A német kancellár negyven ország képviselője előtt tartott beszédében hívta fel a figyelmet az antiszemitizmus elleni harcra. „Ha a zsinagógákat megrongálják, azzal a szabad társadalmunk alapjait rázzák meg” – mondta.

Száznál is több törvényhozó vett részt Berlinben azon a nemzetközi konferencián, melyen Angela Merkel is beszédet mondott – írta a Jewish Telegraphic Agency. A harmadik alkalommal megrendezett Inter-Parliamentary Coalition for Combating Anti-Semitism nevű esemény résztvevői előtt a kancellár kijelentette: a német kormánynak és civil társadalomnak egyszerre kell fellépnie az antiszemitizmus ellen – akár helyiek, akár bevándorlók részéről jelenik meg.

„A megrongált sírkövek a saját hazánk megrongálását jelentik. Ha a zsinagógákat megrongálják, azzal a szabad társadalmunk alapjait rázzák meg” – mondta Merkel, aki azt is hangsúlyozta, hogy az Izrael elpusztítására bátorító aktivisták „hátszelét adják a zsidógyűlöletnek”.

A német politikus felszólalásában arra is kitért, hogy méltatlanul érte korábban támadás Josef Schustert, a Német Zsidók Központi Tanácsának elnökét, aki nemrég kifejezte félelmét az országba érkező muzulmán bevándorlók antiszemitizmusa miatt. „Teljesen jogos, hogy valaki megossza az aggodalmait” – mondta Merkel hozzátéve, hogy sok menekült „bizonyos sztereotípiákkal nőtt fel”.

„Az antiszemitizmusnak és előítéleteknek nincsen helyük a társadalmunkban” – szögezte le a kancellár, aki elismerését is kifejezte a rendezvény szervezői felé, amiért nemcsak a köztereken, hanem a lelátókon és az interneten megjelenő antiszemitizmusnak is hadat üzentek.

zsido.com

 

Kép forrása: Ynetnews

Megszakítás