Tu bisvátot nem említi a Tóra. Először a Misnában hallunk a fák újévéről, a tized adásának kötelezettségével kapcsolatban. Az addig kizárólag jogi jelentőségű napnak az 500 évvel ezelőtt élt cfáti kabalisták adtak mélyebb jelentést. Szerintük tu bisvát az első emberpár bűnét hozza helyre.
A korábbi nemzedékekben elkövetett hiba helyrehozását tikunnak, vagyis javításnak nevezik, és a kabalisták szerint a tu bisváti lakoma elfogyasztása által jön létre Ádám és Chává bűnének kijavítása.
És vette az Örökkévaló Isten az embert és belehelyezte Éden kertjébe, hogy megmunkálja és őrizze azt. És megparancsolta az Örökkévaló Isten az embernek, mondván: A kertnek minden fájáról ehetsz; de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél arról, mert amely napon eszel arról, meg kell halnod. (M.I. 2:15-17)
Egy tevőleges és egy tiltó parancsot kaptak: egyenek minden fáról, illetve ne egyenek a tudás fájáról.
A zsidóság a fizikai örömöket pozitívnak tartja abban az esetben, ha azokhoz Isten parancsának megfelelő úton jutunk. Isten azért teremtette a világot, hogy megtapasztalhassuk a benne levő jót, különösen az Ő jóságát. Isten jóságának megtapasztalása, a hozzá való kötődés, az elképzelhető legnagyobb boldogság, amelyre azzal kapunk lehetőséget, hogy az általa létrehozott világ általa kitűzött célját teljesítjük. Ha teszünk valakiért valamit, létrejön egyfajta kötődés. Ugyanígy van ez, amikor Isten számára teszünk meg valamit, ez egyben saját magunknak is kielégítő érzést nyújt.
Ha azért eszünk, mert Isten ezt mondta és ezért élvezzük ennek a világnak a gyümölcseit, akkor valójában Őt szolgáljuk és kapcsolatba kerülünk Vele. Más szavakkal: azzal szolgáljuk az Örökkévalót, hogy elismerjük: a gyümölcsök az Ő ajándékai számunkra, és ezt az ajándékot elfogadjuk és élvezzük. A zsidó élet gyökere az az öröm, melyet a micvák teljesítése és az ezek által Istenhez való kapcsolódás okoz.
Amikor Ádám és Chává még az Édenkertben voltak, az összes kötelezettségük annyi volt, hogy élvezzék a gyümölcsök sokféleségét – kivéve egy bizonyos gyümölcsöt. Ahogy az az emberre jellemző, természetesen azt a gyümölcsöt is meg akarták kóstolni, ahogyan mi is sokszor összetévesztjük a csábítót a valódi örömöt nyújtó dolgokkal. Ahelyett, hogy örömmel fogadták volna Isten ajándékát, az akarata ellenében vettek el olyasmit, amit nem lett volna szabad. Istentől függetlenedve keresték a fizikai örömöket. A fentiek ismeretében érthető, hogy Isten célja a két paranccsal az volt, hogy lehetőséget adjon az általa teremtett embereknek a vele való tökéletes kapcsolódásra a micvák teljesítése által. Lehetőséget az igazi élvezetre: Isten ajándékának az élvezetére, a vele való kapcsolódás és az ő szolgálatának élvezetére. Ennek az ellentéte minden rossz eredete: amikor ahelyett, hogy a fizikai örömöket Isten ajándékaként fogadnánk el, és arra használnánk azokat, hogy a micvák teljesítése által az Örökkévalóval teremtsünk kapcsolatot, olyan örömet keresünk, melyek nincsenek kapcsolatban Istennel.
Amikor az Örökkévaló azt mondta Ádámnak és Chávának, hogy a tetteik miatt a föld meg van átkozva, akkor nem a földet büntette meg miattuk, hanem azt tudatta velük, hogy a fizikai örömök nem megfelelő úton való élvezete átokká változtatta a földet ahelyett, hogy áldássá lett volna a számukra és utódaik számára.
A világ attól függően lesz számunkra áldott, vagy átkozott, hogy hogyan tekintünk rá. Ha Isten ajándékaként, elfogadván az ízletes gyümölcsöket, melyeket nekünk adott, ha képesek vagyunk hálatelten elfogadni az ajándékot, akkor a világ áldás a számunkra, mert kapcsolatot teremt az emberi és az isteni között. Ha azonban a fizikai örömöket csak az örömszerzés okán keressük, magasabb cél nélkül, mentesen az Örökkévalóval való bármiféle kapcsolattól, akkor a világ inkább elválaszt Tőle ahelyett, hogy összekötne vele, így átokká válik a számunkra.
A Talmud azt mondja, hogy az anya sokkal inkább akar szoptatni, mint amennyire csecsemője kívánja az anyatejet. Az anya számára nemcsak hatalmas boldogságot jelent gyermeke szoptatása, de maga a szívóerő generálja a tejet. Minél többet kíván a gyermek, annál több tej termelődik. Ugyanez vonatkozik Isten és az ember kapcsolatára is: az Örökkévaló szeretné számunkra a lehető legnagyobb örömöt megadni, a vele való kapcsolat örömét. Ezt azonban nekünk is kívánnunk kell, és minél jobban kívánjuk, és minél többet teszünk ezért, Ő annál többet ad nekünk.
Így válhat tu bisvát a fent részletezett bűn kijavításának tettévé. Ez az a nap, amikor a fákban új élet árad szét, amikor megindul az a folyamat, mely végül az adott év termésében csúcsosodik ki. Mielőtt a gyümölcsöt a szánkba vennénk, áldást mondunk, elismerjük, hogy ez az ajándék Istentől ered, és így igyekszünk kijavítani az Édenkertben a gyümölccsel elkövetett bűnt. Ha az ember úgy harap bele egy szép, piros almába, hogy közben a tudatában van annak, hogy az íz, az illat, a szépség, a kerekség, a tápérték és az alma számos egyéb pozitív tulajdonsága mind Istentől származik, akkor azzal elismeri az Istentől kapott csodálatos ajándékot, felismeri a benne levő istenit, és ez által az egyszerű fizikai öröm spirituális örömmé is válik, Isten ajándékának valódi elfogadásává. Így az étel már nem csupán a testet, hanem a lelket is táplálja. Az evés előtt elmondott áldással kifejezzük ezt a folyamatot.
Tu bisvát jó alkalom arra, hogy megtapasztaljuk, hogyan élvezhetjük úgy a gyümölcsök adta fizikai örömöt, hogy közben Istenhez kapcsolódunk. Ahogyan az előző évben termett gyümölcsöket élvezzük, Isten csodálatos ajándékait, olyanok vagyunk, mint egy szoptatott csecsemő, aki jó étvággyal fogyasztja az anyatejet. Minél nagyobb élvezettel tesszük ezt, elismerve közben Isten uralmát a világ fölött, annál többet ad nekünk a következő évben.
Ahogy fentebb említettük, az életnedvek tu bisvátkor áradnak szét a fákban, ez a nap tehát a legjobb alkalom arra, hogy kimutassuk, milyen örömmel fogadjuk az isteni ajándékot, hogy ezáltal még inkább életre keljenek a fák – Isten akarata szerint. Ha tu bisvátkor élvezzük az Istentől kapott gyümölcsöt, kapcsolódva általa ahhoz, aki adta, akkor megtapasztalhatjuk az Istenhez való igazi kapcsolódás örömét. Így képessé válunk Ádám és Chává bűnének kijavítására, és a földet átok helyett áldássá változtatjuk, híddá, mely összeköt az Örökkévalóval.
Forrás: chabad.org