Nagyinterjú jelent meg a Telex oldalán az Óbudai zsinagógában december 4-én megrendezésre kerülő ünnepi hangverseny kapcsán. Íme:
Itt a tél, a klasszikus zenei koncertek fő szezonja. Bár mindenfelől hallani a nehézségekről, a bizonytalan, ködbe burkolódzó jövőről, azért még bőven van választék a jobbnál jobb műsorokból. December negyedike is ilyen: koncerthelyszínként mutatkozik be Budapest legrégebben működő zsinagógája, az óbudai. Kulturális éceszgéberünk nyári gondolatai után én mindenre számítottam, csak erre nem. Mintha a zene nem lenne tekintettel a kor kihívásaira, visszamászik a levélbedobón, felkínálja magát. Az már csak hab a tortán, hogy a történelmi estén a Duna Szimfonikusok játszanak, róluk az első leírandó dolog, hogy a csodával határos módon léteznek még. De nézzük a programot!
Hagyomány, hagyomány!
– szól a Hegedűs a háztetőn egyik népszerű slágere, és passzol is ehhez az estéhez. Idén emlékezünk Mendelssohn halálának 175. évfordulójára. A zeneszerzőére, aki ugyanabból a Fux-féle könyvből tanult zeneelméletet, mint Haydn vagy Mozart; akinek jóvoltából Bach, Händel és több korábbi mester műve nem süllyedt el levéltárak mélyére. Mozarthoz hasonló csodagyerekként indult a pályája, majd teljesedett ki csodálatosabbnál csodálatosabb kompozíciókban, amik egyediek, üdék, és mégis hordozzák a nagy elődök tudását is. Vasárnap a Hebridák-nyitányt, a g-moll zongoraversenyt és a Skót-szimfóniát hallgathatjuk meg. A műsorszerkezet is konzervatív: nyitány, majd versenymű és egy szimfónia. Bár egy tisztán Mendelssohn-koncert esetében ez nem is nagyon lehetne másképp.
Miért érdemes eljönnie egy laikusnak is a vasárnapi koncertre? Erről kérdeztem az este karmesterét, Kovács Jánost és a szólistát, Villányi Dánielt. „Elsősorban magáért Mendelssohnért – kezdi a karmester –, akiről nem annyira közismert, hogy Goethe, a költőfejedelem a második Mozartnak tartotta és rajongott érte, a zeneszerzőért, akinek a zeneszerzés úgy ment, mint másnak a levegővétel. Az Úristen jókedvében teremtette, zenéből volt a lelke is. Mindene. A műsoron lévő művek is olyan mesterművek, amik méltán közismertek. A nyitány és a szimfónia is utazási élményei nyomán született. Nem leíró művek, mert Mendelssohn elsősorban mindig zenét írt. Viszont a vad romantikus táj által keltett érzések és hangulatok olyan erőteljes tartalmat hordoznak, hogy ha jól játsszák, akkor magával ragadja azt az embert is, aki nem szokott úgynevezett komolyzenét hallgatni.”
![Kovács János. A zenekar előtt a karmester és a szólista együtt próbál. A karmester játssza zongorán a zenekari szólamokat, a szólista „alá”. Nem szokásos rutin ez – Fotó: Éder Vera](https://i0.wp.com/assets.telex.hu/images/20221129/1669756399-temp-INFGbB_cikktorzs.jpg?w=825&ssl=1)
„Mendelssohnnál jobb indítás talán nem is lehet – így Villányi Dániel, a zongoraverseny szólistája. – Ha valaki a klasszikus zenével akar ismerkedni, ő tényleg mindent hoz, amire rögvest rá lehet kapcsolódni. Gyönyörű és izgalmas. A nagy zeneszerzők műveiben, talán Mozartot leszámítva, mindig van valami súlyosság, tragikum, de minimum melankólia. Csupa olyan dolog, amiről el tudom képzelni, hogy elriaszthat valakit, aki épp csak ismerkedni kezd a komolyzenével. Mendelssohn ilyen szempontból kivételes szerző, akinél, ha úgy tetszik, mindig az élet dominál. Meggyőződésem, hogy ettől nem független az a tény, hogy szerzői státusza még mindig nincs értékén kezelve. Mivel a műveiben nem világok roskadnak önmagukba, és nem gázolunk derékig a világfájdalomban, a felületes szemlélő hajlamos lehet legyinteni, hogy nem is olyan komoly ez. Márpedig ez épp olyan kapitális félreértés, amelyekhez hasonlók vezetnek oda, ahol a komolyzenei élet világszerte találja magát: hogy lepkehálóval kell a közönség utánpótlását hajkurászni.”
„Akinek nincs bal-jobb kezén öt tökéletes ujja, az hozzá se fogjon
– summázta Kovács János a gondolatait a koncert középső művével, a zongoraversennyel kapcsolatban. – A zongoraverseny mindenféleképpen tanúbizonysága annak, hogy Mendelssohn milyen elképesztően gondtalanul írt. Nem csak zenét. Azt is, hogy milyen gondtalanul játszhatott zongorán, mert irgalmatlanul nehéz, igazán virtuóz, mutatós darab ez. Persze a virtuozitás egy kellék ennek a darabnak az előadásához, de itt is páratlan zenéről van szó. Minden hangja zenei esszencia.”
A teljes interjút a Telex oldalán olvashatja.