Egy fagylaltozóból hazatérő zsidó házaspárra támadt egy Izrael-ellenes tüntetőkből álló tömeg pénteken Berlinben, miután észrevették a Dávid-csillagot ábrázoló nyakláncukat – jelentette a német média.
Az Izrael-ellenes jelszavakat skandáló tüntetőkből álló menet egyik résztvevője lefilmezte a járdán sétáló embereket, köztük a 27 éves Adamként és 30 éves Hannaként azonosított házaspárt, amint fagylaltjukkal sétáltak – jelentette a Bild című német bulvárlap.
Amikor azonban Adam és Hannah jelezte, hogy nem akarják, hogy filmre vegyék őket, a helyzet elfajult. A pár azzal találta magát szemben, hogy körülbelül 15 nagydarab fickó vette őket körbe.
„Az egyikük azt mondta: itt az ujjam, beledugom a barátnődbe, és ha végeztem vele, beléd is”
– idézte Adam az egyik tüntető szavait.
Később a csőcselék észrevette, hogy Hannah egy Dávid-csillagot visel a nyakában. Az egyik férfi „az arcomba köpött” – mondta Hannah -, és „mindenki kiabált valamit arabul és leköpött minket. Ösztönösen hozzávágtam a jégkrémemet. Aztán Adamra támadtak”.
Ezután a hajánál fogva a földre rántották Adamot, a feje az aszfaltnak csapódott, és agyrázkódást szenvedett.
A berlini rendőrség, amely végül kimentette a párt, vizsgálja az esetet, és eddig két tüntetőt tartóztattak le testi sértés miatt. Az amerikai zsidó házaspár öt éve él Berlinben.
A Tiergarten gimnázium épületében nagyjából 250 ezer eurós kár keletkezett.
Az AJC Berlin, az antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó zsidó szervezet szintén elítélte a gyújtogatást az X/Twitteren, és azt írta: „A felelősöket gyorsan azonosítani kell. Az iskoláknak biztonságos helyeknek kell lenniük!”
Németországban kilőtt az antiszemitizmus a Hamász október 7-i mészárlása óta. Nancy Faeser német belügyminiszter szerint
az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények száma 2023-ban elképesztő mértékben, 95,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Forrás: Neokohn
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.