A mikve első ránézésre egy kisebb medencének tűnik, ám a falak ennél többet rejtenek. Ismerje meg a rituális fürdők felépítését Yehuda Shurpin rabbi kalauzolásában a chabad.org oldalról.

A mikve szó „összegyűjtést” jelent, mely a természetes módon összegyűlt (eső)vízre utal. Ez tehát azt jelenti, hogy nem lehet vödröket vagy más merítő edényeket használni, hogy vizet a mikve medencéjébe gyűjtsék. Az ilyen módon összegyűjtött vizet májim seuvimnak, azaz „húzott víznek” nevezik és a mikvéhez nem lehet használni. A modern mikvék többsége ennek megfelelően olyan vizet használ, mely az épület tetején gyűlik össze, majd speciálisan kialakított csöveken jut el a medencébe.

A mikvébe szükséges minimális vízmennyiség 40 szeá, ami körülbelül 726–750 liternek felel meg. Ezt a mértéket Bölcseink adták meg, miután elég, ha az embert behajlított térddel elfedi a víz. Jóllehet, a mai mikvéket már úgy építik, hogy a minimálisan előírt természetes víz legalább a kétszeresét tartalmazzák.

Ami pedig a vizet összefogó medencét illeti, nem lehet egyszerűen egy nagy tartály, hanem vagy a földbe kell építeni vagy egy szerkezet szerves részét kell képeznie. Ezért aztán hétköznapi kádak, medencék vagy jakuzzik nem szolgálhatnak mikveként.

Rituális fürdő születik

Elméletben a legjobb hely a mikve megtalálására a természetben lenne. Úgy tűnik, hogy a tengerek, óceánok, folyók, tavak vagy forrásból táplálkozó kutak lennének a legjobban használható mikvék. Ám, ne ilyen hevesen! Habár tényleg kiváló mikveként szolgálhatnak ezek a természetes vizek, biztonsági aggályok, időjárási problémák, szemérmességi szempontok stb. miatt mégis ritkán használjuk ezeket, mivel az előbbieket még háláchikus problémák is tetézik. (Sürgős szükség esetén mindig konzultáljon rabbijával, hogy használhat-e mikveként természetes vizet!)

A fentiek miatt, a zsidó élet szükségleteinek kielégítésére mikvéket építenek.

A dupla medence

Eddig azt tanultuk, hogy a mikvének olyan vizet kell tartalmaznia, mely természetes módon gyűlt össze egy, a földdel szerves kapcsolatban álló medencében. Azonban egy medence használata sem logisztikai, sem higiéniai szempontból nem ideális. Hiszen amikor a víz beszennyeződik és cserére szorul, akkor ki kell várni a következő (kiadós) esőzést (esetleg szigorú irányelvek szerint havat kell a mikvébe szállítani) – ez pedig nem praktikus, különösen azokon a helyeken, ahol kevés a csapadék.

Egy ésszerűbb megközelítés az olyan mikve építése, mely nem támaszkodik a friss esővízre a mindennapi karbantartásokhoz.

Íme hogyan is működik: a mikvét több – általában két – medencéből építik fel, melyeket héberül borot néven ismerünk. Az egyik bor a merülőmedence (bor hátevilá), mely rendszeresen cserélt csapvizet tartalmaz, míg a másik medence a fent említett természetes esővizet tartalmazza (bor gesámim).

De várjunk csak egy percet! Hogyan oldja meg a problémát az esővizes medence, ha az ember a másik, csapvizes medencében merül? Mitől számít az akkor mikvének?

A válasz egy fontos háláchikus törvényben rejlik, mely kimondja, hogy amikor a csapvíz kapcsolatba kerül a természetes vízzel, akkor átveszi annak a státuszát, vagyis a csapvíz is természetes vízzé válik.

De hogyan is történik ez a kapcsolatteremtés? 

Három technika is létezik erre: a hásáká („csók”), a zeriá („ültetés”) és a bor ál gábáj bor („medence a medence tetején”). S most lássuk mindegyiket egyenként!

Hásáká

Ennél a módszernél két medencét (borot) építenek egymás mellé, melyet egy nyílással kötnek össze. Az egyik medence (bor hásáká) esővizet, míg a másik – a merülő medence – (bor hátevilá) csapvizet tartalmaz és a vizek a válaszfalon lévő nyíláson keresztül „csókolóznak”.

A nyílásnak legalább sefoferet hánod, azaz a régi bőrből készült boros-flaska szájának megfelelő méretűnek kell lennie, ami körülbelül két ujjnyi szélességnek felel meg. A lyuknak magasabban kell lennie, mint a 40 szeá esővíz szintje (ne feledjék, abban a medencében legalább a minimálisan szükséges 40 szeá kétszerese található), és alacsonyabbnak kell lennie, mint a vízszint, hogy a két medence vize ténylegesen érintkezhessen.

Amikor a merülő medencében lévő csapvizet – a higiéniai szempontok miatt – cserélik, akkor az új víz, amikor a lyukon keresztül „megcsókolja” az esővizet, akkor átveszi annak természetes állapotát.

Megoszlanak a vélemények a dugónak a lyukba helyezésével kapcsolatban. Egyesek szívesebben használnak dugót a konkrét merülő medence kiürítése előtt, hogy megőrizzék az eredeti esővizet a másik oldalon, viszont ha a bor hátevilá utántöltése után elfelejtik kihúzni a dugót, akkor a mikvében való merülés érvénytelen lesz, hiszen nem érintkezik az esővízzel.

Ezen kívül vita folyik arról, hogy a hásáká lyuknak nyitva kell-e lennie merülés közben. Napjaink legtöbb mikvéje – ideértve a Chábád által építetteket is – azt a megközelítést követi, hogy ideális esetben a merüléskor nyitottnak kell lennie a lyuknak. Azonban e téma további részletezése túlmutat a cikk keretein.

Zeriá

A zeriá módszerrel 40 szeá esővizet gyűjtenek egy tározóba, majd amikor szükséges csapvizet töltenek („ültetnek”) belé, amely ezáltal rögtön természetes vízzé válik, amint az esővízzel egyesül. Ez a „kevert”, ugyanakkor háláchikus értelemben már természetes víz egy túlfolyón keresztül ömlik a merülő medencébe.

Egy tipikusan zeriá módszeren alapuló mikvében a két medence között van egy nyílás, mely mindkét medence normál vízszintje felett van. Amikor vizet adnak a bor zeriához, akkor a víz szintje megemelkedik a nyílásig és átömlik a merülést szolgáló medencébe. Merülés közben a két medence tehát már nem keveredik.

A típus fő előnye a hásáká típusúval szemben, hogy nem kell aggódni a dugó miatt, illetve, hogy a víz gyakran frissül benne, ugyanakkor több hátránya is lehet. 

A mikve használhatatlanná válik, ha a víz nincs 40 szeá és érintkezik három log (kicsit kevesebb mint egy liter) érvénytelen vízzel. Így például, ha egy frissen tisztított merülő medencét nem szivattyúzták szárazra és marad egy kis víz (három lognyi) az alján, s arra ömlik a zeriá vize, akkor az amint belép a merülő medencébe és egyesül az ottani érvénytelen vízzel, akkor az rituális merülésre nem használható. Ezt csak akkor lehet kóser mikveként használni, ha teljesen szárazra törlik, s úgy töltik fel a zeriá vizével.

Egy másik probléma, hogy mivel a zeriá egy zárt víztömeg, mi történik ha folyamatosan csapvizet adnak hozzá? Még mindig kósernek számít? Nos, a legtöbb vélemény szerint igen. A Ráávád azonban azon a véleményen van, hogyha kevesebb, mint 20 szeá van már csak jelen a természetes vízből, akkor a mikve érvénytelenné válik. 

„A Chábád-mikve”

A fent vázolt lehetséges problémák kiküszöbölésére az igaz emlékezetű ötödik lubavicsi rebbe, Sálom Dovber rabbi azt javasolta, hogy bor ál gábáj bor módszerrel építsenek mikvéket, melynek a menete a következő:

Először egyetlen mély bort építenek, majd egy választékot építenek be, mely egy alsó és egy felső medencét hoz létre, előbbit a természetes víz számára, utóbbit pedig csapvíz számára. Az választék egyben mennyezetként szolgál az esővizes részhez, s padlóként a merülő medencének. A két bor eredetileg egy akkora nyílással készült, melyen egy ember is átfér, azonban ezt egy fedőpanellel elzárják, melyen csak két négyszögletes tefách (kézszélesség) méretű lyukat hagynak, mely a továbbiakban biztosítja a két bor folyamatos összeköttetését.

Hogy miért két lyuk? Nagyon egyszerű: ha egy merülő ember sarka véletlenül betömné az egyiket, akkor a másik lyuk továbbra is biztosítsa a csatlakozást. Ezért a két lyuk úgy van egymáshoz képest elhelyezve, hogy egy személy ne tudja egyszerre mind a kettőt eltömni.

Amikor a mikvét először feltöltik, akkor az esővíz rögtön lefolyik az alsó medencébe, s ott is marad. Az alsó kamra 80 szeá természetes vízzel van megtöltve, azaz a szükséges mennyiség kétszeresével.

Ezt követően a felső medencét csapvízzel töltik fel, méghozzá olyannal, melyet előtte finom talajon vagy cementtel borított felületen folyatnak keresztül, úgynevezett hámsáchá módszerrel, mely a csapvíznek ezáltal egyfajta „természetes” jelleget kölcsönöz. De a mikve státuszát természetesen az adja meg, hogy az alsó nyílásokon keresztül érintkezik az alsó medence természetes vizével. Ha a felső, vagyis a merülő medencében a víz elhasználódott, akkor elegendő kiszivattyúzni és újratölteni tiszta vízzel.

Ezzel a módszerrel elkerülhető az alsó medencében található természetes víz elvesztése, hiszen az esővizes bor a merülő medence alatt van, s ismételt merülések után sem folyik jelentős esővíz át ide. Így hosszú ideig megmarad a szükséges természetes víz mennyisége.

Miután rövid áttekintést adtunk a mikvék felépítéséről, nem lehet túlhangsúlyozni a mikvék állandó felügyeletének fontosságát. Fontos ügyelni, hogy csak szakértő rabbi által épített  és felügyelt mikvét használjon!

A fentiek leírása igen bonyolult háláchikus törvényeknek csupán átfogó vázlata. Egy kóser mikvét csak szakértő rabbi felügyelete mellett lehet megépíteni, s hogy a kóser státuszát megőrizze a mikve, ahhoz a rabbinak szintén folyamatos felügyeletére van szükség!