Az 58 éves Marcus Solomon rabbi Ausztráliában, Izraelben és Amerikában tanult Chábád jesivákban, majd rabbivá avatták. A múlt hónapban Nyugat-Ausztrália Legfelsőbb Bíróságának tagjává nevezte ki a helyi főállamügyész – adta hírül a Crownheights, majd egy interjút is készítettek a rabbival. Rabbivá avatása után Marcus Solomon hazatért és beiratkozott a jogi egyetemre. Egyetemi évei alatt megházasodott és a tanulás mellett a perth-i zsidó iskolában tanította Tórára a gyerekeket. Diplomázása után fényes ügyvédi karriert futott be.
Hogyan válik egy ausztráliai zsidó fiúból a világ különböző szegletein rabbinak tanuló jesivabócher?
Perth-ben nőtem fel, ahol egy viszonylag kis létszámú zsidó közösség működik. Mindössze 7-8 ezer emberről beszélünk, tehát össze sem hasonlítható Sidney vagy Melbourne hitközségeivel. A tizedik osztály befejezése után a szüleim Melbourne-be küldtek, hogy a Yeshiva College-ban végezzem el a 11. és 12. osztályt. Így tettek a többi testvéremmel is. Ezt követően az „Ausztrália és Új-Zéland Rabbinikus Főiskolája” hallgatója lettem, majd az izraeli Kfár Chábádban, később pedig a Brooklynban működő központi lubavicsi jesivában tanultam. Perth-be visszatérve bölcsészetet, pedagógiát, majd jogot hallgattam és emellett a helyi zsidó iskolában tanítottam.
Hogyan döntött a pedagógiai és a jogi életpálya között?
Ezzel kapcsolatban egy történetet szeretnék elmesélni. 1991-ben, a diplomaszerzés előtt gyakorlati évet kellett eltöltenem egy ügyvédi irodában, tehát fel kellett hagynom a tanítással. Nagyon hiányzott, és az év elteltével nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek, melyik pályát válasszam. Egy barátom tanácsára a Rebbéhez fordultam útmutatásért. Eleinte ellenkeztem, mert nem akartam ilyen jellegű kérdéssel a Rebbéhez fordulni. Úgy véltem, hogy neki ennél sokkal komolyabb dilemmákkal küzdő embereken kell segítenie, az én problémám nem olyan drámai. A barátaim unszolására végül mégis megírtam a levelet. A válasz így szólt: folytassam a jogi pályát, de a szabadidőmet áldozzam a zsidó oktatásra, és mindkét téren sikereket fogok elérni. Így is lett.
Hogyan tudta a Rebbe tanácsát megvalósítani a mindennapi életben?
Több társammal együtt megalapítottuk a Nyugat-Ausztrál Tanházat, ahol elsősorban kisgyerekeket oktattunk a Tóra alapjaira. Ez abban az időben történt, amikor Dél-Afrikából rengeteg zsidó települt át Ausztráliába. A közösség létszáma nagyon megnőtt, így a tanóráink száma is. A mai napig három-négy órát tanítok ott vasárnaponként. Istennek hála egy nagyon szép, szombattartó közösséget sikerült kialakítanunk, ahol a szülők jesivába és vallásos lányiskolába küldik a gyerekeiket az érettségi után. Amikor a főállamügyész sajtóközleményt tett közzé a megválasztásomról, a szokásoknak megfelelően egy rövid szakmai életrajzot is közölt. Nemcsak ügyvédként, hanem oktatóként is hivatkozott rám, tehát a Rebbe harminc évvel korábban adott áldása megvalósult: mindkét területen sikert értem el.
Sok évet töltött a Talmud és a hászid filozófia tanulmányozásával. Nem érzi úgy, hogy ez hátráltatta a világi karrierje építésében?
Ha arra utal a kérdése, hogy néhány, jesivában töltött év nem jár-e azzal a következménnyel, hogy kiszakítja az embert a mindennapi életből, akkor az a válaszom, hogy nagyon is. De ez csak hasznot hoz: érettebbé, bölcsebbé tesz, ráadásul a szakmai közösséget és az egész külvilágot nagyon sok mindennel tudom gazdagítani emiatt. Egyébként a vallási tanulmányaim csak megbecsülést hoztak a számomra. Soha senki sem mondta, hogy emiatt bármiről lemaradtam volna, vagy szakmai hiányosságaim lennének. Inkább elismerték, hogy olyan nézőpontot és tudást adok hozzá a szakmámhoz, amely bizonyos szempontból egyedülálló. A világi társadalom nagy része nemcsak pénzre és szakmai sikerekre áhitozik, hanem vágyik valamilyen mélyebb, spirituális élményre is, és ezért felnéznek arra, aki mindkét világban otthon van. Amikor még ügyvédként dolgoztam, a kamarában volt néhány nem zsidó kollégám, akik megkértek, hogy együtt tanuljuk a zsidó Bibliát, mert meg akarták érteni az „ősi bölcsességet”. Gyakran összeültünk némi skót whisky és héber-angol Biblia mellett, hogy a hetiszakaszokat tanulmányozzuk. Nagy szükségük volt arra, hogy értékeket és mély gondolatokat szívjanak magukba. Innen üzenem minden szülőnek, akik azon hezitálnak, hogy jesivába írassák-e a gyermekeiket: a világi oktatás fontos, de nem mehet a valódi, elmélyült zsidó tanulási élmény rovására.
A jesivában tanultak a segítségére voltak az ügyvédi karrierje során?
Egyértelműen. A Talmud tanulmányozása közben sok időt töltünk jogi esetek boncolgatásával. A viták újrajátszásán keresztül jutunk el a megoldásig. Emellett fontos a tóratanulás morális hatása is: az embertársainkra való odafigyelés, mások segítése, a humanista gondolkodás. Bíróként konfliktusokat kell megoldanom, s ezek az értékek sokat segítenek. A Rebbe egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a közösségnek kell áldoznunk magunkat. Bírónak lenni azt jelenti, hogy véget ér az ügyvédi hivatás, tehát a magánérdekek képviselete. A közérdek és a konfliktusok megoldása válik a legfőbb prioitássá. Ez a zsidóságban is kiemelten fontos érték, tehát a jesivában töltött évek igencsak hozzájárulnak ahhoz, hogy megfelelően tölthessem be a bírói hivatásomat.
Hogyan tudja egyensúlyban tartani a munkát és a zsidó közöségben betöltött szerepét?
A bírókat biztatják arra, hogy aktívan részt vegyenek közösségük életében. Egyszerűen kevesebbet alszom, ennyi az egész. Ezzel együtt tudomásul kell vennem, hogy most már közszereplő is vagyok, de ennek is a pozitív oldalát látom. Az emberek így megértik, hogy a komolyan vett vallásos meggyőződés és a szakmai karrier nem áll ellentétben egymással.
Ön az első zsidó tagja Nyugat-Ausztrália Legfelsőbb Bíróságának?
Nem, a negyedik. De az első vallásos zsidó. Az első zsidó bíró Albert Wolff volt, aki 1938 és 1969 között volt a bíróság tagja. Ironikus módon éppen akkor választották meg, amikor a nácik kizárták a zsidókat a jogi pályáról és leváltották az összes zsidó bírót. Ő egyébként távoli rokonom volt, az ő nagyapja egyben az én üknagyapám is, de a családban nemigen emlegették, mert hátat fordított a vallásnak és vegyesházaságot kötött.
Honnan származik a családja? Mennyire tősgyökeres ausztrálok?
Apám családja nagyon korán érkezett ide, elítéltekként hozták őket Angliából. Jó pár bűnöző van az őseim között! Egyikük, Nathaniel Lyon Nathan, például hét évet kapott lopásért, majd egy rabszállító hajón érkezett Sydneybe 1800-ban. Az ő egyik lánya kötötte az első zsidó esküvőt Ausztráliában. Az üknagyapámtól kezdve pedig mindenki a Sydneytől 160 km-re, északra fekvő Newcastle-ben látta meg a napvilágot. Apám volt az ottani hitközség elnöke.
Meséljen a családjáról! A gyermekei az Ön útját követik?
Hat gyermekem van, három fiú és három lány. A fiúk mind engem követnek: az egyik rabbi, a másik tanár, a harmadik ügyvéd. A legidősebb lányom orvos, a középső történelmet és pedagógiát hallgat az egyetemen, a harmadik még iskolában tanul. A bátyám, David Solomon nemzetközi hírű tudós és oktató. Emellett ő a Tikunéj Zohár teljes angol fordításának a szerkesztője és fordítója.
Ön egyaránt otthon van a zsidó és a világi műveltségben. Mik a közös pontok?
Erről egy történet jut az eszembe. Még ügyvédként egy vállalatot képviseltem a Legfelsőbb Bíróságon. Egy állami hivatal döntését támadtuk meg, mert nem adták meg a lehetőséget a vállalatnak, hogy megvédhesse az álláspontját. Ezzel megvonták tőle a tisztességes eljáráshoz való jogát. Amikor ezzel érveltem, a bíró, aki tudta, hogy milyen háttérrel rendelkezem, Mózes első könyvéből idézett, amikor Isten megkérdezi Ádámot: Hol vagy? Nyilván tudta, hogy hol van, de meg akarta adni az esélyt Ádámnak, hogy magyarázatot adjon a tettére, mielőtt kiszabta volna az ítéletet. Az eset lezárása után a bíróval karöltve előadássorozatot szerveztünk, melyben a tisztességes eljárás témáját jártuk körbe a zsidó és a világi jog szemszögéből.
Mi a legfontosabb különbség a zsidó és a világi jog között?
A Talmudban van egy érdekes vita arról, hogy mi a fontosabb: a jog szigorú alkalmazása vagy a kompromisszum elérése a vitás felek között. Egyfelől mondhatjuk azt, hogy a zsidó törvények Isten akaratát képviselik, tehát hogy jövünk ahhoz, hogy teret engedjünk a kompromisszumoknak? Az az isteni akarat fölé helyezné az emberi akaratot. Másfelől viszont azt is mondhatjuk, hogy a kompromisszum békét teremt, ami pedig még az Isten adta törvényeknél is fontosabb. A vita úgy zárul, hogy a kompromisszumot kell keresni, mert bár a zsidóság a törvény vallása, az emberek közötti béke mégis fontosabb. Ezért a zsidó jogban létezik egy olyan koncepció, melyet a világi jog nem ismer: a zsidó bíróság köteles kompromisszumos megoldást felkínálni a szemben álló feleknek. A világi bíróságok azonban csak a törvény alkalmazására törekszenek, a kompromisszumokkal nem foglalkoznak. Az a peres felek magánügye. A zsidó bíróság ezzel szemben még biztatja is a feleket, hogy találjanak kompromisszumos megoldást és ebben aktív segítséget is nyújtanak. Ez a világi bíróságon nem történhet meg. A zsidó bíróknak azonban az a legfontosabb, hogy béke honoljon az emberek között, nem pedig az, hogy szigorúan alkalmazzák a jogot.