Közleményben reagált Izrael Állam magyarországi nagykövetsége a Danube Institute rendezvényét megzavaró agresszív tüntetésre, írja a Neokohn.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, palesztinbarát zavargók miatt fulladt káoszba a Danube Institute konferenciája. Az esemény az október 7-i Hamász-pogrom során az izraeli nők ellen elkövetett szexuális erőszakot mutatta be, amelyen Jakov Hadas-Handelszman izraeli nagykövet mellett többek között az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője és más tudományos előadók is részt vettek.

Az izraeli nagykövetség a Twitteren tette közzé az alábbi közleményt:

„Tegnap, a Hamász által elkövetett október 7-ei szexuális erőszakról szóló eseményen, néhány résztvevő provokációval szakította félbe a rendezvényt.

Egy ilyen esemény megzavarása, amely a szexuális erőszak témájára összepontosít, szégyenletes cselekedet, az előadók személyétől függetlenül.

A szólásszabadság és a nyílt vita létfontosságú eleme a demokráciának és szükséges a megértéshez, ugyanakkor a szólásszabadságot sohasem szabadna arra használni, hogy más hangokat elhallgattassanak, ahogyan ez tegnap is történt” – írták.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a rendőrség és a kormány szerint tilosak a terrorpárti tüntetések, az erőszakos, „folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” antiszemita és népirtásra felszólító rigmust skandáló Hamász-párti zavargók mellett a rendőrség a rendzavarást bejelentő és hatóságokkal együttműködő zsidó fiatalt állította elő és gyanúsította meg garázdasággal.

Lapunk információi szerint a Bécsből érkező, vélhetően palesztin származású és álnéven regisztráló egyetemista zavargókra körözést adott ki a rendőrség.

Kép forrása: Morvay Péter/Hetek

Megszakítás