Meddig terjed a szülők iránti tisztelet?

Szülő és gyerek között időnként óhatatlanul is konfliktus alakul ki. A szülői minták, a minket nevelő felnőttek reakciója – vagy éppen reakciójuk hiánya – tanít minket arra, hogy reagáljunk a világra mi magunk. De mi történik, ha kezelhetetlenné válik a konfliktus, vagy a rossz minták életre szólóan kihatnak az életünkre. Mit tehet a szülő, és mit tehet a már felnőtt gyerek azért, hogy a korábbi kudarcok, csatározások vagy traumák ne okozzanak életre szóló sebeket?

 

Erről beszélgetett Hidas Judit a Klasszik FM műsorában, a Sólet az élethez című podcastban. A műsor: „szerelemről, párkapcsolatról, magányról és közösségről, fiatalságról és az öregedésről” szól az alapvetése szerint, „a pszichológia és a zsidó vallás szemszögéből”, ám tucatnyi adáson túl már látható, hogy szinte minden területet érintenek a környezetvédelemtől a traumafeldolgozásig.

A műsornak mindig két vendége van: egy, aki a zsidó vallás szempontjait mutatja be és egy, aki az adott téma hazai szakértője. Nem árulok el talán nagy titkot, ha megsúgom: a két vélemény sokszor nagyon is közel van egymáshoz.

 

Az egyik műsor a Szülői tisztelet és mérgező szülők címmel futott, melynek vendége Orvos-Tóth Noémi pszichológus és Köves Slomó rabbi volt, aki maga is gyakorló édesapa.

„Manapság sokszor írjuk felül a szülőktől kapott mintákat, ami fontos ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, de gyakran átesünk a ló túlsó oldalára, és teljesen megromlik a kapcsolatunk a szüleinkkel. Kérdés, ma is érvényes-e a bibliai Tízparancsolatban is szereplő szülői tisztelet, és ha igen, akkor miért fontos ez. És kérdés az is, mi a helyzet a mérgező szülőkkel”   – vetette fel a témát Hidas Judit, mielőtt átadta a szót a két vendégnek.

 

Orvos-Tóth Noémi a szülői minták megtartásáról és felülírásáról beszélve elmondta: „Nem általában a szülői mintákat szeretnénk felülírni egy terápiás folyamatban, hanem pontosítani, definiálni, hogy melyek voltak azok a szülői minták, amelyek az egyén személyiségfejlődésére, az érzelmi működésére, identitásképződésére negatív hatást gyakoroltak. Azokat a szülői mintákat szeretnénk átírni, átkeretezni és segíteni az illetőt abban, hogy megtalálja az egészséges önmagát, az érzelmi önszabályozást, az énképet helyrebillentsük és segítsük helyes irányba fejlődni” – vagyis nem az a cél, hogy a szülők teljesítményét, vagy őket magukat „katasztrofálisnak” vagy éppen „menthetetlennek” kiáltsuk ki és megszabaduljunk tőlük. „A folyamat együtt jár némi konfrontálódással, de ez nem baj” – teszi hozzá a népszerű pszichológus.

 

Kapcsolat a szülőkkel és Istennel

A zsidó vallás egyik legfontosabb alapvetése a szülők iránti tisztelet. De hogyan valósítható meg és egyáltalán mit is jelent napjainkban?

„A zsidó filozófia azt mondja, hogy az Istennel való kapcsolatunk a mintázata az emberekkel való kapcsolatunknak: ha más emberekkel való társas viszonyunk jó, vagy abban egészséges csatornákat használunk, akkor tud egészséges lenni a felettünk álló isteni kapcsolat is” – magyarázta Köves rabbi a tisztelet fogalmát. – „Az olyan tulajdonságok, mint a szeretet, a tisztelet és a különböző érzelmi képességeink, a más emberekkel való viszonyban alakulnak ki, ott tanuljuk meg ezeket használni. És ha ezeket megtanuljuk ott használni, akkor ezeket a spirituális viszonyokban is képesek leszünk alkalmazni. Például férfi és nő közötti szeretet és vonzódás úgy jelenik meg, mint egy mintázata Isten és az ember közötti vonzódásnak vagy vágyakozásnak. Ez jelenik meg az Énekek énekében (Salamon király szerelmes versgyűjteménye, melyben a vőlegényt és a menyasszonyt szokás az Örökkévalóként és a zsidó népként értelmezni – a szerk.). Ilyen szempontból is nagyon fontos, hogy ezek az érzelmi képességek jól működjenek.”

A mintázatok megkérdőjelezésénél érdemes szétszálazni, hogy milyen mintázatról van szó. Az apám viselkedése pl. egyfajta mintázat, hiszen teljesen természetes, hogy egy felcseperedő gyermeknek az első példakép, akit követ, a szülő. A gyerekeinken láthatjuk, hogy mi hogy viselkedünk, csak magunkkal elnézőbbek vagyunk. A szülő és a gyerek kapcsolati mintázata egy aszimmetrikus viszony.

Felnőtt embereknél pedig szimmetrikus viszonyok mennek. Egy gyereknél a szülővel való kapcsolat során alakul ki a személyisége. Ha ez a kapcsolat nem volt egészséges (mert pl. eltérő a szülő és a gyerek érzékenysége és nyelvezete), akkor bántó tud lenni a gyerek számára, és az érzelmi fejlődésében ez eredményezhet némi kitérőt. De ilyenkor sem szükséges, hogy a tisztelet változzon.

 

Tisztelet a személyiségfejlődésben

A személyiségfejlődés szempontjából vizsgálva is nagyon fontos a tisztelet, magyarázta Orvos-Tóth Noémi: „Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem vagyunk mindenhatóak és elismerjünk egy fölöttünk álló nagyobb hatalmat. Legyen az akár egy társadalmi rend, amibe betagozódunk, aminek a szabályait tiszteljük, illetve egy felettünk álló spirituális hatalom. Ez sokat segít egy ember életében.”

Mint elmondta, a szülők iránti tisztelet a személyiségstruktúrában a felettes én (az az énrész, ami segít nekünk társadalmi lénnyé érni, szabályokat követni, erkölcsös életet élni) kialakulását segíti: „A szülők azok, akik többlettudás birtokában vannak, ami szükséges az egyéni fejlődéshez, a társadalmi lénnyé váláshoz, hiszen ez a belépőkulcs a társadalmi életbe, ahol be kell tartani a normákat, szabályokat” –  magyarázza a pszichológus. „Fontos valakinek a tisztelete, aki felettünk áll. Gyerekkorban a szülő az, aki tudásban, felelősségvállalásban, érettségben jó, hogy ha felettünk áll. Ez sajnos nincs mindig így, és ilyenkor kell azokat a bizonyos mintákat felülírni. Elengedhetetlen, hogy az ember átéljen valamifajta tiszteletet elsősorban önmaga iránt, és ezzel párhuzamosan mások iránt.” A pszichológus hangsúlyozta, hogy a gyerek felé mutatott tisztelet legalább ilyen fontos: „Önmagunkat akkor tudjuk tisztelni, ha megkaptuk a kellő tiszteletet kisgyerekként is.”

 

Azonban a szülők iránti tisztelet nem jelent behódolást, még a vallás is állít neki kereteket.

„Sok félreértéshez vezethet a Tízparancsolatban lévő tiszteld apádat és anyádat parancsolata. A zsidó jog pontosan definiálja, hogy ez mit jelent: ne vágj a szüleid szavába, ne viselkedj illetlenül stb. A szeretet mellett kell hogy legyen tisztelet” – magyarázza Köves rabbi, kifejtve, hogy míg a tisztelet egyfajta távolságot tart, addig a szeretet közel hoz minket.

 

„A tiszteletet a gyermek olykor hatalommal való visszaélésnek tekintheti” – teszi hozzá Orvos-Tóth Noémi –, „de ha a szeretet és a tisztelet egyensúlyban van, akkor szeretetteljes kapcsolat alakulhat ki a szüleinkkel, hiszen elfogadjuk, hogy a szülő előttünk jár tapasztalásban. A kölcsönös tiszteletben egymás tiszteletben tartása is fontos: hogy a gyermek tereit is tiszteletben kell tartani.”

 

A szülők iránti tisztelet határai

„A szüleink nem feltétlenül tökéletesek, és a ránk vonatkozó elvárásaikat sem kell mindig kérdés nélkül teljesíteni” – magyarázza a rabbi a felnőtt, vagy a felnőttség határán álló gyerekek és szüleik viszonyáról. – „A Talmud szerint három társa van az embernek a létezésben: Isten, az apja és az anyja, tehát ők Istenre hasonlítanak. De ez a saját életünket nem kell hogy úgy befolyásolja, ahogy nem tartjuk helyesnek. Nem bánthatjuk meg a szüleinket azzal, hogy átlépjük a korlátokat, de felnőttként már nem ők határozzák meg az életünket.” Mint mondta, nem probléma, ha az embernek vitája van a szüleivel vagy a gyerekeivel, de ebben mindig meg kell adni a tiszteletet egymásnak: „Ha valamit másképp gondolunk, azt úgy tudjuk bántás nélkül kommunikálni, hogy: ’apa, hát nem úgy tanultuk, hogy…?’. Vagy ráhagyjuk, amit mond, nem vitázunk vele, ha másképp gondoljuk. Nincsen egyértelmű recept, de szabad másképp gondolkodni.”

„A ’Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön’ olyan parancs, amelyben Isten jutalmat helyez kilátásba. Hogyan lehet egyszerre tisztelni a szüleinket és a saját határainkat kijelölni?” – vetette fel a kérdést Köves rabbi. – „Nem mindig könnyű megtalálni a kereteket. Fontos megtalálni az egyensúlyt: szülőként ragaszkodom bizonyos dolgokhoz, de meg kell találni a határokat. Egyszer mondtam a kisfiamnak, hogy ’addig nem állsz fel onnan, amíg ezt nem eszed meg’, így ott ült három órát (nagyon makacs fiú…). A feleségem azt mondta akkor, hogy a gyerek határait ismernünk kell annyira, hogy ne toljuk fejjel a falnak, vegyük figyelembe a tulajdonságait és fogadjuk el azokat. Így könnyebb meghatároznunk a kereteket.”

„Ez a szülői önreflexió nagyon fontos” – fejtette ki a pszichológus. – „Folyamatosan érdemes megosztani azt is a gyerekekkel, ha valamit nem jól csinálunk. Így rálátnak arra, hogy mi is esendőek vagyunk. Jó példa tud lenni, hogy ha megbeszéljük és emberibbé válhat a kapcsolatunk, alakítható a viszonyunk. A gyerek érzi a fejlődést, a változást. Ám alapvető, hogy ne érezze túlzásnak a gyerek, mert vissza is élhetnek ezzel. Olykor lehet azt válaszolni a ’miért nem’ kérdésre, hogy ’csak’.”

„A fiamnak van egy tizenéves kori emléke egy vitánkról, amelyben én kategorikusan visszautasítottam egy felvetését, és utólag úgy érzi, hogy ezt akkor úgy kellett és fontos volt” – tette hozzá a rabbi. – „Úgy is változtathatunk határokat, hogy nem mondjuk ki, akkor kevésbé csorbul a szülői tekintélyünk.” Hiszen a szülővé válás önmagában is egy olyan folyamat, amely hatalmas kihívás elé állítja az embert, amiről a pszichológus elmondta:

„Nem születünk szülőnek és gyerekként sokszor nem is jut eszünkbe, hogy a szüleink is voltak gyerekek. Intézményi szinten nem készítenek fel minket a gyermeknevelésre. És persze változtak a családmodellek: régen voltak nagycsaládok, most két ember látja el a gyerekek körüli dolgokat, ami sok feladatot ró rájuk.”

 

Gyerekszerep felnőttként

A beszélgetés fontos része volt a felnőttkori gyerek-szülő kapcsolat elemzése is.

A felnőtt élethez mit tesz hozzá a szülői tisztelet? Az érzelmi egyensúlyhoz fontos a szülőkkel való jó kapcsolat?

Még ha abból indulunk is ki, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, a szülő-gyerek kapcsolatok nem mindig egészségesek, ami sokszor csak felnőtt korban eszkalálódik. „A szülői tisztelethez hozzátartozik, hogy ha felismerjük azt, hogy az érzelmi kapcsolatunk a szüleinkkel nem egészséges, akkor ezen nekem kell változtatnom, a szüleimet pedig tiszteletben tartom annyira, hogy nem várom el, hogy ők változzanak. A mérgező kapcsolatok (tapasztalataim szerint) az érzelmi függőség miatt és az érzelmi autonómia hiánya miatt vannak” – fogalmazta meg Köves rabbi hozzátéve, az embernek először magát kell rendbe raknia ahhoz, hogy a szülei elé tudjon állni a problémáival, oly módon, hogy ez ne vádaskodás legyen. Először magunkat kell rendbe raknunk. Ha ez a szülő megszokott elvárásaival szembe megy, akkor jogosan merül fel a szülőben a kérdés, hogy mi történt. Akkor meg kell találni azt a választ, amivel a legkevésbé bántom őt. Nem azért mondja az ember, mert vádolni akarja, de mégis úgy tűnik, hogy a semmiből jön ez a konfliktus. A szülő felé ez bántás lehet, amit bántással viszonozhat. Ezért nehezebb ezt felnőttkorban kommunikálni.”

 

Visszacsatolás a gyerekeinktől

A pszichológus emellett kifejtette: „Higgadt kapcsolat szükséges, akár változtatásokkal is. Az elrontott dolgok már nem javíthatósága nagy teher a szülőknek. Ezért nem szeretnek az emberek erről beszélni, mert tiszta lapot már nem lehet nyitni. És idős korban a múltat megkérdőjelezni már az emlékek, az ’élet’ elvételét jelentheti. Ezért nem mindig várható el, hogy a szülő belátással legyen a múltat illetően. Érteni kell, hogy nem azért van, mert megátalkodott a szülő, hanem mert már nincs meg az az érzelmi kapacitása, ami ebben a belátási folyamatban segítené. Nagy adomány, ha valakinek a személyisége kellőképpen rugalmas és alkalmas arra, hogy belátással legyen.”

„Senki nem szereti azt gondolni, hogy mindent elrontott, mert akkor azt érzi, hogy az életét kidobhatja a kukába” – folytatta a gondolat Köves rabbi. – „A megerősítést meg kell adnunk a szülőknek, pl. így: ’igaz, hogy ezt elrontottad, de imádtuk, hogy ezt csináltad’. Ahogy a szimmetrikus kapcsolatban is először meg kell erősíteni a másikat, miközben a problémát tálaljuk. Nemrégiben hozzám fordult egy ismerősöm, aki felismerte, hogy nem tudja megoldani a problémát az idős és nagyon beteg édesapjával. De minden héten felhívja őt és beszélget vele, pedig érzi, hogy ezek nem őszinte beszélgetések. A tanácsom az volt, hogy nagyon jól teszi, hogy felhívja és nem baj, ha ezek nem őszinte beszélgetések, ez a kompromisszum belefér. Inkább legyen egy tisztelettel teli kapcsolat, mint egy őszinte rossz kapcsolat.”

A pszichológus ennek kapcsán elmondta, hogy érdemes megkérdezni a szüleinket is, hogy nekik mi volt nehéz az anyaságban vagy az apaságban. „Hiszen ők is gyerekként jöttek a világra és rengeteg fejlődést, fájdalmat éltek meg, mire szülők lettek. Így érzik, hogy kíváncsiak vagyunk a megélésükre. Ezek a történetek tudnak hidat képezni.”

A rabbi emellett azonban felhívja a figyelmet, hogy lehet, nekünk is nehéz lesz szembenézni a szüleink válaszaival. „Ahogy létezik gyerek és szülő között mérgező kapcsolat, előfordulhat ez fordítva is, akár érzelmi függőség miatt, például a gyermekeit egyedül nevelő szülőnél, ahol a szülő akar megfelelni a gyermekének, ez ugyanúgy lehet káros.”

 

Szeretné hallani a teljes beszélgetést? A podcastot megtalálja a nagyobb streaming-szolgáltatók kínálatában.