Izraelben niszán hó 27-én (idén április 18., kedd) a holokauszt emléknapja, héberül jom hásoá. Izraelben ma nagyjából 150 600, döntő többségében 80 év feletti holokauszt-túlélő él, több mint 15 ezerrel kevesebb, mint ez évvel korábban.
A holokauszt emléknapja kapcsán számolunk be a TOI írása alapján arról a föld alatti ifjúsági szervezetről, mely zsidók ezreit csempészte ki Magyarországról a második világháború egyik legnagyobb mentési akciójának keretei között.
Nem sokkal Magyarország német megszállása előtt a zsidó ifjúsági vezetők föld alatti hálózatot hoztak létre, melynek segítségével néhány hónap alatt zsidók tízezreit mentették meg a gázkamrától. A csoport néhány még élő túlélőjének célja, hogy elmeséljék a kevéssé ismert történetet a következő nemzedékeknek:
„A tízezrek életének megmentésére irányuló erőfeszítés történetének szerepelnie kell a zsidó nép krónikáiban”
– vallja a 97 éves David Gur, a maroknyi még életben lévő tag egyike.
„Világítótorony volt ez a holokauszt sötét korszakában, lecke és példa a következő nemzedékek számára.”
A náci megszállás előestéjén Magyarországon mintegy 900 ezer zsidó lakott.
Kormánya a náci Németország szövetségese volt, ám a szovjet Vörös Hadsereg előnyomulásával 1944 márciusában a németek a megszállás ellen döntöttek. A következő tíz hónapban – a Jád Vásem izraeli holokauszt-emlékmúzeum adatai szerint – 568 ezer zsidót gyilkoltak meg a nácik és a velük együttműködők Magyarországon. Gur elmondása szerint társaival akkor tudták meg, hogy micsoda veszély fenyegeti őket, amikor három zsidó nő érkezett 1943 őszén Budapestre, akik a náci megszállás alatt levő Lengyelországból hoztak rémisztő híreket a deportálásokról és a koncentrációs táborokról.
„Nagyon pontos információkkal rendelkeztek arról, hogy mi történik, látták a vagonokat és világos volt számukra, mi folyik”
– emlékezett az idős férfi, aki akkoriban, 18 éves fiatalként óriási feladatot kapott: okiratokat kellett hamisítania zsidók és az ellenállás nem-zsidó tagjai számára. A kockázat óriási volt. 1944 decemberében elfogták és brutális eszközökkel hallgatták ki, majd be is börtönözték, írta emlékirataiban. A föld alatti mozgalom tagjai szabadították ki nem sokkal később. A hamisított okmányokat a zsidó fiatalok arra használták, hogy csempészhálózatot alakítsanak ki és Vöröskeresztes házakat működtessenek, melyek ezreket védtek meg a náciktól és szövetségeseiktől. Legalább hétezer zsidót csempésztek ki Magyarországról Románián keresztül a Fekete-tengerhez, és hajókkal szállították őket a brit mandátum alatt lévő Palesztinába. Legalább tízezer védlevelet osztottak ki budapesti zsidóknak és körülbelül hatezer zsidó gyermek és az őket kísérő felnőttek menekültek meg a látszólagosan a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló házakban.
Gur 1984-ben társaságot alapított a magyarországi cionista ifjúsági szervezetek történetének kutatásának céljával. Nemrégiben három még élő túlélő, Szárá Epstein (97), Dézi Heffner-Reiner (95) és Becálel Grosz (98) átvehette díszoklevelét a holokauszt során vállalt szerepéért. A díjat a jeruzsálemi B’nai B’rith Központ és a Zsidó életmentők holokauszt során tanúsított hősiességét elismerő bizottság ítélte oda nekik. Gur már 2011-ben, a díj alapításakor megkapta az elismerést és a csoport tagjai közül több mint kétszázan posztumusz részesültek benne.
Fotó: Jád Vásem