Lopás a széderestén?

Nekünk, zsidóknak számtalan gyönyörű és furcsa szokásunk van, melyek újabb és újabb ízekkel gazdagítják azt a különleges élményt, melyet zsidóságnak nevezünk. A hagyományok létezésére megannyi magyarázat létezik, melyek közül a legfontosabb talán az, hogy általuk elvont fogalmaknak adunk világos értelmezést, melyek így átélhetővé, megfoghatóvá válnak. A szombaton viselt ünnepi ruháink és makulátlanul tiszta otthonunk hozzásegít, hogy itt és most átélhessük a sábáti élményt, a borra mondott kidussal hangsúlyozzuk a nap szentségét és így tovább. De mi a helyzet, ha a tradíció ellentmondani látszik a törvényeknek? Mire nevel az afikojmen ellopása?

 

Az ősi tradíciókat általában senki sem vitatja, és nem állnak szemben a hagyományos értékrenddel, ám léteznek bizonyos szokások, melyek annak ellenére átszivárogtak a zsidó törvények szigorú cenzúráján, hogy megkérdőjelezhető erkölcsi üzenetet hordoznak.

Az egyik ilyen szokás hosszú nemzedékek óta rendkívül népszerű, különösen a gyermekek körében. Ez volt az az esemény, melyet fiatalkorom viszonylag szegényes zsidó élményanyagában a legtöbbre tartottam, melyet nagy izgalommal vártam már napokkal peszách előtt, és amely gyermekkorom széderestéinek fénypontját jelentette. Igen, bizonyára mindenki tudja már, hogy az áfikojmen ellopásának otromba szokására gondolok. Ez az, amikor a gyermekek elcsenik a félretett maceszt, majd várják, hogy ajándékokkal fizessék le őket, hogy visszaszolgáltassák a felnőtteknek. Az ajándékok persze nagyon is fizikai jellegűek, szó sincs például ajándékba adott különórákról valamilyen vallási témakörben.

 

Az áfikojmen elcsenése vajon lopásnak számít?

Bár a szokással járó izgalom és lelkesedés vitathatatlan, mégis nyomós indokkal kérdőjelezhető meg a legitimitása. Sokak szerint rossz üzenetet hordoz, hiszen lopásra buzdít, még ha játékos formában is. Maimonidész szerint lopni még tréfából sem szabad, még úgy sem, ha később visszaadjuk az eltulajdonított tárgyat, mert ez rászoktathatja az embert a lopásra. Eszerint a lopással még viccelni sem szabad, hiába nem történik valódi bűncselekmény. Ha ez így van, akkor mi ad felmentést az áfikojmen elcsenésére?

Van olyan vélemény, mely szerint ha egy családtag az elkövető és a családfő beleegyezik, akkor nem számít lopásnak, még csak tréfából való lopásnak sem, hiszen pusztán egy játékról van szó.

 Amennyiben azonban a vicces kedvű tolvaj egy olyan embertől lop, aki ehhez nem adja a belegyezését, akkor a tettes valódi lopást követett el. Igaz, tettéért nem büntethető, hiszen csak tréfálkozott. Az áfikojmen elcsenését is tekinthetjük játéknak, egyfajta bújócskának, mely végén jutalmat osztanak. Az apa belegyezik, a gyerekek élvezik és szó sincs valódi lopásról, hiszen minden engedéllyel történt.

 

Az áfikojmenlopás, mint hagyomány

Ezzel együtt, bár nem történt jogsértés, nem lopott senki és nem is tanítottak senkit lopásra, a kérdés továbbra is fennáll: vajon helyes és előremutató dolog-e nevelési szempontból e tradíció gyakorlása, hiszen valódi lopás ugyan nem történik, de mégis ennek a látszatát keltjük.

Számos rabbi ezért nem támogatja az áfikojmen ellopásának hagyományát. Köztük van a briszki Chájim Soloveitchik rabbi, a Chávot Jáir, azaz Jáir Chájim Bachrach rabbi, Slomo Zálmán Auerbach rabbi és sokan mások. Velük ellentétben sok neves rabbi engedélyezte, sőt támogatta ezt a szokást. Vizsgáljuk meg tehát e hagyomány keletkezését és részleteit.

A Chábád közösségekben érdekes szokás terjedt el ezzel kapcsolatban. A Lubavicsi Rebbe által szerkesztett Hágádában olvashatunk a hagyományról, hogy a gyerekek elcsenik a maceszt, és arról is, hogy a negyedik Rebbe, a Máhárás lánya ellopta apja maceszát. Ezzel együtt azt is megemlíti a könyv, hogy ez egy kivételes eset volt, és nem ez az általános szokás, a fent említett okok miatt.

 

A macesz õrzése

A peszáchi széder előírásai között említi a Sulchán Áruch törvénykódex, hogy amikor a jáchác részhez érünk a Hágádában, és kettétörjük a maceszt, a nagyobb darabot odaadjuk valakinek, hogy őrizze. Miért kell valakit megbízni az őrzéssel? Erre sok felelet van, többek között az, hogy a peszáchi áldozati húst is őrizni kellett, és figyelni, nehogy más egye meg. Egy másik magyarázat szerint arra kell vigyázni, hogy a gyerekek ne lopják el, tehát, ha ezt az indoklást fogadjuk el, akkor az előírás már magába foglalja a szokást is.

 

A macesz elcsenése

Úgy tűnik, hogy e szokás eredete a Talmudban található, melyben azt olvassuk, hogy a széderestén elvesszük a maceszt, hogy a gyerekek ébren maradjanak. Mit jelent az, hogy elvesszük, és ki az, aki ezt teszi? Vannak, akik szerint a gyerekek lopják el a maceszt, azaz az áfikojment, és így könnyebben maradnak ébren az éjszakába nyúló széder végéig. Feltehetően innen ered az áfikojmen ellopásának szokása.

Ez azonban nem teljesen egyértelmű. Úgy tűnik, hogy a korai magyarázók egészen másféle értelmezését adták a dolognak. Valaki szerint a felnőttek ragadták el egymástól a maceszt, avagy színpadiasan a magasba emelték, hogy ezzel is felkeltsék a gyerekek figyelmét. Esetleg – Rási és Ráávád szerint – megragadjuk a maceszt, és gyorsan megesszük. A Rás bám szerint pedig éppen a gyerekek elől vesszük el a maceszt, nehogy gyorsan megegyék és elmenjenek aludni.

Úgy tűnik, a Sulchán Áruch azt a véleményt fogadja el, mely szerint gyorsan kell megennünk a maceszt, még mielőtt a gyerekek elaludnának.

Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a vizsgált szokásnak valamilyen más forrásból is kell táplálkoznia, mely alátámasztja hitelességét.

A Rámbám (Maimonidész) egy változtat egy kicsit az említett talmudi szakaszon. Azt írja, hogy „elveszik a maceszt egymástól”, nem pusztán annyit, hogy „elveszik a maceszt”. A Chok Jáákov véleménye szerint ez a szövegváltozat az, amiből az áfikojmen elcsenésének szokása ered.

 

Egy alternatív magyarázat

Először is fel kell elevenítenünk Jáákov és Észáv (Ézsau) történetét. Jáákov apja, Jicchák már idős volt, ezért meg akarta áldani elsőszülött, kedvenc fiát, Észávot. Arra kérte, hogy menjen el vadászni, és hozzon neki zsákmányt, hogy megáldhassa. Rivka, a fiúk anyja azonban meghallotta a beszélgetést, és arra biztatta Jáákovot, hogy fogjon két kecskét és azokat készítse el apja szája íze szerint, majd vegye magára Észáv ruháit, így szerezze meg a testvérének járó áldást magának.

Rási felteszi a kérdést: miért volt szükség két kecskére? Jáákov elkészítette az ételt, apja jóízűen evett belőle, majd megáldotta fiát. Jáákov talán megevett két kecskét? Miért vitt Jáákov kettőt? Rási szerint ez éppen peszáchkor történt, és az egyik kecske a peszáchi áldozat volt, a másik pedig maga az étel.

A történet sok részlete érthetővé válik e magyarázat által. Jicchák áldásában a harmatot említi, mely utalhat arra, hogy peszáchkor kezdünk a harmatért imádkozni. A Tórában (1Mózes 27:25) azt találjuk, hogy miután apja evett, Jáákov bort is hozott neki. Miért tette ezt, hiszen Jicchák nem kért bort. Ha egy széderestéről van szó, akkor világos, hogy miért hozott bort is, hiszen az ünnepi étkezés (sulchán oréch) elfogyasztása után még meg kell innunk két pohár bort.

A 30. mondatban az áll, hogy miután Jáákov megkapta az áldást, távozott, majd megérkezett Észáv a vadászszákmánnyal. A magyarázók szerint Jáákov gyorsan elrejtőzött, amikor bátyja megjelent, majd odébb állt. Az Or HáChájim és más kommentátorok szerint Jáákov már a sátoron kívül volt, amikor Észáv visszatért, és amikor látta, hogy testvére belép, gyorsan távozott. Miért nem volt még a sátorban? A szédereste vége felé arra kérjük az Örökkévalót, hogy öntse ki haragját a zsidó nép gyűlölőire. Ekkor szokás kilépni a házból. Pontosan ez történt a bibliai történetben is: Jáákov éppen akkor lépett ki a sátorból, hogy az ellenségeink bukásáért fohászkodjon, amikor megjelent Észáv, az antiszemitizmus egyik archetípusa.

Azt se felejtsük el, hogy amikor Észáv arra kéri apját, hogy őt is áldja meg, Jicchák így felel (27:35): „Eljött testvéred álnoksággal és elvette a te áldásodat”. Miért ne áldhatta volna meg Észávot is? Onkelosz az álnokság kifejezést itt bölcsességnek értelmezi, azaz Jáákov az eszét használta, hogy kicsalja az áldást. Hol látunk itt bölcsességet?

Tudjuk, hogy a szédereste törvényei között szerepel az is, hogy az áfikojmen után már tilos bármit is enni. Így tehát Jicchák már nem ehetett az Észáv által készített ételből, mely után járt volna az áldás. Ezért Jicchák elmondta fiának, hogy öccse ravasz módon megszerezte az áldást, és őt már nem tudja megáldani. Természetesen nem lehet véletlen, hogy az „álnoksággal – bemir­má” szó számértéke (2+40+200+40+5 ה-מ-ר-מ-ב) 287-et tesz ki, ahogyan az áfikojmen (1+80+10+100+6+40+50 ן-מ-ו-ק-י-פ-א) szóé is.

 

Jáákov és Észáv kozmikus ereje

A zsidóság misztikus hagyománya szerint Jákov a bibliai Ádámot, a világban lévő pozitív erőt jelképezi, Észáv pedig a kígyót, azaz a gonoszságot. A kígyó agyfúrt lény volt, ahogy Észáv is, akiről a bölcsek elmondják, hogy az apját a gyomrán keresztül édesgette magához, azaz apja szeretetét csalafinta módon szerezte meg, a neki hozott finom falatok segítségével. Ezért használt Jáákov is ravaszságot az áldás megszerzéséhez, hiszen amikor egy csalóval állunk szemben, nekünk is hasonló módszerekhez kell folyamodnunk.

Így tehát Jáákov ellopta az áldást Észáv elől. Csalással szerezte meg apja áldását – nem-szent módszert alkalmazott, hogy szentséget teremtsen. Peszáchkor tette ezt, ami arra utal, hogy az ünnep során is fontos szerepet játszik ez a történet. A Vilnai Gáon megjegyzi, hogy a széder végén énekelt „Chád gádja” dal utalás a két kecskére, melyet Jááákov vitt apjának, hogy megszerezze áldását.

A fentiek alapján Moshe Tzvi Weinberger rabbi azt tanítja, hogy az áfikojmen elcsenése nem más, mint a bibliai történet felelevenítése.

Ezért aztán, amikor a peszáchi szédert ünneplem az otthonomban, ez a magyarázat jár a fejemben, amikor elrejtem az áfikojment, nehogy a gyerekek elcsenhessék tőlem.

Hurwitz Sholom rabbi írása