Peszách - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-04-08 19:05 - Ünnep kimenete: 2020-04-11 20:16:00

Mennyi zsidó lesz a Földön 2050-ben?

A Pew Research Center nemrég publikált tanulmányt a világ zsidó népességének várható alakulásáról. A kutatók szerint 2010-ben közel 14 millió zsidó élt a Földön. Számításaik alapján 2050-re a zsidók létszáma eléri majd a 16 milliót. A Föld  teljes népességén belüli részarányuk pedig a 0,2 százalékos szinten stabilizálódik. A zsidó lakosság területi eloszlása ugyanakkor jelentősen átalakul: Észak-Amerika és Európa részaránya csökken, míg a Közel-Kelet (lényegében Izrael) szerepe megnő. Utóbbi régióban él majd a világ zsidóságának 51 százaléka 2050-ben – legalábbis a Pew kutatóinak számításai szerint.

Bár a zsidó népesség lélekszáma az elkövetkezendő évtizedekben folyamatosan nő majd, ennek üteme elmarad a világ teljes népességének növekedésétől. Utóbbi 2010-2050 között 35 százalékkal nőhet, míg a zsidó közösség létszáma 16 százalékkal emelkedik. Ennek ellenére a zsidók részaránya a 0,2 százalékok szinten marad. A nagy vallások közül a keresztények aránya sem változik, 31,4 százalékkal továbbra is a legnagyobb vallási közösség lesz. Ugyanakkor a muszlimok részaránya jelentősen megnő (a 2010-es 23,2 százalékról 2050-re 29,7 százalékra), majdnem elérve a keresztény csoportét. A harmadik legnagyobb felekezet a hindu marad 15 százalékos részaránnyal.

20150527_1

Miközben a keresztények és a hinduk száma olyan mértékben nő, mint a világ teljes lakossága, addig a muszlimoké 73 százalékkal emelkedik. A zsidó közösség létszáma az előrejelzés alapján 16 százalékkal bővül majd.

20150527_2

A 2010-es adatok alapján a zsidók legnagyobb részben Észak-Amerikában éltek (43,6 százalékuk), ettől kissé elmaradva következett a Közel-Kelet (ez döntően Izraelt jelenti) 40,6 százalékkal. Európában élt a zsidóság 10,2 százaléka. 2050-re az elemzés szerint a régiók súlya érdemben meg fog változni. Közel-Kelet átveszi az elsőséget és már minden második (50,9 százalék) zsidó itt fog élni. Észak-Amerika és Európa szerepe egyaránt csökkenni fog.

20150527_3

Az országok sorrendjében is felcserélődik a sorrend az élen. 2010-ben az Egyesült Államok még hajszállal vezetett Izrael előtt, a világ zsidóságának közel 82 százaléka élt ebben a két országban. 2050-re minden második zsidó Izraelben fog élni, míg az USA-ban csupán minden harmadik. Miközben a két ország súlya kissé tovább emelkedik. Európában a két legnagyobb zsidó közösség továbbra is Franciaországban és az Egyesült Királyságban él majd.

20150527_4

Munkatársunktól (A Pew Research Center tanulmánya alapján)

 

  • Küldés emailben