Amikor a nagy haszid mester, reb Cvi Elimelech Spira – akit híres műve után Bné Jisszáchár néven is szokás említeni – még csak tíz éves volt, apja reb Peszách, tanítói (melamed) állást vállalt egy távoli városban. Reb Peszách az egész telet egy messzi város zsidó fogadósánál töltötte, hogy annak a gyerekeit a Tórára tanítsa. Belegondolni is szörnyű, hogy ez, az egymástól távol töltött hosszú idő milyen keserves lehetett a családnak, azonban ez akkori körülmények között teljesen megszokott dolog volt, hogy egy melamed nem látta a családját októbertől áprilisig, vagyis az őszi nagyünnepektől peszáchig…
A történet tele különösen zord volt. Egyes hóviharok akár egy hétig is eltartottak. Egy ilyen hóvihar során történt, hogy egyszer kopogtattak a fogadó ajtaján. A tulaj ajtót nyitott, a küszöbnél pedig három, szinte halálra fagyott lengyel paraszt gubbasztott, akik szállást reméltek. A fogadós a fizetési képességük felől érdeklődött, s mikor kiderült, hogy a három szerencsétlennek még egy éjszakára elegendő pénzük sincsen, a fogadós rájuk csapta az ajtót.
A melamed teljesen megdöbbent, s elképedésének hangot is adott, mire a fogadós csak megvonta a vállát, s annyit kérdezett: „Miért? Akarja vállalni a költségeiket?” S a fogadós legnagyobb meglepetésére, reb Peszách egyetértőleg bólintott.
A lengyel parasztok igencsak hálásak voltak jótevőjüknek, különösen, hogy a hóvihar még két hétig nem csillapodott, s így egészen az ítéletidő végéig a melamed pénzén éltek. Mikor az idő kitisztult, hálás köszönetet mondtak a zsidó tanítónak, majd útjukra mentek.
Közeledett peszách ünnepe, a Bné Jisszáchár édesapja pedig rendezni kívánta a számláját. A fogadós kiszámolta, hogy ő éppen 40 rubellal tartozik gyermekei oktatásáért, míg a tanító 43 rubellal adós neki a lengyelek befogadásáért. A fogadós kóser ünnepet kívánt a melamednek, és azt mondta neki, hogy három rubeles adósságát majd letörlesztheti, ha visszatér hozzájuk.
A tanító nem igazán tudott mit mondani erre, elbúcsúzott munkaadójától és tanítványaitól, majd hazautazott a falujába, ám nem volt képes otthonába menni. A falu legelső zsinagógájába tért be, ahol egy nagy Talmud fóliáns fölé görnyedt, s abban hamarosan elmélyült. Közben, amikor a fia, reb Cvi Elimelech tudomást szerzett arról, hogy apja visszatért, gyorsan a zsinagógába indult.
Az ifjú nagy felindultságban könyörgött apjának, hogy térjen haza, meg akarta mutatni neki új ünnepi ruháját és minden más peszáchi kelléket, melyet édesanyja vásárolt – persze hitelből. Az egésztől az apja még rosszabbul érezte magát, de kézen fogta fiát, s hazaindult vele.
Ahogy hazafelé ballagtak, egyszer csak egy vágtató szekér közeledő hangjára lettek figyelmesek, mely elől az egyik sikátorba ugrottak be, ugyanis a falu utcái annyira keskenyek voltak, hogy azokon éppen hogy egy kocsi elfért. A kocsi, ahogy elszáguldott mellettük, egy macskakövön megpattant, mitől egy csomag a földre pottyant.
A Bné Jisszáchár apja felkapta a csomagot, s a kocsi után kezdett futni, hogy visszaadja az elhagyott szállítmányt, de sehogy sem tudta felhívni magára a figyelmet, s a kocsis a következő sarkon eltűnt a szem elől.
A melamed nem látván megkülönböztető jelet a csomagon (s a Tóra törvénye szerint, ha egy tárgyon nincs egyértelmű megkülönböztető jel, akkor feltételezhető, hogy a tulajdonos lemond az elveszett dolog visszaszerzésének minden reményéről is, így pedig a tárgy a megtaláló tulajdonába megy át), hamar rájött, hogy nincs esélye megtalálni a csomag tulajdonosát, így hát felnyitotta azt, melyben pontosan 43 rubel volt!
A széder éjszakáján az ifjú reb Cvi Elimelech azt a feladatot kapta, hogy nyissa ki az ajtót Élijáhu prófétának. Amikor a gyermek kinyitotta az ajtót, odaszólt az apjának: „Apám, itt van a kocsis!” De amikorra odanézett az apja, már nem volt ott senki… A Bné Jisszáchár apja erre félrevonta a fiút, és megígértette vele, hogy ezt a történet az élete legutolsó napjáig, soha senkinek ne mesélje el.
A történetet egy rabbi mondta el ráv Hershel Finmannak, aki a Bné Jisszáchár egyik tanítványának leszármazottjától hallotta, akinek viszont maga a Bné Jisszáchár mesélte el halálos ágyán.
A történet margójára:
A dinovi reb Cvi Elimelech Spira (1777–1841) rabbi anyai nagybátyjátől, a híres lizsenszki rebbétől kapta a nevét, aki azt mondta édesanyjának, hogy egy olyan fiút fog szülni, aki a „világ fénye” lesz. A legendás Lublini Látó követője volt, aki egyszer azt mondta neki, hogy ő nem más, mint a Jisszáchár törzs korai Tóra bölcseinek reinkarnációja. Korának egyik legnagyobb haszid vezetője volt, aki a kabbala misztériumait is közelről tanulmányozta, termékeny író, akit fő műve után, mint a Bné Jisszáchárt szokták említeni. Rövidebb ideig Munkácson is volt rabbi, ahová később utódai tértek vissza, hogy ott megalapítsák a Spira-dinasztiát. Halálának évfordulója tévét hó 18-án (idén január 11-én) van. Emlékéből fakadjon áldás!
Fotó: udit saptarshi on Unsplash