Örömünnepet tartott az Óbudai zsinagóga közössége, Ávráhám Samofalov és Daniela Rozman legkisebb fiuk, a kis Ávirám harmadik születésnapját és upserinjét ünnepelték.

Nemrégiben ismét ünneplő közösséggel telt meg a zsinagóga imaterme, ahol a Samofalov–Rozman család meghitt és szívmelengető upserint rendezett.

A család története különösen megindító. Ukrajnából menekülve érkeztek Budapestre, ahol az óbudai közösség nyitott szívvel és segítő kézzel fogadta őket. Azóta nemcsak biztonságra találtak, hanem valódi otthonra is. Beilleszkedtek, közösségre leltek, és ma már teljes zsidó életet élnek itt, új gyökereket eresztve.

Az édesanya, Daniela meghatottan beszélt a napról:

„Amikor megérkeztünk Budapestre, nem tudtuk, mit hoz a jövő. Az óbudai közösség azonban azonnal befogadott minket, és segített újrakezdeni az életünket.”

Az upserin jelentősége a gyermek életében

Az ünnepség nem csupán a hajvágásról szólt. Ez a pillanat jelzi a kisfiú nevelésének új szakaszát, amikor elkezdi tudatosan teljesíteni a micvákat. Bár a nevelés már jóval korábban, az otthoni légkörrel és a szülők példájával elkezdődik, hároméves kortól válik mindez kézzelfoghatóvá.

Mostantól Ávirám minden nap kipát és ciceszt visel, és megkezdi az álef–bét, a Tóra betűinek tanulását.

„Számunkra ez nemcsak egy szép családi esemény, hanem egy igazi mérföldkő is. Itt kezdődik el igazán Ávirám zsidó élete, amikor már ő maga is aktívan kapcsolódik a hagyományainkhoz.”

A Lubavicsi Rebbe levele

Az ünnepség a hagyományokhoz híven a Lubavicsi Rebbe levelének felolvasásával kezdődött. Ezt követően az ünnepelt megkapta első ciceszét, és életében először elmondta az ehhez kapcsolódó áldást.

A hajvágás során a szülők és Köves Slomó vezető rabbi – aki külön érdekességként a kisfiú briszét is végezte – vágták le az első tincseket. Ezt követően a jelenlévő közösség tagjai is csatlakoztak a micvához, egy-egy hajtincs levágásával.

„Nagyon megható volt látni, ahogy a közösség ennyire együtt örül velünk. Itt valóban otthonra találtunk, és úgy érezzük, gyermekeink már egy biztonságos, szerető közegben nőhetnek fel”

– mesélte Daniela.

Az ünnepséget közös öröm és vendéglátás zárta.

A zsido.com szerkesztősége ezúton is mázel tovot kíván az egész családnak, különösen a kis Ávirámnak, és, hogy a Tóra útján növekedjen tovább örömben és áldásban.

Ha Ön is szeretné a zsinagógában megtartani gyermeke hajvágását, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, írjon nekünk. örömmel segítünk!

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.