Az elmúlt hónapokban az izraeli és a világ más pontján élő vallásos zsidó közösségeket rendkívül megrázta Chájim Walder esete. A rettenetes történet utóhatásairól ír a Jew in the City. A háredi rabbi, gyermekek számára írt nagy sikerű könyveket, emellett keresett nevelési tanácsadóként is működött. Népszerűsége évtizedeken át egyre csak nőtt, ameddig ki nem derült, hogy számtalan kiskorú lányt és fiút zaklatott szexuálisan, továbbá férjes asszonyokkal tartott fenn kapcsolatot. Miután tetteivel szembesítette egy bét din (vallási bíróság), Walder öngyilkosságot követett el. A háredi világ zöme leginkább elhallgatta az ügyet, egyes rabbik kikeltek ellene, mások a védelmükbe vették.
Walder kiterjedt rajongótáborának fel kellett dolgoznia a történteket: döbbenet, csalódottság, düh és gyász keveredett az emberekben.
Voltak, akik azt mondták, hogy beteg lelkű emberről van szó, de ez kivételt jelent a közösségben, mely egyébként teljes mértékben mentes az efféle problémáktól és idővel majd mindenki megfeledkezik a történtekről. Mások éppen ellenkezőleg, a háredi világot vették célba és azt állították, hogy egy olyan társadalmi csoport, mely egy ilyen szörnyeteget kitermel magából, majd hagyja harminc éven át garázdálkodni, alapjaiban romlott. Mindkét állítás szélsőséges és fekete-fehér gondolkodásra utal.
Az igazság középen, valahol a szürke zónában található. A Tóra sem feltételez fekete-fehér világot. Amikor az első ember, Ádám evett a tudás fájáról, a jó és a rossz összekeveredett és megjelentek a szürke különböző árnyalatai. Azért kaptuk a Tórát, hogy képesek legyünk a jót megkülönböztetni a rossztól és helyes döntéseket hozni. Már ebből is látható, hogy alapvetően a legtöbb dolog és történés magában hordoz jót és rosszat és a határvonalat nem mindig könnyű meghúzni.
A Tóra azt sem rejti véka alá, hogy egyes nagy vezetők képesek igen aljas tettekre. Gondoljunk csak Áchitófelre, Dávid király tanácsadójára, aki Ávsálom lázadásakor elárulta a királyt és fia mellé állt. Áchitófelről azt találjuk a Talmudban, hogy korának egyik kiemelkedő tóratudósa volt, mégis azt javasolta Ávsálomnak, hogy tegye magáévá apja egyik ágyasát.
Ha a Tóra teret ad egy bukott vezető bűneinek kitárgyalásához, akkor ezt mi is megtehetjük. Nem tehetünk úgy, mintha a vallásos társadalomban nem élnének zaklatók és zaklatottak, még ha ez igen kellemetlen téma is. Nem hivatkozhatunk a Tórára, amikor hátat fordítunk a valóságnak, mert ez magával Istennel szemben lenne méltatlan viselkedés. Ennél sokkal többet vár el tőlünk, egyéni és nemzeti szinten is.
Walder ügye nem az első. Történelmünk során mindig is akadtak olyanok, akik a vallásosság látszatát keltve használtak ki másokat. Ézsauról az áll, hogy bonyolult vallási kérdéseket intézett testvéréhez, a tannal foglalatoskodó Izsákhoz, hogy úgy tűnjön, mintha ő is a téma szakértője lenne. Lábán is erkölcstelen módon járt el, amikor az utolsó pillanatban kicserélte Ráchelt Leára, majd tovább dolgoztatta Jáákovot. Emellett számos egyéb etikátlan tette is volt, neve (Láván) mégis annyit tesz: fehér. Sötét cselekedetei ellenére ugyanis mindig igyekezett önmagát fehérnek, patyolattisztának bemutatni.
A Tóra nem rejtegeti és nem mentegeti ezeket a figurákat. Nem tesz úgy, mintha nem léteztek volna, csak azért, hogy ne kelljen az általuk teremtett kellemetlen szituációkkal szembesülnünk. Éppen ellenkezőleg. Nagy részletességgel számol be mindenről és megmutatja azt is, hogy mi lett tetteik következménye.
Sajnálatos módon nem jelenthetjük ki, hogy többet nem lesz a Walderéhez hasonló ügy.
A Tánách, a zsidó Biblia tele van olyan próféciákkal, melyek azt jövendölik, hogy képmutató, gonosz emberek térítik el a tömegeket a helyes útról.
Való igaz, történelmünk nem szűkölködik karizmatikus bűnözőkben. A Tóra azonban nemcsak diagnosztizálja a problémát,
hanem gyógyszert is ad a bajra. Ha a Tórát a maga teljességében tanítjuk és nem egyszerűsítjük le a történeteket fekete-fehér szereplőkre, hanem ehelyett engedjük, hogy a gyerekek megismerjék Ézsau jellemének összetettségét, a benne élő, vérbosszútól fűtött vadembert és a szüleit a végtelenségig tisztelő gyermeket, akkor
a felnövekvő nemzedék képessé válik arra, hogy idejekorán felismerje a Walderhez hasonló alakokat és ne bízzanak meg bennük csupán a ruházatuk vagy a titulusuk miatt. A szürke zóna felismerése ahelyett, hogy félrenéznénk amikor valami kellemetlen jelenséget látunk, elengedhetetlen ahhoz, hogy biztonságosabb társadalomban éljünk és segítséget nyújtsunk a zaklatások áldozatainak.
A gonosztevőket gyakran nagyon nehéz felismerni és gyanú esetén is hajlandóak vagyunk az illető jó tulajdonságaira és elért eredményeire koncentrálni. A gyermekeinket is arra kell tanítanunk, hogy egyetlen ember személyisége tartalmazhat kifejezetten pozitív és egészen negatív elemeket is. A kedvező tulajdonságok nem mentenek fel senkit a másokkal szemben elkövetett bűnök alól.
A legfontosabb tanulság, melyet a Walder ügyből levonhatunk az, hogy bár a Tóra tökéletes, az emberi közösségek nem azok. E két megállapítás nem áll szemben egymással és a közöttük lévő feszültség enyhítése az, ami a legnagyobb erőfeszítést igényli mindannyiunktól.