisérleti nyulként próbára ráncigálni.«”, Sporthirlap, 1924. 15. évf. 86. szám, 1. old. |