Mintegy 2600 évvel ezelőtt a Júdeai Királyságot komoly veszély fenyegette. A szomszédos Izraeli Királyságot meghódította a hatalmas Asszír Birodalom és a Júdeai Királyság nagyobb részét is igája alá hajtotta. A Királyok könyvének II. részében, a 18. és 19. fejezetében lehet olvasni arról, hogy az asszír hadsereg 185 ezer katonája hogyan vette körül Jeruzsálemet, s miképpen ostromolta meg a várost. A nemes és jámbor Chizkijáhu (Ezékiás) királyra szörnyű veszély leselkedett, ám végül az asszír hadsereg egyetlen éjszaka leforgása alatt elpusztult és a Júdeai Királyság fennmaradt.
A történet tehát jól végződött, ám az eseményeknek volt egy negatív szereplője, akinek kilétét csak kevesen ismerték eddig, de Yossi Ives, a pomonai Ahavas Yisrael közösség rabbija lerántotta a leplet Rábsákéról.
A történet legmegdöbbentőbb része egy lázítóbeszéd, melyet az asszír király, Szanchérib három küldöttje, Tartán (a legfelső parancsnok), Rab-Szárisz (főtiszt) és Rábsáké közül az utóbbi mondott el. De mégis ki volt Rábsáké? Esetleg a király komornyikja vagy a királyi szóvivő? A legtöbb bibliafordítás nem kínál megfejtést, de miután a felsorolásban a harmadik helyen szerepel, minden bizonnyal ő volt a legfiatalabb:
„Ekkor küldte Asszíria királya Tartánt, Rab-Száriszt és Rábsákét hatalmas sereggel Lákhisból Chizkijáhu királyhoz Jeruzsálembe. Fölmentek tehát és érkeztek Jeruzsálembe; fölmentek és eljöttek és megálltak a felső tónak vízvezetékénél, mely a mosómező útján van. És szólították a királyt; erre kiment hozzájuk Eljákim, Chizkijáhu fia, aki a ház fölött volt, meg Sebna az író, és Jóách, Ászáf fia, a kancellár. És szólt hozzájuk Rábsáké : Szóljatok csak Chizkíjáhúnak: így szól a nagy király, Asszíria királya, micsoda bizalom az, mellyel bíztál?” (II. Királyok 18:17–19.)
Jeruzsálem falainál Rábsáké hosszas beszédet mondott, megkérdőjelezve Chizkijáhu király képességeit, hogy szembeszálljon az asszírokkal, és kigúnyolta a júdeaiak Istenükbe vetett bizalmát is. Rábsáké a csúfolódása közben nem átallotta azt is mondani, hogyha ők felajánlanának kétezer lovat, az is teljesen hiábavaló lenne, mert Chizkijáhu hozzáértő lovasokat sem találna saját népe között:
„Most tehát állj csak fogadásba urammal, Asszíria királyával: hadd adok neked kétezer lovat, vajon tudsz-e te lovasokat adni rájuk?” (II. Királyok 18:23.)
Elgondolkoztató, hogy Rábsáké mégis miért nyújtotta hosszúra a beszédét? Már kevesebből is sikerült volna Júdea királyának és népének megalázása, és miért hagyták ennyit beszélni a küldöttség idősebb és rangosabb tagjai? Arról nem is beszélve, hogy honnét tudott Rábsáké héberül?
„Erre odaállt Rábsáké és fennhangon kiáltott zsidóul, beszélt és mondta: Halljátok a nagy királynak, Asszíria királyának szavát!” (II. Királyok 18:23.)
A szóbeli támadások mindegyike zsidóul („jehudi”) nyelven hangzott el, mely természetesen a héber nyelvet jelentette, hiszen a Júdeaiak beszélt nyelve a héber volt. Rábsáké a héber nyelv júdeai dialektusában beszélt hozzájuk, amely mérsékelten különbözött az Izraeli Királyságétól. Rábsáké nyelvtudásának köszönhetően a júdeaiak teljesen megértették a hozzájuk intézett beszédet. Amikor Chizkijáhu képviselői könyörögtek, hogy Rábsáké beszéljen arámiul, hogy a nép ne érthesse, akkor Rábsáké nyilvánvalóvá tette, hogy tudatosan, előre megfontoltan szólt hozzájuk héberül:
„Erre szólt Eljákim, Chizkijáhu fia, meg Sebna és Jóách Rábsákéhoz : Beszélj, kérlek, szolgáidhoz arámul, mert mi értjük; s ne beszélj velünk zsidóul azon nép fülei hallatára, mely a falon van. De szólt hozzájuk Rábsáké : Vajon uradhoz és tehozzád küldött-e engem uram, hogy elmondjam e szavakat? Nemde inkább azon emberekhez, kik a falon ülnek, hogy egyék a ganajukat és igyák a vizeletüket veletek együtt!” (II. Királyok 18:26–27.)
Nos, így már egészen érthető, hogy az asszír király miért Rábsákét nevezte ki fő szószólójának, hiszen Rábsáké volt az az embere, aki tökéletesen, a megfelelő hangsúlyozásokkal át tudta adni fenyegetéseit. Ettől függetlenül továbbra is megválaszolatlan maradt az a nyilvánvaló kérdés, hogy egy asszír hivatalnok hogyan sajátíthatta el tökéletes módon a héber nyelvet, melyet egy igazán kis nemzet használt.
Ennek a rejtélynek a nyomait a korai rabbinikus irodalom tárja fel. A Talmud (Szánhedrin 60a.) azt mondja, hogy Rábsáké egy hitehagyott, azaz renegát zsidó volt, aki megtagadta az ősei vallását és a népét. Ez megmagyarázza, hogy Rábsáké miért beszélt úgy héberül, mint egy júdeai.
Egy másik zavarba ejtő részlet viszont, Jesájáhu prófétától ered, aki Rábsákét és két társát mint „asszír legényeket” említi:
„Akkor mondta nekik Jesájáhu: Így szóljatok uratokhoz: így szól az Örökkévaló: ne félj azon szavaktól, miket hallottál, hogy káromoltak engem Asszíria királyának legényei.” (II. Királyok 19:6.)
Kissé meglepő jelző egy tekintélyes birodalom államférfijára…
A történetben olvasható, hogy Rábsáké szavai pusztító pszichológiai hatással voltak a júdeaiakra. Chizkijáhu képviselői és a király is – a gyász jeleként – megszaggatták ruháikat és a napot nemzeti katasztrófának nyilvánították:
„Erre bement Eljákim, Chilkija fia, aki a ház fölött volt, meg Sebna az író és Jóách, Ászáf fia, a kancellár Chizkijáhuhoz megszaggatott ruhákkal és jelentették neki Rábsáké szavait. És amint meghallotta volt Chizkijáhu király, megszaggatta ruháit, zsákot öltött magára és ment az Örökkévaló házába.” (II. Királyok 18:37.; 19:1.)
Felmerül a kérdés, hogy vajon miért érintette a júdeaiakat ilyen komolyan Rábsáké heccelése, hiszen szavainak többsége logikátlan nagyotmondások voltak.
Például azzal fenyegette őket, hogy éhen és szomjan fognak halni, holott a júdeaiaknak jelentős élelmiszertartalékuk volt és a folyót is a városba terelték, így biztosítva maguknak a végtelen vízellátást. Akiket a valós szomjan halás fenyegetett, azok az asszírok voltak. Rábsáké gúnyolta a zsidókat, hogy se lovuk, se lovasuk nincs, de mégis milyen hasznát vehették volna egy lovas hadseregnek az ostrom idején. Az asszíroknak is csupa nyűg volt a sok ló, hiszen azokat jelentős mennyiségű vízzel és takarmánnyal kellett ellátni. Rábsáké szavainak többsége tehát üres fenyegetés volt, nem kellett volna attól nyugtalanná válniuk. Mégis miért hatottak szavai oly lesújtóan?
Természetes dolog, hogy miután Rábsáké gyalázta az Örökkévaló nevét, a zsidók gyászoltak, azonban a júdeaiak letargiájának új aspektusát ismerhetjük meg Rábsáké származásában.
Ennek az új aspektusnak a megvilágításához a Talmud rejtélyes kijelentéséhez kell fordulnunk. A vita azzal kezdődik, hogy Jesájáhu próféta megfeddi Chizkijáhut, amiért nincs gyermeke, amit Chizkijáhu azzal indokol, hogy egy isteni sugallattól előre látta, hogy gyermekei tévútra fognak térni. Azonban a próféta elutasítja Chizkijáhu érvelését, és ragaszkodik ahhoz, hogy feleségül vegye a leányát. A Talmud egyes változataiban (Hágádot háBách és Ájn Jákov) a következő szövegrész található:
„Végül Jesájáhu próféta feleségül adta lányát Chizkijáhunak. Két fiuk született: Menáse [aki Chizkijáhut követte a trónon] és Rábsáké. Egy napon Chizkijáhu a vállán vitte a fiúkat… mire az egyikük azt mondta: »apánk feje alkalmas lenne egy kisebb hal sütésére, míg a másik úgy szólt: apánk feje alkalmas lenne bálványimádásra.« Amikor ezt Chizkijáhu meghallotta, ledobta őket a földre. Menáse túlélte, míg Rábsáké meghalt.”
A kommentátorok szerint ezt átvitten kell értelmezni. Chizkijáhu nyilvánvalóan nem próbálta meg volna fiait megölni azok sértő szavai miatt, akármennyire is durvák voltak azok. Ez inkább azt jelentette, hogy Chizkijáhu belátta, hogy helyes volt a korábbi látomása, amely azt sugallta neki, hogy a gyermekei nem lesznek jóravalók. Ezért elveszítette reményét, hogy fiai a nyomdokaiba léphetnek, és felhagyott azzal, hogy megfelelően nevelje őket.
E szerint a rabbinikus hagyomány szerint az az ember, akit az asszír király küldött a júdeaiak kigúnyolására, valójában Chizkijáhu király fia volt!
Miután pedig Rábsáké hitehagyott volt, nem meglepő, hogy a Talmud azt írja róla, hogy meghalt, hiszen a zsidó hagyomány gyakorta tekinti halottnak azokat, akik elhagyják őseik vallását. S tényleg, a Kohelet könyvének ó-arámi fordítása világosan kijelenti, hogy Chizkijáhunak volt egy fia, Rábsáké, aki hitehagyott lett (Prédikátor 10:9.). Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az Széder Olám Rábá szerint létezik egy alternatív hagyomány is, mely Chizkijáhu fiainak születését későbbre datálja, azonban ezt most figyelmen kívül hagyjuk.
A származás alapján minden érthetővé válik. Hogy Rábsáké miért beszélt tökéletes dialektussal héberül. Hogy a szavai hogyan tudtak olyan hatásosak lenni, hiszen jól ismerte a júdeaiakat, s tudta mivel lehet a legjobban megbántani őket. Hogy az Asszír Birodalomban a hercegi származása miatt nevezték ki vezető beosztásba. Hogy ő volt a tökéletes ember a zsidók felbosszantására, hiszen mi is lehetne nyugtalanítóbb annál, minthogy a király saját fia az ellenség, hogy egykori hercegük üvölti feléjük az őket és Istent gyalázó szavait (Szánhedrin 60a.).
A rabbinikus hagyomány szerint ekkor Rábsáké mindösszesen tizennégy éves volt, így nem meglepő, hogy Jesájáhu – Rábsáké nagyapja – „legényként” említi őt. Az egyetlen ok, amiért Rábsáké már ennyire fiatalon olyan magas rangra emelkedhetett, az a királyi vére volt, mely az asszírok szemében hasznosnak tűnt Júdea meghódításában.
Rábsáké bátyja, Menáse gonosz és bűnös király lett, de legalább nem volt olyan köpönyegforgató, hogy elhagyja a saját népét. Rábsáké az elképzelhető legrosszabbat tette, amikor csatlakozott saját népe hatalmas ellenségéhez. Rábsáké volt az a fiúcska, aki Chizkijáhu vállán a bálványimádásról fantáziált, s ő is lett, aki valóban bálványimádó lett.
Azonban, ahogy a történetből ismerjük, Jesájáhu próféta jövendölésének megfelelően az asszír hadsereg még azon az éjszakán elpusztult:
„Mert Jeruzsálemből fog eredni a maradék és a megmaradt rész a Cion hegyéről. Az Örökkévalónak, a seregek urának buzgalma cselekszi ezt. Azért így szól az Örökkévaló Asszíria királya felől: nem jön be ebbe a városba, nem lő oda nyilat, nem rohanja meg pajzzsal és nem hány föl ellene töltést. Az úton, amelyen jött, azon tér vissza, de ebbe a városba nem jő be, úgymond az Örökkévaló. Megvédem e várost, hogy megsegítsem a magam kedvéért és szolgám Dávid kedvéért, és történt azon éjjel, kivonult az Örökkévaló angyala és megvert asszír táborában száznyolcvanötezer embert. Mikor korán reggel felkeltek, íme mindannyian holt hullák.” (II. Királyok 19:31–35.)
Így lett vége Rábsákének is, aki a fenti talmudi vitának megfelelően tényleg azért halt meg, mert eltávolodott apja jámbor életvitelétől.
Viszont a mély csalódás ellenére, melyet Chizkijáhu saját fiai viselkedése miatt érezhetett, a Talmud (Szánhedrin 94b.) úgy tanítja, hogy Chizkijáhu ezután a vallásban megerősítette a zsidó népet és helyreállította Júdea igazságosságát is.
Címlapkép: Paweł Furman on Unsplash