Sajátos és néhány kérdést felvető módszert talált ki a Svéd Nemzeti Oktatási Ügynökség az összeesküvés-elméletek problémájának bemutatására. 

A Jpost beszámolója szerint azt javasolta a szervezet, hogy a diákok kapjanak olyan feladatot a tanártól, amiben bizonyítaniuk kell, hogy a holokauszt soha nem történt meg. Szerintük ilyen módon lehetne felhívni a figyelmet a konspirációs elméletekre.

Az ajánlás a középiskolai tanároknak szóló, nemrégiben kiadott kézikönyvben jelent meg, amelyet a kormány illetékes háttérintézménye készített.

„Az egyik csoportnak legalább három érvet kell találnia amellett, hogy a holokauszt soha nem történt meg, az internetről származó tények és információk felhasználásával. Megkérdezhetnek másokat is, hogy ők mit hisznek és miért?” – áll a javasolt feladatban.

A kézikönyv a Holdra szállást is bevonja a példák körébe, az ellen is lehet érvelni a feladatban. A kézikönyv mind a két történelmi tényt „ellentmondásos témaként” határozta meg.

A Svéd Zsidó Központi Tanács és más kritikusok szerint az, hogy a diákokat a holokauszt tagadásban való részvételre kérik, sértő az áldozatokra nézve, és megkérdőjelezhető pedagógiai értékkel bír.

„Még ha jószándékú is, veszélyes vitatottnak nevezni a holokausztot” – nyilatkozta Aron Verständig, a Svéd Zsidó Központi Tanács elnöke. Bizarrnak nevezte a módszert.

Svante Weyler, a Svéd Antiszemitizmus Elleni Bizottság nevű megfigyelőcsoport elnöke egyszerűen idiótának nevezte ezt a fajta feladatot. Az egyelőre nem derült ki, hogy a kézikönyv javaslatát használták-e már valamelyik iskolában.

 

Megszakítás