Kicsapongás, önsanyargatás – az arany középút a két véglet között vezet.

“Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését … teljesítsd, amit megfogadtál. Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted” (Prédikátor, 5:3-4.).

A názir egyike a zsidó élet különlegességeinek, amit csak körülírni lehet, jól lefordítani nem igazán. Leginkább a fogadalomtevő kifejezést lehetne rá alkalmazni, hiszen a jelenség más vallásokban használt nevei, mint az aszkéta vagy a remete nem fedik a valóságot.

A názirok önként vállalnak magukra különleges fogadalmakat, hogy még szentebb életet élhessenek – ugyanakkor érdekes módon fogadalmuk lejárta után áldozatot kellett hozniuk.  A fogadalomtétel egyfajta határozott idejű szerződés, ha nem kötik ki meddig tart, úgy a maximális ideje 30 nap, ami alatt a názir nem vágja a haját, nem fogyaszt semmilyen szőlőből készült ételt vagy italt és nem megy halott közelébe (4 Mózes 6:1-8.).

A zsidó vallás ugyanis, bár megengedi bizonyos keretek között, de nem követeli meg az önsanyargatást. Ez a fajta életmód éppannyira nem elfogadott a zsidó látásmódban, mint a kicsapongás, erre utalhat az is, hogy a názirok törvényei közvetlenül a hűtlen asszonyokra vonatkozó Tórai szakasz mellett találhatóak. Az arany középút a két véglelet között vezet.

Amikor a 30 nap, vagy a fogadalomban kikötött idő lejárt, a názir levágja a haját és a Szentélyben áldozatot mutat be. Mivel napjainkban ez – a Szentély hiányában – nem lehetséges, fogadalmaink örök időkre tartanának. Ennek elkerülésére vezették be a Ros Hásáná előtti imát, melyben két tanú előtt kérjük a fogadalmaink alóli feloldozást.

A Talmudban találunk egy véleményt (Nedárim 6a), miszerint a fogadalomtevőnek azért kell bemutatni áldozatot, hogy feloldozást nyerjen a vétke alól, ami meglehetősen szokatlan, hiszen éppen a szentebb életért tett fogadalmat. A Talmud szerint a názir bűne az, hogy megvonta magától a bor élvezetének örömét.

Maimonidesz, a neves középkori kommentátor egyetért azzal, hogy az önsanyargató remeteség, a zsákruhában járó, házasságot nem kötő, éhező aszkéta életmód nem egyeztethető össze a zsidó felfogással, sőt, ez „egy nagyon helytelen út és tilos ezen járni; aki ezt az utat járja – vétkesnek minősül…” (Maimonidés, Hilchot Déot, 3, 1). Bölcseink szerint nem helyes, ha az ember olyasmit tagad meg magától, amit a Tóra megenged: „Nem elég neked, amit a Tóra megtiltott, hogy még további tilalmakat veszel magadra?” – teszi fel a kérdést a Talmud (Jerusálmi, Nedarim 9:1.).

Ovádja Szfronó, a középkor egy másik híres tóratudósa szerint, ha valaki felesleges böjtökkel kínozza magát, csak elgyengül és kevésbé fog tudni tanulni és micvákat teljesíteni. A három tórai kitétel, a bortól való tartózkodás, a haj megnövesztése és a halottal való érintkezés tilalma – időkorlátok között – gyógyszer a dvinszki gáon, Méir Szimche rabbi szerint, amellyel egy kritikus élethelyzetből gyógyulhat meg a fogadalomtevő.

MJ