A segítségnyújtás parancsának azonban nem szükséges feltétlenül megmaradnia a szűkebb értelemben vett zsidó közösség keretein belül. A zsidó vallás mindig is tisztelettel és jóindulattal fordult a más hitet vallók felé. Miután a szeretet leglátványosabban a cselekvő segítségnyújtásban juthat kifejezésre, ezért a zsidó közösségnek – a jól hangzó szlogenek helyett – szükséges konkrét cselekedetekkel is azok mellé állnia, akik ma a világon, és így Magyarországon is egy átlagember számára elképzelhetetlen mértékű szegénységben élnek.
Isten nem utolsó sorban azért teremtette a világot, hogy jót cselekedjen. A jó tettekre való késztetés valóra váltásához szükség volt valakire, akire kegyességét irányíthatja, ezért megteremtette az embert is, saját képmására. Így már van kivel jót cselekednie: mi emberek vagyunk azok, akik a Teremtés rendjével összhangba rendezett életünkkel érdemesülhetünk az isteni kegyelemre. Miután isteni képmásként első számú feladatunk, hogy az Örökkévaló tökéletes, hiánytalan szándékait a saját életünkben – ha csak részlegesen is – de megpróbáljuk valóra váltani, nekünk is azok felé kell fordulnunk, akiknek akár a legalapvetőbb szükségleteik kielégítése is teljesíthetetlen feladatot jelent.
Ezzel lépésről-lépésre kiteljesedhet a jövő felelős alakítására irányuló késztetés. Ilyesmi azonban csak a világ és önmagunk jobbításán keresztül képzelhető el. A törekvés valóra váltásához tetteken, segítségnyújtáson és a hiányosságok megszűntetésén keresztül vezet az út. Ez a mi felelősségünk: apró lépésekben jobbá, élhetőbbé, igazságosabbá tenni a környezetünket! Úgy kell élnünk, hogy a gyermekeink egyszer azt mondhassák majd: büszke vagyok rád, amiért a nehézségek ellenére is azt tetted, amit a szíved diktált!
