A zene már a biblia idejében jelentős szerepet játszott a zsidó mindennapokban, viszont a száműzetés korszakában sokáig elnémultak a hangszerek a zsidó otthonokban, s legközelebb csak évszázadok múltán zendültek fel újból. Magyarországon Csokonai Vitéz Mihály leírása szerint a 18. század végén tűntek fel zsidó zenekarok.
Zsidó bandák már az 1700-as évek második felétől húzták a talpalávalót lakodalmakon és egyéb népünnepélyeken, ahogy arról Csokonai is megemlékezik a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vidám eposzában:
„Míg ekképpen űzik a terhes unalmot, / Várván az ebédet, hegedűt, cimbalmot: / Ím, a toponári zsidók békerűlnek, / És muzsikájokkal helyekre leűlnek. […]
Míg a toponári Azsáfok szép számmal / Múlatják az asztalt muzsikaszerszámmal, / Édes áriákat Amphion módjára, / Vagy fürge tust húzván az ivók számára. […]
Megperdűl egyszerre Izsák száraz fája, / Zengő szerszámokkal kíséri bandája, / Kellemes hangzások a szálát bétőltik, / Az ifjú szíveket örömre felkőltik. / Mindenütt a vendég kezd már örvendeni / S viszketeges lábát táncra készíteni: / Az únalom s bánat iromba szárnyakon / Kirepűl lekókkadt fővel az ablakon. […]
Rárándítja Izsák pengő muzsikáját / S a palatinusnak elkezdi nótáját. / Minden magyar szívek azonnal buzdúlnak, / Ősi természetes lángjaiktól gyúlnak, […]”
S hogy kik voltak a toponári zsidók? Arra maga Csokonai adja meg a választ a jegyzetei között: „A toponári zsidók nevezetes muzsikusok Toponár nevű mezővárosában Somogy vármegyének, mely a tekintetes Festetics famíliának uradalma, s Kaposvártól nem messze esik.”
Mátray Gábor zenetörténész szerint Csokonai saját élményeit örökítette meg művében, az író ugyanis még 1799-ben hallotta a híres topnari zsidókat. De Csokonai éppenséggel más zsidó muzsikusok zenéjét is beleszőhette volna művébe, hiszen a Magyar Hirmondó megemlékezik egy 1795-ös nagykárolyi esküvőről, ahol egy érmelléki zsidó banda adta a lábalávalót.
Mátray azt is írja, hogy az 1820-as években zsidók játszottak a pozsonyi kávéházakban is, viszont ez időben már nem csupán „névtelen” zsidó muzsikusok akadtak az országban, hanem híres zsidó zeneszerző is a balassagyarmati születési Rózsavölgyi Márk személyében, akit a csárdás atyjának is neveznek.
Aztán 1838-ban, Balatonfüreden feltűnt Kohn Dávid hegedűművész, aki sokáig a bécsi operában, majd a Nemzeti Színházban játszott, méghozzá olyan élményt nyújtva, hogy a Nemzeti Ujság szerint azt előadásain sokan azt kiáltották, hogy „hallani Kohnt és meghalni!”
Ugyanekkor egy csodagyermek, a köpcsényi Joachim József ejtette bámulatba a pesti hallgatóságot, aki később Európa-hírű hegedűművésszé nőtt fel, aki uralkodók előtt is játszott. S szintén nem állt meg a világhírnévig a keszthelyi zsidó kántor szülöttje, Goldmark Károly, ki operáival hozott maradandó nimbuszt hazánknak.
| Forrás: Soproni András, „Zsidók a magyar műzene úttörői között”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 15. szám, 17. old. |