A szovjet üldöztetések éveiben nemcsak a hitet, hanem az emberséget is próbára tették, egy egyszerű haszid visszaemlékezése pedig megmutatja, milyen volt testközelből szolgálni a Lubavicsi Rebbe édesapját száműzetésében.
A történelemkönyvek többnyire a nagy eseményeket őrzik meg, a személyes emlékek azonban gyakran sokkal mélyebben mutatják meg egy korszak valódi arcát. Joszef Nejmotin visszaemlékezései nem csupán Lévi Jicchák Schneerson rabbi, a Lubavicsi Rebbe édesapja küzdelmeit idézik fel, hanem azt is, milyen áldozatokat hoztak azok az egyszerű emberek, akik életük kockáztatásával segítették őt a szovjet diktatúra legsötétebb éveiben.
3000 rubel, ami mindent megváltoztatott
1944 tavaszán Alma-Atában (a mai Almati városában) különös kérdéssel állították meg Joszef Nejmotint az utcán.
– „Ha 3000 rubelért visszahozhatná az édesapját, megtenné?”
A válasz számára magától értetődő volt. A pénz azonban nem a saját apjáért kellett. Arra gyűjtöttek, hogy a Kazahsztán egy távoli falujában száműzetésben élő Lévi Jicchák rabbit és feleségét, Chánát átköltöztethessék Alma-Atába, ahol végre zsidó közösség vette körül őket. Nejmotin gondolkodás nélkül átadta az összeget. Néhány héttel később a rabbi meg is érkezett.
Egy tekintet, amelyet nem lehetett elfelejteni
A visszaemlékező szerint Lévi Jicchák rabbi személyiségét lehetetlen szavakkal leírni.
Amikor először látta őt a föld alatti zsinagógában imádkozni, úgy érezte, hogy a rabbi tekintete egyszerre sugárzott mélységet és szentséget. A haftárát hallgatva pedig olyan élménye volt, mintha saját maga teljesen eltűnt volna, csak a rabbi jelenléte maradt.
A kis lakás, ahol a rabbi tanított, hamarosan a közösség egyik szellemi központjává vált. A szobában mindössze egyetlen asztal és szék állt; Lévi Jicchák rabbi ott ült, mindenki más pedig állva hallgatta tanításait.
„Mit fogunk enni?”
A visszaemlékezés talán legmeghatóbb jelenete egy látszólag jelentéktelen mondat köré épül.
Nejmotin rendszeresen adományozott annak az alapnak, amelyből a rabbi és felesége ellátását biztosították. Egy héten azonban saját súlyos problémái miatt elmaradt a hozzájárulása.
Szombaton Lévi Jicchák rabbi mindenkit kiküldött a szobából, majd csak őt tartotta ott.
Finoman az asztalra ütött, és ennyit kérdezett: – „Mit fogunk enni?”
A mondat akkor teljesen érthetetlennek tűnt számára. Hiszen abban az időben a rabbinak még volt elegendő élelme.
Csak hónapokkal később értette meg a valódi jelentését.
A rabbi halála után özvegye, Cháná rebecen már teljes nyomorban élt. Egy pénteken Nejmotin benézett hozzá az ablakon, és megkérdezte, főzött-e valamit szombatra.
A válasz szívszorító volt:
– „Nem látod, milyen állapotban vagyok?”
Hazament, feleségével húslevest és csirkét csomagoltak egy üvegbe, majd visszavitte az ételt. Ekkor értette meg igazán, mire vonatkozott korábban a rabbi kérdése: „Mit fogunk enni?”
Egy jövendölés, amely valóra vált
Egy másik alkalommal Nejmotin sírva találta Rebecen Chánát. Férje haldoklott, és attól rettegett, hogy teljesen egyedül marad.
Szinte ösztönösen mondta neki:
– „Még együtt fog élni a gyermekeivel.”
A kijelentés akkor teljesen valószerűtlennek hangzott. Évekkel később azonban valóban beteljesedett: Rebecen Chánának sikerült elhagynia a Szovjetuniót, és Amerikában hosszú éveket tölthetett fiával, a Lubavicsi Rebbével.
Az utolsó áldás
Lévi Jicchák rabbi élete végén már súlyos beteg volt. Egy szombat délután magához hívatta Nejmotint és feleségét.
Gyenge hangon először ezt mondta:
– „Ne gondolják, hogy mindig ilyen ijesztően néztem ki.”
Majd külön megáldotta Ciliát. Hangja egyre halkabb lett, végül elcsendesedett.
Ez volt az utolsó beszélgetésük. Néhány nappal később a rabbi elhunyt.
Egy szolgálat, amely egy életen át tartott
Rabbi Lévi Jicchák halála után Nejmotin nem tekintette befejezettnek küldetését. Gondoskodott az özvegyéről, segített megszervezni Moszkvába, majd onnan a szabadságba vezető útját, később pedig hosszú éveken át őrizte és karbantartotta a rabbi sírját.
Amikor végül ő maga is Amerikába emigrálhatott, a Lubavicsi Rebbe személyesen mondott neki köszönetet azokért az áldozatokért, amelyeket szüleiért vállalt.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.