Immár hagyománynak számít, hogy egy-egy sábátonra megjelenik Oberlander Báruch rabbi műveiből egy csokorra való. Ahogy múlt héten is írtunk róla, a balaton-parti haszid hétvégén sem volt ez másként. A zsidó ismeretek tára sorozat 39. része, ezen belül pedig a Rabbi válaszol gyűjtemény ötödik kötete újabb érdekes olvasmányt kínál az érdeklődőknek.

A „Modern kérdések, hagyományos válaszok” alcímet viselő kötetben a zsidó élet alappillérei mentén csoportosított írásokat találunk: imádkozás és zsinagóga, kóser étkezés, ünnepek, házasság, születés és halál témájában találunk kérdéseket és válaszokat. Mivel az írások valós kérdésekre és élethelyzetekre reflektálnak, az olvasó sokszor azt érezheti, az őt érdeklő dilemmákra kap választ anélkül, hogy kérdeznie kéne. Kiben ne merült volna föl a kérdés, hogy miért kell imádkoznunk, ha az Örökkévaló mindenható kegyelmében úgyis tudja, mire vágyunk, vagy hogy miért is nevezzük az egyik hanukai lángot szolgagyertyának. Akkor is érdemes végigolvasni egy-egy kérdést, ha úgy tűnik, éppen nem érint bennünket, hiszen a rabbinikus irodalom kanyargós útjain mindig vannak olyan részkérdések vagy párhuzamok, amelyekből tanulhatunk. Jó példa erre egy háború előtti történetet feldolgozó írás, amely egy elveszett gyöngysor kapcsán a tulajdonjog és a talált tárgyak kérdése mellett arról is szót ejt, hogyan kerül egy ortodox zsidó kislány egy debreceni szépségversenyre.

Az ismét bőséges válogatást nyújtó kötet egyik hátulütője, hogy az egy-egy témában való elmélyülést nehezíti a kötetekre tagoltság: ha pl. imával kapcsolatos írásokat keresünk, mind az öt eddig megjelent kötetet át kell lapozni. Érdemes lenne egy közös témajegyzéket összeállítani és a jövőben az újabb kötetekhez – amikről, reméljük, hogy továbbra is rendszeresen megjelennek – csatolni.

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 33. szám – 2023. május 11.

 

Megszakítás