Világszerte népszerűek az esetenként akár több ezer nőt is megmozgató bárheszsütő események. Ilyen a Chábád közösségekben megrendezett Me­gaChálá elnevezésű program is, melyet másodszor szerveztek meg az Óbudai Zsinagógában.

Május 14-én vasárnap összesen 180 zsidó lány és asszony gyűlt össze Óbudán. Különleges látványt mutattak, hiszen a szervezők azt kérték tőlük, az egységet kifejezendő jöjjenek fekete-rózsaszín színkombinációba öltözve.

A zsinagógában felállított asztalok mindegyike egy-egy rebecenhez kötődött, aki a hozzá érkező hölgyeknek meg­tanította, ő hogyan szokta fonni a bárheszt. „Nagyon jó volt látni a régi barátnőket és az új arcokat” – meséli a programról az egyik asztalt vezető Feldman Mussie rebecen. – „Reméljük, minden évben megrendezésre ke­rül majd, és az is tud csatla­koz­ni, aki idén nem jött el.”

A bárhesztészta készítésének lépéseit egy-egy rebecen mutatta be. Emellett otthon megsütötték szokásos bár­he­szei­ket, amit ki is állítottak, a recepteket pedig egy csinos gyűjtődobozban kapták meg a résztvevők. „Az a tervünk, hogy ezek a kártyák bővülni fognak: más rendezvényeken más recepteket lehet majd összegyűjteni” – tudtuk meg a programot szervező Erdős Judittól. A program másik fő koordinátora Sophie Bassman volt, az estet Radziner Chaya vezette.

„Volt, akinek a bőség zavarában nehéz volt választani, melyik szervezethez is csatlakozzon, hiszen sokan sok szállal kötődnek a közösséghez” – meséli Abergel Andrea, aki elsősorban a közösségi élmény miatt vett részt lányával az eseményen. „Én minden héten sütök bárheszt, mégis érdekes volt számomra is megismerni többféle fonási technikát és megkóstolni a rebecenek különféle bárheszeit. Nagyon tetszett, hogy szinte mindenki komolyan vette a dresszkódot és fekete-rózsaszínben jelent meg.”

Amíg a bárhesztészta kelt, addig a résztvevők a különleges női micvákról tanulhattak – ehhez kapcsolódó dolgok is kerültek az ajándékcsomagokba. A résztvevők többsége olyanokból állt, akik nem sütnek hétről hétre bárheszt, így számukra különleges élmény volt megtanulni a kalácskészítés fortélyait és megismerni a spirituális jelentőségét.

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 34. szám – 2023. május 18.

 

Megszakítás