Az izraeli forgalmi dugók a legrosszabbak közé tartoznak a fejlett országok között, de egy informatikai cég megoldást kínál – írja a Neokohn.

Az ITC, vagyis az Intelligent Traffic Control (intelligens forgalomirányítás) egyike volt a Tel Avivban nemrégiben megrendezett EcoMotion konferencia résztvevőinek, ahol a csúcstechnológiai és mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek azt vitatták meg, hogy a közlekedést hogyan lehetne hatékonyabbá és tisztábbá tenni.

 

 

Az ITC mesterséges intelligenciát használó szoftvere valós idejű adatokat gyűjt a közúti kamerák segítségével, majd a járműforgalom alapján utasításokat küld a közlekedési lámpáknak.

„Az ITC-nek sikerült matematikailag bebizonyítania, hogy sok forgalmi dugó megelőzhető — ha elég korán beavatkozunk”

– mondta a cég társalapítója és technológiai igazgatója, Dvir Kenig, és a rendszerüket használó két csomópontnál 30 százalékkal csökkent a forgalom.

A vállalat szerint a közlekedési dugó egy globális csapás: számításaik szerint egy átlagos autós évente három napot tölt dugóban, ami az üvegházhatású gázok kibocsátását is növeli.

A közlekedési dugók akut problémát jelentenek Izraelben, ahol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint „a közlekedési infrastruktúra jelentősen elmarad” a legtöbb tagországtól, és „a közúti torlódások az egyik legrosszabbak az OECD-tagországok között”.

Fotó: Veit Hammer on Unsplash