Pénteken rajtolt az idei Jeruzsálem Maraton, ahol közel 17.000 résztvevő futott különböző távokon.

A maraton az eddigi legnagyobb sportesemény Izraelben a Covid-korlátozások feloldása óta.

A maratonon hat különböző mezőnyben mérethették meg magukat a versenyzők: teljes maraton (42,2 km), félmaraton (21,1 km), 10 km-es verseny, 5 km-es verseny, családi verseny (1,7 km) és egy speciális, szociális verseny (800 méter) keretében.

Először a félmaraton versenyzői indultak útnak a Ha’shaon térről.

 

A félmaraton női résztvevői közül elsőként Bracha Beatie Deutsch, az 5 gyermekes ultraortodox sportolónő ért célba. Beatie Deutsch korábban a 2018-as izraeli félmaraton és a 2019-es maraton bajnoka volt.

 

Beatie Deutsch ultraortodox sportolónő, a félmaraton női mezőnyének győztese – Fotó: alternative 1

Beatie így számolt be a versenyről:

Jó érzés otthon lenni. Jeruzsálem az otthonom és nincs ahhoz fogható érzés, mint az utcáin futni.

A sportolónő elmúlt hónapja a koronavírussal való küzdelemmel és felépüléssel telt, elmondása szerint még mindig nem nyerte vissza teljesen önmagát, bár ez a versenyeredményén nem látszódott meg, hiszen új pályarekordot is döntött: 1:20-as eredménnyel.

A férfiaknál elsőként Aymaro Almiya ért célba 01:07:52-es eredménnyel.

 

Aymaro Almiya, a félmaraton férfi mezőnyének győztese – Fotó: alternative 1

 

Következőként Moshe Leon, Jeruzsálem polgármestere a speciális 800 méteres versenyt nyitotta meg, amelynek célja a társadalmi kérdések tudatosságának növelése.

 

Az izraeli rendőrfőnök a Shalva – fogyatékossággal élő személyeket segítő szervezet – egyik futójával. – Fotó: alternative 1.
A Shalva szervezet csapata a Jeruzsálem Maratonon – Fotó: alternative 1

 

A teljes maraton győztese a 29 éves izraeli futó Yamar Gethon volt 2:24:07-es rekordidővel. Yamar Gethon a Jeruzsálem dél-középső részén fekvő Katamon környékén él. A legutóbbi berlini maratonon a tizedik helyen végzett.

 

Yamar Gethon, a teljes maraton győztese átlépi a célt – Fotó: alternative 1
Yamar Gethon és édesanyja a Jeruzsálem Maratonon – Fotó: alternative 1

 

Az első nő aki átlépte a teljes maraton célvonalát, a 45 éves Anna Preis volt, 3:25:50-es rekordidővel.

 

A teljes maraton dobogósai – Fotó: alternative 1

További emlékezetes pillanatok a Jeruzsálem Maratonról:

Nem lehet elég korán kezdeni – Fotó: alternative 1
A Jeruzsálem Maraton feledhetetlen panorámája – Fotó: alternative 1
Futók mindenfelé Jeruzsálem utcáin – Fotó: alternative 1

Találkozzunk jövőre Jeruzsálemben, a maratonon!

Megszakítás