A Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezte, hogy a Székesfehérvári Törvényszék kérje a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a Hóman Bálint Alapítvány elnevezése ügyében. A zsidókkal szembeni állami fellépést szorgalmazó egykori politikust népszerűsítő alapítvány törvénytelen elnevezése miatt a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) tavaly decemberben az ügyészséghez fordult. A törvénysértő helyzet megváltoztatását a hatályos törvények tették szükségessé: Magyarországon ugyanis nem viselheti olyasvalaki nevét egyetlen alapítvány sem, aki tevőlegesen részt vett a XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésében, kiépítésében vagy fenntartásában. Amennyiben állásfoglalásában az MTA is aggályosnak ítéli a névválasztást, az belátható időn belül a Hóman Bálint Alapítvány megszűnését eredményezheti.

Amint ismeretes, az elmúlt időszakban komoly vitát váltott ki az a terv, amelynek értelmében Székesfehérváron szobrot állítottak volna Hóman Bálintnak, a zsidótörvények előkészítésében tevékeny részt vállaló vezető politikusnak. A szobor felállítását kezdeményező Hóman Bálint Alapítvány terve azonban végül a civil szervezetek következetes fellépése nyomán meghiúsult. Ennek ellenére – a nyilas rendszer kiépítésével, illetve a zsidóság kollektív kitelepítését szorgalmazva – az emberiesség elleni bűncselekményben szerepet vállaló, a nyilasuralmat parlamenti képviselőként támogató Hóman személye ellen úgy tűnik, továbbra sincs kifogása az alapítványnak.

Márpedig a 2012. évi CLXVII. törvénnyel módosított 2011. évi CLXXXI. törvény kimondja, hogy alapítvány elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. A törvény rendelkezése alapján egyértelmű, hogy alapítvány nem viselheti ma Magyarországon Hóman Bálint nevét. Parlamenti képviselőként ugyanis Hóman a magyarországi zsidókat teljesen ellehetetlenítő, majd létezésüket is fenyegető politika melletti határozott kiállásával jelentős szerepet töltött be a nyilasuralom fenntartásában.

A Tett és Védelem Alapítvány ezért 2015. december 14-én a Fejér Megyei Főügyészséghez fordult annak érdekében, hogy a törvénysértő állapot megszűnjön. A kérelem alapján a Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előtt kezdeményezte, hogy a bíróság keresse meg az MTA-t annak érdekében, hogy az intézmény foglaljon állást a tilalom jelen eljárásra vonatkozó megfeleltethetőségéről. Amennyiben a Magyar Tudományos Akadémia a kérdéses névhasználatot a hivatkozott törvény hatálya alá esőnek ítéli, az elhárítja az utolsó akadályt is a Hóman Bálint Alapítvány elnevezésére vonatkozó tilalom érvényesítése elől.

Megszakítás