Az a párt szerezte a legnagyobb támogatást a lengyel választásokon, melynek néhány képviselője bevándorló- és zsidó-ellenes megjegyzéseket is tett a közelmúltban.

A hétfőn véglegessé váló eredmények szerint 39 százalékkal az ellenzéki Jog és Igazságosság nyerte a parlamenti választásokat Lengyelországban. A jobboldali párt egyes képviselőinek korábbi kijelentései alapján többekben aggodalom fogalmazódott meg a győzelem után – írta a Forward.

Nemrég a párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski kampányában azzal a kijelentéssel fokozta a bevándorló-ellenes hangulatot, hogy a Közel-Keletről érkező menekültek olyan súlyos betegségeket hoztak Európába, mint a kolera és vérhas. A poznani tanácsban helyet foglaló Janusz Kapuscinski pedig vicces kedvében azt javasolta, hogy egy szemétégetőhöz vezető utat Auschwitzról nevezzenek el. A lengyel médiában nagy port kavaró kijelentéseket a poznani zsidó közösség elnöke, Alicja Kobus is elítélte.

A Kukiz’15 nevű nacionalista párt szintén nagy sikert könyvelhetett el magának a választások után.

Jan Gross, lengyel születésű amerikai zsidó történész és szociológus szerint az eredmények „nagy csalódást okoztak azok számára, akik a tolerancia oldalán állnak Lengyelországban és fennáll annak a veszélye, hogy a lengyel társadalomban mélyülni fognak a monolitikus tendenciák – a kisebbségek kárára”.

zsido.com

 

Kép forrása: timesofisrael.com

Megszakítás