A Kristályéjszaka hangjai – John Zorn avantgarde zeneszerző művének meghallgatása által az ember megértheti a Kristályéjszaka borzalmát – írja a heyalma.

Zorn termékeny zeneszerző, több mint kétszáz albummal büszkélkedhet és saját alkotásain felül 1500-nál is több, mások által írt zenemű létrehozásának részese volt. Eklektikus életművében fontos hely jut a zsidó örökségnek a „radikális zsidó kultúra” című zenei sorozatban. Saját, Tzadik című oldalán a következőképpen ír erről: „kihívás a kalandvágyó zenei gondolkodók számára. Mi a zsidó zene? Mi a jövője? Ha megkérnének, hogy adj valamit hozzá a zsidó kultúrához, mi lenne az? Képes a zsidó zene a klezmerhez, a kántorművészethez vagy a jiddis színházhoz való kapcsolat nélkül létezni?”

 

John Zorns’ Kristallnacht

Uploaded by alapimba on 2019-01-19.

 

A művész első zsidó témájú zeneműve az 1993-ban született „Kristallnacht” volt, melyet a Kristályéjszaka emlékére komponált. A Kristallnacht nem könnyed zenemű, nem az áldozatokkal való együttérzésre koncentrál, hanem a pogrom borzalmaira. A Kristallnacht a rettenetes események agresszív felidézésével éri el hatását.

„A Kristályéjszaka zsidók elleni erőszakos eseményeit a nézők ellen irányuló, hangból álló támadásokká fordította [a szerző]. A mű a darabokra zúzott üveg nem szűnő hangjával kezdődik és Zorn megjegyzi, hogy ’ az emberi hallás korlátait feszegető, illetve átlépő, nagyon magas frekvenciákba is elér, ami hányingert, fejfájást és fülcsengést is okozhat’”

– írták róla.

A Kristallnachttal Zorn elfogadja saját másságát – vagyis zsidóságát – és konfrontálódik a benne élő traumával. „Valamilyen módon minden zsidónak meg kell birkóznia a holokauszttal. Ez az én állásfoglalásom, én így birkóztam meg vele… Mintha az egész életemben tagadott zsidó örökségem bukott volna ki egyetlen darabban.”

A darabban a százezer darabra törő üveg véget nem érő hangja, német nyelvű ordítás, bőgő szirénák, csikorgó szinuszhullámok fülsértő zaja keveredik a klezmer zene és a kántorművészet motívumaival. A kavalkádban időnként Zorn gyakran használt műfaja, a thrash metal is felbukkan. Az élmény megdöbbentő, sokkoló, intenzív pszichológiai élmény, mely nemcsak a lelket, hanem a testet is érinti és bántó vibrálással járja át. Mindezek segítségével az ember képes felmérni, mit jelentett a Kristályéjszaka azok számára, akik ott voltak, akik átélték, így a hallgató a zenei élményen át képes megélni a saját zsidóságát vagy traumáit is.

 

Ezen a napon kezdődött a kristályéjszaka 83 évvel ezelőtt

November 9–10. közötti éjszakán Németország, Ausztria és Szudétavidék-szerte 267 zsinagógát égettek fel.

 

Fotó:  🇸🇮 Janko Ferlič on Unsplash