Lovelock és Weinberg osztályozási elméletét tekintve elmondható, hogy az adományozási motivációkat egyfelől a másokon való segítés vágyával, a felelősségérzet kinyilvánításával, másfelől a szokás, az erős kötődés formájának vizsgálatával jellemezhetjük. Jelentős szempontot képez az intézményhez való kapcsolódás erőssége, a fenntartására irányuló törekvés és a bűntudat, mely utóbbi a szervezetért való tettek és lehetőségek hiányosságának tudható be. Az adományozó sok esetben a személyes elismerés vágyát, illetve az adományozóknak nyújtott speciális előnyöket veszi figyelembe. A korábbi századok adományozással összefüggő tevékenységeit többnyire az önzetlen segítségnyújtás, a társadalmi értékek figyelembevétele alkotta.
A modernkori adományozás esetében gyakrabban az előnyökhöz jutás, illetve az az elismerés, amely azzal jár, hogy adományozok, sokkal fontosabb, mint hogy milyen lelkiismereti kérdéseket generál mindez.
Feltételezhető, hogy az adományozás fő motivációja továbbra is a jó adni, kellemes érzés segítséget nyújtani. Okként említhető még az érintettség, azaz azért segítek, azért adományozok, mert egy ügyben, egy társadalmi kérdésben érintett vagyok, fontos számomra a probléma. A segítségnyújtással az az érzésem támad, hogy az adott helyzeten enyhítek, a megoldásban hathatósan közreműködhetek. Sok esetben az adományozó nem érintett, csak a helyzet/ügy érinti meg, mely iránt elkötelezetté válik.
Az adományozás motivációit a különböző, korábban végzett hazai és nemzetközi kutatások alapján, az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: az adományozásban kiemelt szerepe van az együttérzésnek, részvétnek, mely az adott ügy iránti szolidaritást fejezi ki. Emellett és szoros összefüggésben a mások iránti felelősségérzet, valamint az adományozással együtt járó társadalmi elismerés megszerzése szerepel. Ezzel sok esetben a családi vagy közösségi szokások továbbvitele is érvényesül.
Részlet Dr. Laki Ildikó: „A társadalmi szolidaritás alapvető kérdései a mai magyar társadalomban” című tanulmányából
