A Szent Nyelv elnevezéseiben semmi sem esetleges: már a nevet alkotó betűk is jelzik a megnevezett dolog legfontosabb vonásait. Az újév héber neve, ros hásáná, szó szerinti jelentése nem „az év kezdete”, hanem „az év feje”. Vagyis Újév napja úgy viszonyul az év többi napjához, mint a fej a többi testrészhez.
A fej és a többi testrész viszonyának három szintjét ismerhetjük fel: (a) Az agy a test egészének, illetve egyes szerveinek működését irányítja. (b) Egyedül az agyban van valamennyi szerv életerejének központja, hiszen a test különböző szervei mind az agy egy-egy részéhez kapcsolódnak. (c) Az agy képessége a legnagyszerűbb emberi tulajdonság, a gondolkodás.
Ros hásáná napját e három fizikai funkció szellemi megfelelője jellemzi:
(a) Ros hásáná napján tesz fogadalmat a zsidó, hogy még inkább jeleskedik a Tóra egészének betartásában, hiszen az ezen a napon tett fogadalmak meghatározzák az Örökkévaló szolgálatát az egész elkövetkező évben.
(b) Ros hásáná napján veszi kezdetét a tesuvá tíz napja (amit általában „bűnbánat”-nak fordítanak, holott pontos fordítása „visszatérés”). Mivel egyedül a tesuvá foglalja magába az összes micvát, ezért az őszinte tesuvá megbocsátást nyer a micvák betartásának korábbi hiányosságaiért.
(c) Végül ros hásáná talán legfontosabb jellemzője az ember és az Örökkévaló közötti teljes, lehető legnagyszerűbb kapcBölcseink szerint[1] ros hásáná napján az Örökkévaló arra kéri az embert, hogy „fogadj el Uralkodóul magad felett”, s ezért Ros Hásáná egyik vezérfonala az Örökkévaló uralmának elismerése. Ez köti össze az embert magával Istennel.
A kapcsolat három szintje
Ros Hásáná e három eleme az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolat három szintjéhez kötődik.
(a) Az első kapcsolatot a Tóra betartása jelenti. Mivel az Örökkévaló akarata a Tórában és a micvákban jelenik meg, a micvák betartása annyit jelent, mint hogy gondolatainkat, szavainkat és tetteinket Hozzá kapcsoljuk.
(b) Van azonban ennél alapvetőbb kapocs is. Igaz ugyan, hogy a micvák betartása köteléket hoz létre közöttünk és az Örökkévaló között, e kapcsolat azonban csak akkor jön létre, ha az egyén maga kívánja, hogy – Isten parancsainak betartása révén – kapcsolódjon az Örökkévalóhoz. A tesuvá azonban olyan kapcsot vesz igénybe, amely a micváktól függetlenül, állandóan létezik a zsidó és az Örökkévaló között.
Mindannyian kapcsolódunk az Örökkévalóhoz, ám ez az alapvető kapocs nem tetteinken alapul. Éppen ez a kapocs teszi lehetővé, hogy még az az ember is, aki a micvák elhanyagolása miatt képtelen más, erősebb kapcsolatot teremteni az Örökkévalóval, az is érezhesse úgy, hogy vissza akar térni Hozzá. Amikor tesuvát gyakorolva az Örökkévalóhoz fordulunk, ezt a megbonthatatlan kapcsot használjuk ki, ami ilyenkor érezhetővé válik.
(c) Ám az embert az Örökkévalóhoz fűző alapvető kapcsolat ellenére van távolság az ember és az Örökkévaló között. Éppen ennek a távolságnak az érzése az, ami felkelti vágyunkat, hogy tesuvát gyakoroljunk. A visszatéréssel, a micvák megtartásával csökkenthetjük ezt a távolságot. Továbbá, amikor Ros Hásáná napján elfogadjuk az Örökkévalót Uralkodónknak, még közelebb kerülhetünk Hozzá.
Az Örökkévaló uralmának elfogadása
Bölcseink tanítása szerint[2] az Örökkévaló így szól az emberhez: „Fogadd el uralmamat, és fogadd el törvényeimet [a micvákat]”. Az Örökkévalóhoz fűződő, s a micvák megtartásán alapuló kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha elfogadtuk uralmát. Még a tesuvá is csak az után lehetséges, hogy elfogadtuk az Örökkévaló uralmát, hiszen a tesuvá lényege a múlt cselekedeteinek megbánása és az a szilárd elhatározás, hogy a jövőben teljesítjük az Örökkévaló akaratát – ez pedig feltételezi, hogy elfogadjuk uralkodónkként.
Ros Hásáná napján az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunk lényegére összpontosítunk: uralmának elfogadására, hiszen ez képezi a micvák betartásának és a tesuvának az alapját.
A valódi én
Az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunk miért uralmának elfogadásával válik kézzelfoghatóvá? A válasz annak felismerésében rejlik, hogy egyéniségünk kaleidoszkópja mögött rejtőzik lényünk legfontosabb alkotóeleme, isteni lelkünk, amely „valósággal része az Örökkévalónak”[3]. Valós lényünket nem a szabad önkifejezés, nem a „légy önmagad” elv mutatja meg igazán, hanem az Örökkévaló uralmának elfogadása az amiben kifejezésre juthatnak valódi képességeink. Azzal, hogy felfedjük az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunk lényegét, saját magunk legfontosabb vonását tárjuk fel – azt a központi elemet, amely leginkább kifejezi, kik is vagyunk valójában.
Éppen ezért, amikor arra kérjük az Örökkévalót, hogy „dicsőségedben uralkodj az egész világon”[4], e kérésnek mélyről fakadó vágyat kell kifejeznie, s nem lehet csupán könnyedén kiejtett szavak sorozata. Létünk minden aspektusát – lényünk legrejtettebb valóját – az Örökkévalónak kell ajánlanunk.
Ha ros hásáná napján elfogadjuk az Örökkévalót a mi Uralkodónknak, az közelebb hozza uralmának végső megvalósulását a Megváltás Korában. Akkor „az Örökkévaló lesz az uralkodó az egész földön. Azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen, és Neve az egyetlen”[5]. Bárha bekövetkezne a közeli jövőben!
[1] Talmud, Ros Hásáná 16a.
[2] Möchiltá, Smot 20:3.
[3] Tánjá, 2. fej.
[4] Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje, 43. oldal
[5] Uo. 100. oldal