A 98 esztendős Lily Ebert a londoni magyar nagykövetségen a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vette át Kumin Ferenc nagykövettől. Áder János köztársasági elnök a holokauszt témájában végzett kiemelkedő oktatási tevékenység elismeréseként részesítette a kitüntetésben Lily Ebertet.

Lily Ebertet Magyarországról 1944 nyarán az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták. Édesanyját, és három testvérét megölték. Két testvérével együtt négy hónap után egy lipcsei hadianyaggyárba küldték kényszermunkára, ahol az amerikai hadsereg 1945 áprilisában felszabadította őket. Jelenleg Londonban él, három gyermeke, tíz unokája és 35 dédunokája van.

A kitüntetés átadása alkalmából rendezett nagykövetségi ceremónián Lily Ebert elmondta: már Auschwitzban megfogadta, hogy „ha minden esélyt meghazudtolva” túlélné a borzalmakat, mindent elkövet annak érdekében, hogy megismertesse a világgal saját történetét és azokét is, akik nem maradtak életben.

„Ezt teszem, mivel a világnak nem szabad elfeledkeznie az emberiesség ellen valaha elkövetett legrettenetesebb bűn­cselekményről” – mondta Lily Ebert.

Ismeretterjesztő tevékenységét egyik dédunokája, Dov Forman is segíti, aki Lily Ebertnek TikTok-oldalt is létrehozott. Az oldalnak már több mint 1,6 millió követője van.

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 34. szám – 2022. április 28.